Szén-monoxid-mérgezés egy budai óvodában

2013.12.20. 15:58 Módosítva: 2013.12.20. 16:09

Szén-monoxid-mérgezés miatt több gyereket kórházba szállítottak pénteken egy budapesti, I. kerületi óvodából. Rendőrök, mentők és katasztrófavédelmi szakemberek érkeztek a naphegyi óvodához péntek délután, szén-monoxid-mérgezés miatt riasztották őket. 

Kisdi Máté fővárosi katasztrófavédelmi szóvivő kérdésünkre elmondta, az óvodában 19 gyerek és négy nevelő volt, a katasztrófavédelem orvosi szolgálata mindegyiküket megvizsgálta, közülük nyolc gyerek szén-monoxid-mérgezését állapította meg, de egyikük sem volt rosszul, és a legmagasabb mért érték is enyhe mérgezésnek számít.

A mentőszolgálat szóvivője elmondta, biztonsági okokból mind a nyolc, 3-6 éves gyereket beszállították a Heim Pál Gyermekkórházba. Egyikük helyzete sem volt súlyos, enyhe szédülés, fejfájás jelentkezett náluk, mindannyian kaptak oxigént a helyszínen. 

Az óvoda vonalas telefonszámán az intézmény egy dolgozóját tudtuk elérni, aki annyit mondott, hogy most kell elhagyniuk az épületet, majd letette a telefont.

Október 15-e óta minden közintézményben kötelező szén-monoxid-érzékelőt használni, ebben az óvodában is van, be is jelzett, ekkor hívták a tűzoltókat, majd kezdték meg az épület átszellőztetését.