Emília
13 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Sosem látott paprikahiány sújtja az országot

2013.10.26. 11:11

Emberemlékezet óta nem termett olyan kevés paprika, mint az idén: a termelők a tavalyi termés 40 százalékát takarították csak be. Úgy tűnik, Magyarország nem paprika nagyhatalom többé, ugyanis behozatalra szorulunk a piros aranyból - írja a Délmagyar.hu.

"1963 óta vagyok a szakmában és a pályán, de ebben az 50 esztendőben csak egyszer tapasztaltam egy, a mostanihoz hasonlóan rossz évet" – mondta el a Délmagyarnak Monár Albert, a röszkei Paprika Molnár Kft. tulajdonosa. A paprika szempontjából igencsak kedvezőtlen volt az idei év időjárása: márcisuban, amikor vetni kellett volna, még hóviharok voltak, a szeptember is túl hűvös volt, október elején pedig két éjszaka alatt elfagyott minden paprika, amit nem szedtek le. Így októberi szedésre végül nem is került sor.

Becslések szerint összesen 1500 tonna paprika termett, noha a hazai fogyasztás 2500-3500 tonnára tehető. A kieső mennyiséget főként kínai importpaprikával kell majd pótolni. A kialakult hiány miatt a termelők arra számítanak, hogy legalább 10 százalékkal drágulni fog az őrölt paprika.