Újra dolgozna a leszakított kezű kombájnos
Ha tehetném, akkor már holnap munkába állnék – mondta a Délmagyarnak az a 28 éves hódmezővásárhelyi férfi, akinek október közepén aratás közben elkapta a kezét a kombájn fosztóhengere, majd a kézfejét amputálni kellett. A megyei munkavédelmi felügyelőség most lezárult vizsgálata azt állapította meg, hogy a munkáltató Hód-Mezőgazda Zrt. nem felelős a történtekért.
Az egygyermekes apa Vásárhely határában, Kútvölgynél végezte az aratást. A kombájn fosztóhengerei közé csattanó maszlag és más gaz szorult. A férfi először a kombájn fülkéjéből próbálta megtisztítani a hengereket, de ez nem sikerült. Ezután felmászott a kombájn tetejére, és így próbálkozott, de nem állította le a gépet. A forgó hengerek elkapták a kesztyűjét, és csuklóig behúzták a kezét.
A vásárhelyi tűzoltók másfél óra alatt szabadították ki, majd a mentők azon nyomban Szegedre szállították, ahol a kezét amputálni kellett.
A férfi a meghallgatásán elismerte: hibázott, hogy nem állította le a kombájnt, amikor a fosztóhengerek közül ki akarta szedni a beszorult gazt.
Ha azonos munkakörbe nem is tudjuk visszahelyezni, mindenképpen találunk neki munkát, és az átmeneti időszakban is segítjük a családot – mondta Antal Gábor, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.