További Belföld cikkek
- Összegyűltek a miniszterek, megkezdődött a karácsony előtti utolsó kormányülés
- Itt a lista a helyekről, ahol ki lehet kapcsolódni advent utolsó hétvégéjén
- A tét Budapest működése: a Pásztorok, pásztorok dallamára esnek egymásnak a képviselők
- Kis híján hatalmas baleseteket okozott két bénázó sofőr az utakon
- A nemzetiségek napjára emlékeznek a képviselők
„2004 óta minden bokorból Gyurcsány Ferenc kandikál ki" − kezdi Rogán a törökbálinti rezsicsökkentő fórumot, én pedig elképzelni sem tudom, hogyan kampányolna a Fidesz, ha Gyurcsány visszavonult volna. Este hat, a művelődési ház nagyterme megtelt, csak néhány idős törökbálinti fejezi be még az előtérben a kötelezően kitöltendő jelenléti ívet (név, cím, telefonszám).
Január 20. és február 15. között 119 helyen 30 fideszes politikus tart ilyen toborzó-kampányfórumot. Az üzenet: a csak hazudozni képes szocik után a Fidesz gőzerővel menti meg az országot, csökkenti az emberek terheit, és ha nem ők nyernek idén a választásokon, visszajön Gyurcsány, és elvesz mindent mindenkitől.
Grádicsok
A Fidesz frakcióvezetője az előadás elején elsorolta, mit hagytak maguk után a szocialisták, mi pedig hozzágondoltuk, mi változott:
- hatalmas államadósságot – ami szinte alig csökkent, pedig volt egy nyugdíj-államosítás;
- uniós eljárásokat – uniós eljárások;
- rengeteg munkanélkülit – rengeteg közmunkás;
- több mint 7 százalékos gazdasági visszaesést – gazdasági stagnálás;
- de a lényeg: elviselhetetlenül magas rezsiköltségeket – BINGÓ,
hát ezért nem adósság- vagy munkanélküliségcsökkentő fórumokat tartanak szerte az országban.
És persze a szocialisták mindenről hazudtak, mindig az ellenkezőjét csinálták annak, mint amit mondtak. Ehhez pedig asszisztált az Európai Unió is, amely az új kormánynak semmiféle engedményt vagy halasztást nem adott.
Az Orbán-kormány viszont megcsinálta már 2010-ben, hogy 3 százalék alá vitte az államháztartási hiányt, és azóta is ott tartja. Persze nem úgy, ahogy az IMF kérte, hanem inkább megadóztatták a bankokat. Na a nemzetközi pénzvilág meg is támadta a forintot, mert féltek, hogy ez a bankadó-dolog ragadós lesz, ki is kellett mennie Orbánnak, hogy megvédje Magyarországot. Ezt és a hatalmas Békemenetet látva pedig visszavonulót fújtak a nemzetközi háttérhatalmak – már-már vártuk, hogy lecsapjon ránk a kondenzcsíkokkal is –, mert egyértelmű lett számukra, hogy Magyarország még mindig azt gondolja, hogy helyes döntést hoztak 2010-ben. Ahogy Rogán fogalmazott:
Brüsszelből is látszott ez, így kénytelen voltak túllépni az első grádicson.
A kormány persze itt nem állt meg, mondja Rogán, jött a következő grádics: a rezsicsökkentés. Azt pedig csak úgy lehet elérni, ha csökkentik a szolgáltatók nyereségét. A frakcióvezető elmondta, miért is voltak ilyen magasak a rezsiköltségek: a szocialista kormányok úgy privatizálták a szolgáltatásokat, hogy garantált eszközarányos nyereséget ígértek. Az árakat akkor is emelték, amikor a világpiaci ár csökkent.
Bár volt egy szusszanásnyi idő 1998 és 2002 között, az első Fidesz-kormány alatt, de aztán ezt a kieső négy évet be kellett pótolniuk: a nyolc év szocialista kormányzás alatt a villany árát a duplájára, a gázét a háromszorosára emelték. Ezt törte le és tervezi még inkább letörni a Fidesz, amihez még a jogi körülményeket is meg kellett változtatni: „Törvénybe foglaltuk és kötelezővé tettük a rezsicsökkentést, így nem tudják a bíróságok a szolgáltatókkal karöltve leállítani azt."
Kéred a rezsicsökkentést? Tudod mit kell tenned április 6-án
Miután Rogán elmondta a két rezsicsökkentés eredményeit, hogy a szolgáltatóktól a „fölös profitot” elvették, beszélt a folytatásról is. A következő rezsicsökkentés három lépcsőjéből (grádicsából) kettőt az április hatodikai választás után terveztek kivitelezni, így aki szeretné ezeket, szavazzon a Fideszre (a gáz ára április 1-jétől, az áramé szeptembertől, a távhő ára pedig októbertől csökken a tervek szerint)
De ez még nem minden, mert nem csak rezsicsökkentés lesz, ha a Fidesz megnyeri a választást, hanem olyan törvényt hoznak majd a parlamentben, amiben kimondják: a rezsiszolgáltatások Magyarország területén nonprofit szolgáltatások. Persze Rogán szerint nem is az a kérdés, hogy ki mit ígér, „mindenki volt már kormányon valamilyen formában". Szerinte azt kell megnézni, hogy ki mit csinált. „A szocialisták hazugságban erősek. Bármilyen új ígéretük van, érdemes rákérdezni: nyolc évig miért nem csináltátok?"
