Azonnali és visszamenő hatályú a kis nyelviskolák felszámolása
A legálisan működő magánnyelvtanárok és helyi igényeket kielégítő kisebb nyelviskolák tevékenységének azonnali, ráadásul visszamenőleges hatályú betiltásához vezet, ha a nemzetgazdasági minisztérium rosszul értelmezi a szeptember 1-je óta hatályos felnőttképzési törvényt – figyelmeztet a Nyelvoktatásért Egyesület közleménye. Az NGM-ben ugyanis a még csak most, a törvény hatályba lépése után hónapokkal készülő rendeletek – az eddig megismert részletek szerint – kötelezően terjesztenék ki az iskolarendszeren kívüli nyelvoktatási ágazatra a nagy intézményeknek megalkotott szabály- és követelményrendszert.
Az egyesület a közleményében viszont bemutat egy másféle jogszabály-értelmezést, ami szerint a vállalkozás szabadságát és a nyelvtanulók érdekeit egyaránt súlyosan sértő, tervezett minisztériumi részletszabályozás szemben áll a törvény általános szemléletével. Szerintük az új felnőttképzési törvény csak azoknak a képző intézményeknek a működését szabályozza, amelyek államilag elismert végzettségekre felkészítő (OKJ szerinti szakképesítés, illetve általános nyelvi képzés), valamint állami, uniós forrásból támogatott képzéseket valósítanak meg.
A törvény, bár hatálya kiterjed minden felnőttképzéssel foglalkozó szervezetre, eltérő szabályozást tesz lehetővé egyes tevékenységekre, így eltérő célú és tartalmú tanfolyamokra.
Állami támogatást nem élvező képzés éppúgy végezhető állami minőségi garancia és az ahhoz kapcsolódó előnyök, jogosítványok nélkül, mint annak birtokában. Mindez összhangban áll a többi (nem nyelvi) képzési körre a törvényben meghatározott szabályozással – írja a közlemény alapján az MTI.
Az egyesület felszólította az NGM-et, hogy a felnőttképzési törvény végrehajtási rendeleteinek kidolgozása során - a törvény átfogó szemléletével összhangban - a törvény nem diszkriminatív, a nyelvoktató ágazat több mint felét nem ellehetetlenítő értelmezéseit alkalmazza.