Feljelentést tettek a fóti kampánycsendsértés miatt

2013.11.25. 10:41

Összesen öt, többségében szabálytalan plakátolással, illetve kampánycsendsértéssel kapcsolatos kifogásról döntött vasárnap estig, a fóti időközi voksolás befejezéséig a helyi választási bizottság. Egy panaszt elutasítottak, négyet jóváhagytak, utóbbiak közül egy ügyben, a szavazók szervezett utaztatásának gyanúja miatt feljelentést tettek – közölte Fót jegyzője hétfő reggel. 

Chrobák Zoltánné, Fót jegyzője elmondta, az öt a választás tisztaságával kapcsolatos kifogás közül három a Magyar Liberális Párttól, egy a Jobbiktól, egy pedig egy magánszemélytől érkezett. Ez utóbbit érdemi vizsgálat nélkül elutasították, az előbbi négynek helyt adtak.

A beadványokról a jegyző csupán annyit közölt, hogy két kifogás az olykor egymásra ragasztott plakátok, illetve azok tartalma miatt, a másik kettő kampánycsendsértés gyanúja miatt – egyebek mellett vasárnapi szórólap-osztogatással és a sikátorpusztai voksolók állítólagos szervezett szállításával összefüggésben – született.

Az utóbbi ügyben a helyi választási bizottság – csakúgy, mint a Jobbik – feljelentést tett a Dunakeszi Járási Ügyészségen. A jegyző megerősítette az MTI-nek azt az értesülését, hogy a Sikátorpusztán élők kérték az önkormányzattól: biztosítsanak nekik buszt a fótligeti szavazókörbe eljutás megkönnyítéséért, de kérésüket a képviselő-testület elutasította. A döntést azzal indokolták, hogy egy közszolgáltató és a közeli hipermarket is üzemeltet ingyenes buszjáratot azon a környéken. Egyes értesülések szerint a sikátorpusztaiak maguk szereztek kisbuszt, illetve szervezték meg saját utaztatásukat.

Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője hétfő reggel közölte: a két „választás rendje elleni bűncselekmény” miatt tett feljelentés megérkezett a dunakeszi ügyészségre, és már megkezdték a vizsgálatot. Három napon belül kell dönteniük arról, hogy elrendelik-e vagy elutasítják a nyomozást, esetleg további vizsgálat szükséges – tette hozzá a szóvivő.

A baloldali jelölt nyert

Ahogy azt korábban megírtuk, a 19 ezer lakosú Fóton a polgármester lemondása miatt tartottak időközi választást. A város vezetője egyéni képviselői mandátumáról is lemondott, ezért az 1-es számú egyéni választókerületben új önkormányzati képviselőt is választottak.

A polgármesteri posztért öten szálltak ringbe. Végül Takács István, az MSZP–E14-PM–DK színeiben induló jelölt nyert, 1116 szavazattal. A második Bartos László, a gazdakörök jelöltje, aki egyébként fideszes alpolgármester. A fideszes támogatott, Földi Pál 885 szavazattal csak negyedik lett. A szavazatok 13 százalékát a Magyar Liberális Párt jelöltje, Vargha Nóra szerezte meg, harmincszázalékos volt a részvételi arány.

A Fidesz-KDNP nem indított saját polgármesterjelöltet az időközi választáson. 2008 óta már három fideszes polgármestert használt el a város. Az országban itt amortizálódtak el a leggyorsabban a kormánypárt politikusai.