Itt kell határozottan véget vetni a Gyurcsány korszaknak.
− mondta, és hozzátette, hogy nemcsak azért ideje nyugdíjba küldeni Gyurcsányt, mert a kormánya minden idők legkorruptabb kormánya volt, vagy mert 2004-ben magyarokat fordított szembe magyarokkal a kettős állampolgárságról szóló szavazás ellen folytatott aljas kampányával, hanem azért is, amit tervez. Rogán szerint ha Gyurcsányék kerülnének hatalomra, akkor elvennék a családi adókedvezményt, 30 százalékkal csökkentenék a minimálbért, adót emelnének, fizetőssé tennék a felsőoktatást és az egészségügyet is. De a Gyurcsány-démonizálásnak itt még nincs vége.
A Gyurcsány-veszély
Ne becsüljék alá Gyurcsány súlyát.
− figyelmeztetett a frakcióvezető, aki szerint teljesen egyértelmű, hogy Gyurcsány diktál az ellenzéki összefogásban. Már csak abból is látszik szerinte, ahogy egy ATV-s interjúban válaszolt a kérdésre, hogy hogyan került Fodor Gábor a lista negyedik helyére: ő akarta, Mesterházy elintézte, Bajnai elfogadta. „A Gyurcsány-veszélyre mindenkit figyelmeztetni kell!" − mondja Rogán, és ezzel meg is kezdi a fórum toborzós részét.
Szerinte 2002-ből sokat tanultak: állhatnak bármilyen jól a közvélemény-kutatók szerint, soha nem lehet tudni, biztosra kell menni. Gyurcsány végső leszavazásához és a megkezdett rezsiharc folytatásához pedig sok önkéntes segítőre van szükség, akik mindenhová bekopognak, mindenkinek elmondják, hogy miért lenne Magyarországra nézve katasztrofális, ha nem folytathatja a kormány a megkezdett munkát, ha Gyurcsány Ferenc újra hatalomhoz jutna. Ők lesznek a Magyar Csapat tagjai, feliratkozás az előtérben (név, cím, telefonszám).
Ha Gyurcsány nem lett volna elég, Rogán rádobta Bokros Lajos nevét is. „Bokros Lajossal is kiegészítik az összefogást a legújabb pletykák szerint, tőle olyan nagyon sok jóra nem számíthatunk."
De ki a bohóc?
A fórum végén lehetett kérdezni is. És bár ezzel a lehetőséggel csak néhányan éltek, a kérdésekből látszik, milyen hatalmas lavinát indított el a Fidesz: mert addig nem nyugszunk, míg végül a szolgáltatók nem fizetnek nekünk, amiért áramot vagy gázt használunk. Egy idős hölgy elmondta, hogy ők (a nyugdíjasok) mindennél jobban szeretik a fűtött, meleg lakást: „rosszak az ízületeink, és nem járunk fűtött munkahelyre". Ezért szerinte fantasztikus a rezsicsökkentés; ő kiszámolta, és egy év alatt annyit spórol, mintha 13. havi nyugdíjat kapna. Csak az a számla ne lenne ilyen bonyolult: „Intézzék el hogy átláthatóbb legyen!” Rogán megígérte, átláthatóbb lesz.
Egy úr szerint, lehet, hogy csökkent a gáz ára, de meg kellene mérni a fűtőértékét is, mert azon próbálja meg a szolgáltató visszahozni a veszteségét. Ő sokakkal beszélt, és mindenki tapasztalta, hogy a gázóra pörög, de nem lesz meleg, a víz nem forr fel. Rogán szerint a tervezett áprilisi csökkentéssel együtt már több mint 26 százalékkal csökkenti a kormány a gáz árát. Ha ennyivel csökkentették volna a fűtőértékét, az már meg sem gyulladna.
Egy idős néni szerint szép dolog, hogy csökken a gáz meg a távhő ára, de mi lesz azokkal akik fával tüzelnek? Azt is csökkenteni kellene. Rogán azt válaszolta, hogy van szociális tűzifaprogramja a kormánynak, így a rászorulók hozzájuthatnak olcsóbban, de alapvetően arra törekszik a kormány, hogy a fatüzelést környezetvédelmi okokból visszaszorítsa.
És végül a legfontosabb kérdés: ki a bohóc a Civil Összefogás Fórum plakátján, aki Gyurcsányt öleli. Rogán szerint nem is fontos, hogy ki ő, a lényeg, hogy jó helyen van, „a megfelelő embert öleli át, és mindannyiunk véleményét is elmondja arról, hogy kik azok az emberek. Bármelyikük beöltözhetne annak, szóval mint szimbólum a helyén van a bohóc.”