Kedden a parlament több olyan igazságügyi, jogállási és belügyi tárgyú törvényt módosított, melyek jórészt a bírósági szervezeteket érintik, tudósít az MTI.
- 2014. július 1-je helyett egy évvel később lesz kötelező polgári perekben elektronikusan benyújtani a keresetleveleket, okiratokat a vállalkozásoknak és a jogi képviselőknek.
- A Kúrián és az Országos Bírósági Hivatalban (OBH) szakirányú felsőfokú végzettségű tisztviselőként főtanácsadók is dolgozhatnak majd.
- A bírósági titkárt is beoszthatják az OBH-ba.
- A bírói mellett a szükséges igazságügyi alkalmazotti létszámot is az OBH elnöke határozza meg.
- Törvényben szabályozzák a Kúrián a főtitkári és a főtitkár-helyettesi posztot. Ők a Kúria elnökének igazgatási tevékenységét segítik.
- A bíróknak öt helyett három évente lesz kötelező igazolni a munkáltatójának, hogy részt vett a kötelező továbbképzésen.
- Az Alkotmánybíróság kifogása miatt kiegészítették azokat az esetköröket, amelyek esetén az OBH, illetve a Kúria elnöke dönthet úgy, hogy a pályázók egyikével sem kívánja betölteni az álláshelyet, és így eredménytelenné nyilvánítja a pályázatot. Ilyen döntés hozható összeférhetetlenség, eljárási szabálysértés esetén, vagy ha a pályázat kiírása után bekövetkezett munkaszervezést, munkaterhelést vagy költségvetést érintő változások igazgatási szempontból indokolatlanná teszik az álláshely betöltését, továbbá ha a pályázat kiírása után olyan körülmény vetődött fel, amely miatt az állást pályázat kiírása nélkül szükséges betölteni.
- Ezután egy bírót akkor is fel kell függeszteni a tisztségből, ha vele szemben büntetőeljárás folyik, és ennek során vádemelés is történt. Egy új fegyelmi büntetés is lesz: két fizetési fokozattal visszavetés.