Így hallgatta le Orbánt az üzenetrögzítő
További Belföld cikkek
- Négyes karambol volt Pilisvörösvár és Piliscsaba között, teljes az útzár
- Utcára tett egy összeférhetetlen idős férfit a csepeli önkormányzat
- A Balatonnál is több ember szorult ellátásra a hőség miatt
- Kiadták a figyelmeztetést, extrém hőmérséklet és zivatarok várhatók több vármegyében
- Nem akart mászni egy kisfiú a szolnoki kalandparkban, a kísérője úgy felrúgta, hogy fejre esett
Igazi kortörténeti csemegét kaptunk a nyugat.hu-tól, egy eddig még nem publikált 1988-as felvételen Orbán Viktor a demokratikus ellenzék fenegyerekének, Krassó Györgynek beszél Aczél György módszereiről, Lengyel László MSZMP-ből való kizárásáról és arról, hogy a FIDESZ nem DEMISZ.
Orbán Viktor - Krassó György
Orbán a felvétel idején úgy jellemezte önmagát: „én ilyen kivénhedt, öreg szakkollégista vagyok, nincs funkcióm, ilyen hivatalos”, és a Mezőgazdasági Minisztériumban sem marad már sokáig, mert arra számít, hogy megkapja Soros György oxfordi ösztöndíját.
Orbán az interjúban a Fidesz alapító nyilatkozatát is beolvassa, tényleg érdekes meghallgatni azt, hogyan is beszélt a mostani miniszterelnök a profi beszédformálás előtt. Azért néhány politikai közhely már akkor is befigyelt, így például „a FIDESZ azonban elsősorban nem valami ellen, hanem valami érdekében óhajt politizálni...”
A Londonban élő Krassó Orbántól tudja meg, hogy Lengyel Lászlót kizárták a pártból, és ennek pontos okát is ő tisztázza: a politológus részt vett az MDF egyik gyűlésén, és ő volt az egyik szerzője a Fordulat és reform című fontos vitairatnak, és a Mozgó Világban megjelent, „Neszezések” című írása sem tetszett a Párt vezetőinek.
A fiatal Orbán beszámol a bibósok által alapított Századvég folyóirat elleni perről is, ezzel kapcsolatban találóan jellemzi a kultusztárcát vezető Aczél György módszereit is, aki szerinte az embereket direkt utasítások helyett finoman, „metakommunikációs jelzésekkel” irányítja.
Krassó György a pártalakításra rátérve bajba kerül az új formáció nevével, először „Demokratikus Ifjúsági Szövetség”-et mond, ami ugye az Úttörők utódszervezetének neve lett később. Az emigráns újságíró beolvastatja Orbánnal az alapításról szóló közleményt és nyilatkozatot is, és megállapodnak abban, ez az egész milyen formában fog a BBC-n adásba kerülni.
Update: Cikkünk megjelenése után derült ki, hogy a felvétel valójában nem a pártállami hatóságok lehallgatásának terméke, ezért megváltoztattuk a cikk eredeti címét. Krassó üzenetrögzítőjén vette fel az újságírói munkájához szükséges telefonos interjúkat. Az Orbán Viktorral folytatott beszélgetés kazettája máig megmaradt egy magánszemély birtokában, aki nemrég digizalizálni adta tovább a felvételt, ami innentől új életre kelt.