Stadionok - Hajléktalanok: 3:1

Idén 30 százalékkal többet költött az állam focira, mint hajléktalan-ellátásra, 2014-ben pedig már háromszor annyi megy majd el focira, mint hajléktalanokra, hangzott el az OSA Archívum Stadiont vagy fedelet? konferenciáján. A felszólalók közül érdekes módon az Oltalom Karitatív Egyesületet képviselő Rákos András ágált a leghosszabban, pedig ők képviselik a kapcsolatot a hajléktalanság és a foci közt: nemcsak hajléktalanokból álló csapatukkal évek óta elindulnak nemzetközi hajléktalan-kupákon, jártak már Mexikóban és Ausztráliában is.

A labdarúgással kapcsolatos-beruházásokra és a hajléktalan-ellátásra fordított közpénzek alakulása milliárdban (forrás: Költségvetési Felelősségi Intézet, „Labdarúgó-beruházásokra és hajléktalanokra fordított közpénzek a 2013-2014. év költségvetésben″):

Nem tudjuk, hányan vannak

A konferencián kiderült, hogy a számok sem mind egyértelműek: a jogvédők 30 ezer körülire becsülik a hajléktalanok számát, Győri Péter, a Budapesti Módszertani Szociális Központ, azaz BMSZKI szakmai igazgatója szerint ez a szám téves: ő 11 ezer szállón lakó és 6 ezer utcán élő hajléktalanról tud. Győri szerint az elmúlt öt évben 26 ezer, a rendszerváltás óta 100 ezer ember lett hajléktalan (tartósan vagy átmenetileg).

Sokatmondó adat, hogy 2006-ban még a hajléktalanok 60 százalékának volt valamilyen munkajövedelme, 2013-ra ez 25 százalékra csökkent. Győri arra is kitért, hogy saját bevallásuk szerint a háztartások 27 százaléka nem tudja kifűteni a lakását, így sokan nem is az utcán, hanem saját lakásukban fagynak meg. 413 ezer magyar háztartásnak van 90 napon túli közüzemi tartozása, hiteltartozása 810 ezernek.

Az egyik fő kérdés az volt, hogyan lehetne összehozni a több százezer rászorulóval az üresen álló lakásokat, ingatlanokat. „Minden a pénz körül forog″ – fogalmazta meg sommásan Pap János, a Város Mindenkié hajléktalan aktivistája, aki szerint ösztönözni kéne az üres lakások kiadását.

Erre Hegedüs József, a Városkutatás Kft. ügyvezető igazgatója szociális lakásügynökségek bevezetését javasolta a hajléktalanság problémájának megoldására. Ezek átvállalnák és kezelnék a lakáskiadás kockázatait, mint például a nem fizetés, lelakás vagy üresen állás. Arra is rámutatott, hogy a magyar lakáspolitika növeli az jövedelemegyenlőtlenséget. Nem elég, hogy a támogatott lakáshitelekre fordított milliárdok 60 százaléka landolt az ország legmódosabb 20 százalékánál, de a végtörlesztéssel is olyan 170 ezer ember élt, akik valahogy ki tudták fizetni egyben a tartozásukat, így körülbelül 2 millió forintot kaptak fejenként az adófizetőktől (részben a bankokon keresztül).

Felújítással hátralékot

Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke arról beszélt, hogy a magyar hajléktalan-ellátás az egyik legjobb Európában, mivel aki akar, tud benne találni valamilyen kapaszkodót, még ha nem is feltétlenül olyat, amilyet szeretne. Vecsei szerint nemcsak azokkal kell foglalkozni, akik az utcán élnek, hanem mindenkivel, aki nyomorban, fűtetlen lakásban, erdei kunyhóban él.

A Szociális Építőtábor is bemutatta tevékenységét: míg korábban hátralékot felhalmozó bérlőknek segítettek lakásfelújítással törleszteni, újabban hajléktalanoknak segítenek bérlakást szerezni hasonló módon. A Város Mindenkié az Elsőként Lakhatást programot propagálta, melyben nem lépcsőzetesen kerülnek szállóra, majd később önálló elhelyezésbe hajléktalanok, hanem eleve önálló lakásba kerülnek.

A csoport szerint Amerikában 225 súlyos mentális sérüléssel küzdő hajléktalan vett részt egy programban: egy részük önálló lakhatást kapott, a többiek a hagyományos ellátórendszerbe kerültek. Három év után az első csoport 3, a második 25 százaléka lett újra hajléktalan. A csoport hangsúlyozta, hogy kikényszeríthető lakhatáshoz való jogra van szükség a magyar jogban, tehát az államnak a szegény emberek számára is megfizethetővé kellene tennie a lakhatást.