„Idegenrendészeti eljárás” a zsidók halálba küldése

Októberben egy semmiből megjelent kormányrendelet rendelkezett a Veritas (latinul: Igazság) történelemkutató intézet felállításáról. A kormány az intézet felállításának szükségességét „a nemzeti összetartozás erősítésének”, „a magyar közjogi hagyományok méltó módon történő bemutatásának” szükségességével indokolta.

A Veritas Intézetre a költségvetésben 260 millió forintot különített el a kormány, ebből személyi juttatásokra 192,4 millió forint, dologi kiadásokra 12 millió forint jut 2014-ben.

A Veritas számára kijelölt korszak kutatására jelenleg is működnek jelentősebb kutatóintézetek, kutatócsoportok. Ilyen például a XX. Század Intézet, illetve a XXI. Század Intézet, amit a Terror Házát is felügyelő „Közép és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány” működtet. 

A Veritas 25 alkalmazottal februártól kezdi meg a működését, három kutatócsoportja az 1867 és 1990 közötti időszak történetével foglalkozik. Vezetője a hadtörténész Szakály Sándor az MTI-nek saját történelemszemléletéről mesélt, amely több meghatározó esemény értékelésében is abszolút szembemegy a történelemtudományos konszenzussal.

Szakály „kormányzati szándék”-nak nevezi ki a történelem olyan időszakaival való foglalkozást, amelyek „kevésbé kerültek eddig reflektorfénybe”. A történész szerint a Veritasnak „kicsit más szellemiséget kell képviselnie", mint a már meglévő történettudományi kutatóműhelyeknek.

Idegenrendészeti eljárás

A „más szellemiség”-re Szakály felhozott konkrét történelmi témákat is:

Arról is beszélni kell, hogy a Magyarországról kialakított képpel ellentétben az itteni zsidóságot igazán attól kezdve érte jelentős veszteség, amikor a német haderő bevonult Magyarországra, s így az ország szuverenitása erősen korlátozottá vált 1944. március 19. után.

A Magyarországra menekült mintegy 20 ezer zsidó 1941-es Kamenyec-Podolszkba történt deportálása – a zsidókat rögtön lemészárolták a németek –, Szakály szerint

inkább idegenrendészeti eljárásnak tekinthető, mert azokat, akik nem rendelkeztek magyar állampolgársággal, ide toloncolták ki. Amikor kiderült, hogy sokakat közülük meggyilkoltak, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter lehetővé tette a visszatérést Magyarországra.

A visszatérés a kitoloncoltak tizedét érintette, a többiek meghaltak. Ráadásul a magyar hatóságokat senki nem kényszerítette a kitoloncolásra, és azt is nehéz elképzelni, hogy ne lettek volna legalább sejtéseik arról, hogy a német hadműveleti területre kipaterolt zsidóknak nem lesz jó sora. A humanitárius szempontból elfogadhatatlan tett „idegenrendészeti” rutinként való tárgyalása megdöbbentő.

Szakály az újvidéki vérengzés, valamint a keleti frontra a túléléshez elégtelen felszereléssel kiküldött zsidó munkaszolgálatosokat – róluk nem is olyan rég zajlott nálunk egy komoly vita – nem említi.

Fehérterror és Don-kanyar

Szakály Sándor más kérdéseket is rövidre akar zárni, így például szerinte le kell számolni azzal a „pártállami időszakban sulykolt” nézettel,

miszerint a németek provokálták volna Magyarország hadba lépését 1941-ben Kassánál a szovjet felségjelzésű repülőgépekről ledobott bombákkal.

Kassa bombázása ma is a magyar történelem vitás kérdései közé tartozik, és hacsak Szakály nem fedezett fel új dokumentumokat az ügyben, kérdéses, ugyan mi alapján akar leszámolni a német bombázás elméletével.

A történész azt is cáfolná, hogy a II. világháborúban a Don-kanyarnál elpusztult 2. magyar hadsereget a vezetés „odadobta volna” az ellenségnek, illetve a Tanácsköztársaság utáni fehérterrort is más szemszögből láttatná, mivel

nem illik azt mondani, hogy nem volt valami, ami a fehérterrort kiváltotta.

Hasonlóképpen a Horthy-rendszer kommunistaüldözéseit is inkább annak tükrében akarja láttatni, hogy „a helyi kommunista párt a Kommunista Internacionálé szekciója volt", ami azt jelentette, hogy annak tagjait idegen hatalom számára kémkedő személyekként tartották nyilván, és a hatalom ennek megfelelően járt el velük szemben.

A Veritas az olyan baloldali mítoszok rombolásában is közreműködne, mint Ságvári Endréé, akiből a baloldal „Petőfi típusú héroszt faragott”, holott a történelmi tények azt mutatják, hogy a német megszállás után nem fejtett ki aktív ellenálló tevékenységet, és letartóztatásakor „a maga által kezdeményezett” tűzharcban esett el. A Ságvári-ügy felmelegítésével Szakály nyitott kapukat dönget, hiszen pár éve komoly és átfogó vita folyt a nyilasok ellen egyébként a harmincas években erőszakosan is fellépő szociáldemokratáról.

A Veritas elemezné a népbíróságok 1945 utáni tevékenységét is, ahol Szakály azt kifogásolja, hogy „ezek visszamenőleges hatállyal hozott jogszabályok alapján ítélkeztek”, amire azonban nem lett volna szükség, mivel a korabeli törvények alapján is felelősségre lehetett volna vonni a keretlegényeket.

A Veritas Intézet által felvetett kérdéseket hamarosan alaposabban is körül fogjuk járni.