Konstantin
10 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

Hunvald másodfokon is másfél évet kapott

2013.10.10. 14:45
A szegedi ítélőtábla több vádlott esetében részben megváltoztatta az elsőfokú ítéletet az erzsébetvárosi ingatlanpanamák, korrupciós ügyek vádjával Gál György és társai, köztük Hunvald György egykori szocialista polgármester ellen indított perben.

A táblabíróság nem változtatott a Gál Györgyre kiszabott nyolc és fél év, valamint a Hunvald Györgyre kirótt másfél év szabadságvesztésen, de az elsőfokú ítélethez képest több vádpontban felmentette, illetve bűnösnek mondta ki őket.

Az ügyészség valamennyi olyan vádlott esetében, akinél az elsőfokú bíróságtól eltérően felmentő ítéletet hozott a táblabíróság fellebbezést jelentett be. Fellebbezett a táblabíróság ítéletével szemben Gál György, Hunvald György és több más vádlott is, így a per harmadfokon a Kúrián folytatódik.

A táblabíróság megállapította, hogy Hunvald György előzetes letartóztatása során már kitöltötte a rá kiszabott büntetést. Gál Györgynek az előzetes letartóztatásban és házi őrizetben töltött időt, valamint a lehetséges kedvezményeket beszámítva – a döntés jogerőre emelkedése esetén - mintegy egy évet kell még börtönben töltenie.

Három órán át tartott az indoklás

Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró az ítélet több mint háromórás indoklása során kifejtette, az elsőfokú eljárás során számos eljárásjogi hiba történt, ezek azonban nem indokolják a hatályon kívül helyezést.

Az önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítésével okozott kár nagyságát a táblabíróság úgy határozta meg, hogy az épületek – szakértő által megállapított – tényleges forgalmi értékét az adásvétel során kifizetett összeggel vetette össze. A táblabíróság nem vizsgálta, mennyibe került a lakók kiköltöztetése, és azt sem, hogy később mennyiért kerültek új tulajdonoshoz az ingatlanok. Volt azonban olyan ingatlan is, amely reális áron kelt el, így itt bűncselekmény nem történt – indokolta a bíróság egyes vádpontokban hozott felmentő ítéletét Mezőlaki Erik.

A táblabíróság ítélete szerint ha valamennyi, az ügyben érintett önkormányzati épületet értékesítenek, 951 millió forint kár érte volna Erzsébetvárost. A ténylegesen okozott kár nagysága 232 millió forint.

Nem bűnszervezet

A tanácsvezető bíró kifejtette, az elsőfokú bíróság helyesen vonta le azt a következtetést, hogy a bűnszervezetben történő elkövetés nem volt megállapítható. Hunvald György nem tudott a Gál György által megvalósított csalási cselekményről, illetve a negyedrendű vádlott értékbecslő – akinek büntetését két és fél évre súlyosbították – sem volt tisztában azzal, az elsőrendű vádlott miként használta fel az általa készített valótlan tartalmú szakvéleményeket.

Hivatali visszaélés bűntettében két lakáskiutalással kapcsolatban állapította meg a táblabíróság Hunvald György bűnösségét, leszögezve: önmagában az, hogy a polgármesterként dönthet bizonyos önkormányzati tulajdonú lakások bérlőiről, nem jogsértő. Egy bérlő azonban a jogos igénynél nagyobb lakást kapott, egy másik alkalommal pedig nem vizsgálták a szociális rászorultságot, pedig ezt a hatályos rendelet előírta.

A táblabíróság egy közbeszerzéssel kapcsolatos ügyben is felmentette a korábbi polgármestert. Folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettében azonban bűnösnek találta, azzal kapcsolatban, hogy az önkormányzat mobiltelefont adott Szabó Zoltán egykori szocialista országgyűlési képviselőnek.

Szabó Zoltán egy év felfüggesztetett kapott

Szabó Zoltánt bűnsegédként folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek a táblabíróság, ezért egy év felfüggesztett börtönnel sújtotta.  A döntés a fellebbezések miatt azonban esetében sem jogerős.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!