Angelika
-1 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Megint lehet buszközlekedés Esztergomban

2013.12.12. 18:39 Módosítva: 2013.12.12. 19:13

Február elején újraindul a tömegközlekedés Esztergomban, ami még 2011 júliusában szűnt meg, mert nem tudott érte tovább fizetni az önkormányzat.

Az MTI azt írja, a fideszes többségű képviselő-testület csütörtök délután döntött úgy, hogy új járat indításáról állapodnak meg a Vértes Volánnal, aminek segítségével most helyközi járatokkal oldják meg a városon belüli utazásokat. Az nem derül ki, hogy szerintük honnan lesz rá pénz, Tétényi Éva polgármester december 5-én még azt mondta, szerinte a hiány miatt nem tudnának fizetni. A képviselők arról is szavaztak, hogy három vonalon a helyközi tarifánál kedvezőbb, helyi díjszabással lehessen utazni a város határain belül.

A képviselő-testület elfogadta Esztergom 2013-as költségvetését is. Ezzel majdnem 500 millió forintos állami pénzhez juthat a város, viszont továbbra is 1,1 milliárdos a hiány. Többek között azért ilyen magas, mert az állam kifizettetné az önkormányzattal a 2011-ben átvett intézmények fenntartási költségét.