Lázár János tényleg nem a szegényeket alázta

2013.10.24. 17:33

A Makói Városi Bíróság elsőfokú ítélete szerint a megélhetési politikusokról és nem az önhibájukon kívül nehéz sorba jutott emberekről beszélt Lázár János akkor, amikor azt mondta, hogy „akinek nincs semmije, az annyit is ér".

Havasi Katalin, a hódmezővásárhelyi Fidesz elnöke az MTI-nek elmondta, a bíróság nemrégiben egy rágalmazási per kapcsán vizsgálta meg a hanganyagot, amelyet egy szélsőséges portál hozott nyilvánosságra 2011-ben. A bíróság ítélete szerint az anyagot megvágták, és így alkalmas volt arra, hogy a politikust negatív színben tüntesse fel. A bíróság az indoklásban azt is kiemelte, hogy Lázár János akkori polgármester nem a szegény emberekről, hanem a megélhetési politikusokról beszélt.

Lázár János korábban többször is úgy magyarázta szavait, megjegyzése nem a szegényekről szólt, hanem azokról, akiknek a képviselői vagyonnyilatkozata szerint nincs jövedelmük.