Újra kell írni a rabok egészségügyi ellátásáról szóló szabályt

2013.10.28. 20:35 Módosítva: 2013.10.28. 20:36

Az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette azt a rendelet, amely a rabok esetében korlátozza az egészségügyi ellátás visszautasításával kapcsolatos önrendelkezési jogot. Az Ab határozata szerint a rendeletben rögzített szabályozás alaptörvénybe ütközik, ezért azt december 31-i hatállyal megsemmisítette. Ez erről szóló Ab-határozat a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg.

A rendelet alapján a rabok bizonyos esetekben nem utasíthatják el az orvosi kezelést. Erre legfőképpen a saját és a közösség egészségének védelme érdekében van lehetőség.

A szabályozás megsemmisítését az állampolgári jogok országgyűlési biztosa 2010. május 28-án benyújtott indítványában kérte, mert úgy látta, hogy a rendelet ellentétes az alaptörvénnyel.

A határozatban rámutattak: az alaptörvény rögzíti, hogy az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Ennek megfelelően az emberi méltósághoz való alapjog részjogosítványaként megjelenő egészségügyi önrendelkezési jog korlátozását is törvényi szinten kellene szabályozni.

Az Alkotmánybíróság szerint a jogalkotó ezen követelménnyel ellentétes szabályozást dolgozott ki, amikor a fogvatartottak egészségügyi önrendelkezési jogát korlátozó rendelkezéseket rendeletben rögzítette.

Az Ab határozata időt hagy az országgyűlésnek az alaptörvénynek megfelelő új szabályozás kidolgozására.



  • Hírek
  • Bankszámla