Valér
2 °C
8 °C

Az ároktői banda összes tagja előzetesben marad

2013.11.26. 14:40 Módosítva: 2013-11-26 16:11:28

A Fővárosi Törvényszék keddi határozata szerint az ároktői banda összes vád alá helyezett tagját előzetes letartóztatásban kell tartani egészen az elsőfokú ítéletéig - tudósított az MTI. Az előzetes meghosszabbítását egy novemberben megszavazott jogszabályváltozás tette lehetővé. A parlament eltörölte az előzetes letartóztatás időtartamának – addig négyéves – felső korlátját a kiemelkedő súlyú bűncselekményeknél. A jogszabályt a házszabálytól eltérve hozta meg a Ház, amit a kormányoldal arra hivatkozva kért, hogy börtönben maradjon az ároktői banda egyik tagja, aki a módosítás nélkül november 22-én házi őrizetbe került volna.

A bíróság a hatodrendű vádlott házi őrizetbe helyezési kérelmét azonban elutasította, mivel az elmúlt héten lejárt az előzetes letartóztatásban tölthető négy év. A törvényszék a másod-, illetve ötödrendű vádlott házi őrizetét – ügyészségi indítványra – előzetes letartóztatásra változtatta. A döntések ellen valamennyi vádlott fellebbezett.

A vád szerint a hattagú – családi kapcsolatokkal is átszőtt – ároktői banda 2008-2009-ben tucatnyi alkalommal támadt rá 70-80 éves emberekre Budapest peremkerületeiben és vidéken. A brutális rablások során két idős ember megöltek, de a vádhatóság szerint több másik esetben is megállapítható az emberölés kísérlete.

A Fidesz-frakció nevében Rogán Antal üdvözölte a keddi bírósági döntést. „A Fidesz-frakció által kezdeményezett, nemrégen elfogadott jogszabály beváltotta a hozzá fűzött reményeket” – írta a frakcióvezető, hangsúlyozva: mostantól nem fordulhat elő, hogy egy gyilkossággal vádolt ember a bírósági ítélet megszületése előtt jogi visszásságok miatt szabadlábra kerülhessen.

15%

Edith Eva Eger A döntés

3999 Ft
3400 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft