Ilyen az MSZP igazi arca

2013.10.19. 15:36
Az MSZP országgyűlési listáját Mesterházy Attila vezeti, őt Botka László választmányi elnök és Tóbiás József frakcióigazgató követi. Mesterházy szombaton bemutatta „a Fidesz igazi arcát” és „munkát, kenyeret” ígért.

Az MSZP országgyűlési listáját Mesterházy Attila vezeti, őt Botka László választmányi elnök, Tóbiás József frakcióigazgató, Gúr Nándor alelnök és Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes követi. A parlamenti választási listát 82 százalékos, az EP-listát 86 százalékos többséggel hagyták jóvá a küldöttek. A párt elfogadta az Igazság, biztonság, szabadság, jólét című választási programját is, ellenszavazat nélkül.

Mesterházyék mögött a listán Molnár Zsolt budapesti pártelnök, Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes, Simon Gábor elnökhelyettes, Hiller István korábbi pártelnök és Kunhalmi Ágnes elnökségi tag következik. Az első húszban kapott helyet Velez Árpád pártigazgató, Szakács László elnöki kabinetvezető, Korózs Lajos, Bangóné Borbély Ildikó, Varga László, Tóth Bertalan és Demeter Márta elnökségi tag, Legény Zsolt, a szocialisták demokráciaközpontjának vezetője, Harangozó Gábor választmányi elnökhelyettes és Heringes Anita paksi MSZP-elnök. 

A 151 névből álló listán nem szerepel a mostani szocialista frakció csaknem harmada, így például Lendvai Ildikó és Kovács László korábbi pártelnök és Lamperth Mónika sem, aki több tárcát is vezetett a szocialista kormányokban. Ők egyéniben sem indulnak, így biztosan nem lesznek tagjai a következő Országgyűlésnek.

Az EP-lista élén Szanyi Tibor, a párt elnökségi tagja áll, mögötte Ujhelyi István parlamenti alelnök, Gúr Roland brüsszeli delegációtitkár, Veres János korábbi pénzügyminiszter és Gurmai Zita EP-képviselő következik. A másik három jelenlegi szocialista EP-képviselő, Göncz Kinga, Herczog Edit és Tabajdi Csaba nincs a listán.

A kongresszus tudomásul vette azt is, hogy a pártelnök október 22-én aláírja a választási megállapodást Bajnai Gordonnal, az Együtt-PM szövetség vezetőjével.

Kimondta!

Szombaton délelőtt, a párt nyilvános kongresszusán Mesterházy többek között arról beszélt, hogy „meg kell mutatni az embereknek a Fidesz igazi arcát” és hogy „Magyarország jobban teljesít az éhezésben, a fásultságban, a felesleges háborúzásban”. Többször elhangzott: „munkát, kenyeret!”

A pártelnök hosszan ecsetelte az MSZP tervezett programját is. Például megígérte, fejlesztik majd az infrastrukturát, és ha MSZP lesz, akkor 2014 szeptemberétől minden pontszámot elért fiatal tandíjmentesen kezdheti meg tanulmányait a főiskolákon, egyetemeken. Mesterházy egyenlő béreket és munkahelyvédelmet is ígért, kiszámítható gazdasági feltételeket, illetve a szolidaritási adót és adifferenciált nyugdíjkorrekciós programot  sem cáfolta. Azt mondta, ha kormányra kerülnek, nem lesz több éhező gyerek Magyarországon, és családon belüli erőszak ügyében is zéró toleranciát hirdetnek. A szocialisták választási programja 15 fejezetből áll, összegzi a több mint egy éve kezdődött szakpolitikai programalkotás eredményét, melléklete a szocialisták és az Együtt-PM közpolitikai megállapodásának szövege.

„Ez a program választ ad az ország égető társadalmi és gazdasági problémáira. Sokan kérdezik tőlünk: kik járnak majd jól MSZP kormányzással? Megmondjuk, öt társadalmi csoport: gyermekek, nők, munkavállalók, kis- és középvállalkozók, nyugdíjasok” – tudatta Mesterházy.

Mesterházy Attila kérdésre válaszolva szombaton azt mondta: nem az MSZP, hanem a rendőrség feladata megállapítani, hiteles-e az a videofelvétel, amely a hvg.hu-n jelent meg pénteken, és arra utal, hogy szavazatvásárlás történt a bajai időközi választáson. Hozzátette: a szocialisták a nyomozóhatóságokhoz fordultak, a többi az ő dolguk.

A pártelnök nemmel válaszolt arra, tervezi-e, hogy feljelentést tesz az MSZP korábbi gazdálkodása miatt azután, hogy Gyurcsány Ferenc korábbi pártelnök szavai szerint a szocialisták a megengedettnél többet költöttek a 2006-os kampányban. Mesterházy Attila hozzátette, az Állami Számvevőszék legutóbbi vizsgálata rendben találta az MSZP 2009-es és 2010-es gazdálkodását.