Feltámadott, és Kató nénivel rajtolt az MDF

2014.02.09. 17:12
Határon túli politikusokkal, Szlovákiában és Romániában felállított Antall-szobrokkal, Wass Albert idézetekkel, adócsökkentésből következő béremeléssel és Ihos József Kató nénijével indította kampányát a Jesz-MDF pártszövetség. Igen, nem tévedünk, az MDF utódjaként létrehozott JESZ felélesztette az elődöt, így fog össze erő és fiatalság tapasztalattal és hittel. És őszödi poénnal a minőségi fajtából.

Körülbelül ötszáz ember vett részt a programon, amit a JESZ elnökhelyettese, Horváth István kezdett, Wass Albert idézetekkel keretbe foglalt beszéddel. És hogy az miről szólt? Arról, hogy 25 év után

összefog a múlt és a jövő, hogy leváltsa a mutyivilágot.

Ha valakinek nem világos: mindkettő ők.

A Jesz hozza az erőt és a fiatalságot, az MDF a tapasztalatot és a hitet, hogy mindent túl lehet élni.

Bokros és Dávid ámokfutása

Horváth szerint 2010 után, mikor az MDF nem jutott be a parlamentbe, a legtöbben elszaladtak, és alig maradt, aki hitt a pártban. Sőt, sokan kifejezetten aktívan tettek azért, hogy el is tűnjön végleg. Makay Zsolt, elnök próbálta őrizni a lángot, de a volt MDF-esek ott gáncsolták, ahol tudták. De az MDF logója, a tulipán „élő lelkiismeretként működő szimboóluma” annak, hogy van még esély a valódi rendszerváltásra.

A pártelnök-helyettes elmondta, hogy majd egymilliárdos adósság maradt Dávid Ibolya és Bokros „ámokfutása” után. Dávid hivatalos elszámolás nélkül ment el, Bokrosban pedig annyi becsület nem volt, hogy elköszönjön: „zsebre vágta a mandátumot, és eloldalgott, most meg a baloldalhoz dörgölőzik. Nem kér ő semmit, de ha leesik valami az asztalról, ő csap le rá először”.

Tényleg, és azt tudták, hogy a Fidesz a Jesz programját valósítja meg?

Legalábbis abban, hogy a rezsicsökkentése lopás: a Jesz hirdette meg elsőként 2011-ben a No Rezsi programot. De a 15 millió magyar egy nemzetként való kezelése is Antall nevéhez fűződik: akkor nagy felháborodást keltettek Antall szavai (lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke), és lám ma már szavazati joggal rendelkeznek. Horváth szerint a jóléthez európai szintű bérekre van szükség. Az pedig csak adócsökkentéssel érhető el.

Az adó ugyanolyan rezsi, mint egy villanyszámla. Az adócsökkentés ugyanolyan rezsicsökkentés. Európai bérek adócsökkentéssel, ez a legfontosabb mondanivalónk!

Ezt nagyjából huszonöt éve is elmondhatták, és emlékeink szerint el is mondták (európai bérek, európai adók), de hát sosem árt a jó dolgokat újrakezdeni.

És a java még ezután jött.

Olyasmi, amire senki sem számított. De mindegy is, hogy számított-e rá, mert erre felkészülni akkor sem lehet: Ihos József Kató néni-műsort adott elő, egy szpíker kérdéseire válaszolva, politikai témákról. A teljesség igénye nélkül válogattunk a legnagyobb poénokból.

Ihos József: Kató néni - politikai kabaré I. rész, Bokros

− Kató néni, beléptél a MOMÁBA.
− Mimába léptem bele? Mi a franc az?
− Hát a híres Bokros pártja.
− Ja, a híres csomagolós pártja....Az uram a kocsmába én meg a momába akartam menni. Na kint vagyok az udvaron meztelenül. Kérdezi a szomszéd, miért vagy ruha nélkül? Hát mondom, vettem egy mosógépet és az van a papírjába írva, először ruha nélkül mossunk vele.
− Miért lépett be egy olyan pártba aminek 14 tagja van?
− Akkor még csak hat tagja volt. A költő meg azt mondja: a hetedik te magad légy.
− Mit fog csinálni egy 15 fős pártban?
− Földuzzasztom. Az összes képviselő mellé beültetem az anyósát. Azok rögtön átlépnek a MOMÁBA.
− De mi lesz a program?
− Hogy hogy mi? Láttad már Bokrost táncolni? Nyitok a gazdáknak egy magboltot, ahol lenmagot, fűmagot meg Bokros-csomagot lehet majd kapni. A külföldi tőkéseket meg úgy lehet itt tartani, hogy a szovjet laktanyákban kell elszállásolni őket, mert akik ott laktak 30 évig itt maradtak.

Ezután Petheő Attila, az MKP (Magyar Közösség Pártja) Komárom járási elnöke (volt MDF-tag) mondott beszédet. Elmondta, egy hét múlva Antall-szobrot avatnak a felvidéki Kolozsnémán. Majd Antall szavait idézte: Önök itt a Jeszben és az MDF-ben forradalmat tetszettek csinálni. És újra lecsapott Kató néni: (XTraktor, sztornó film, Hastala Vista – adjátok már az asztalt vissza, Szeretném a villanyórát megállítani stb.)

Ihos József: Kató néni – politikai kabaré II. rész, Gyurcsány

− Megint mit csináltál Kató néni? Beléptél a Gyurcsány-pártba?
− De a Feri az olyan szépen beszél. Kérdezték is tőlem, hogy miről beszél? Hát azt még nem árulta el.
− Gyurcsánnyal összeállni az őszödi beszéd után?
− Ha OB tamponnal tapétázták volna ki a terem falát Őszödön, nem szivárgott volna ki a beszéd.

Ezután Ódor László, az Antall kormány svájci nagykövete, jelenleg egyetemi tanár bizonyította be, hogy még Ihos Józsefnél is lejjebb lehet ültetni egy kampánynyitó hangulatát. Mentségére legyen mondva, tegnap tudta meg, hogy itt beszélni fog.

Két szónak nem tudok ellenállni: MDF és Antall József.

– mondta azt a három szót, aminek nem tud ellenállni, majd elmesélt egy történetet Antallal: 1990-ben, amikor az MDF sajtósaként kísérte Antallt a színpadra egy csigalépcsőn, hogy bejelntsék a választási győzelmet, Antall odasúgta neki: „Tudod, ettől a pillanattól fogva nincs párt, csak ország van.” Svájci nagykövetként sokat beszélgetett az egykori miniszterelnökkel, akinek az volt a határozott véleménye, hogy a világ eseményeiből kell levezetni, hogy Magyarországon mit lehet megvalósítani.

Aztán valami furcsa félbemaradt mondattal elintézte Svájcot. Hiába magyarázta odakint, hogy nem csak Magyarország számít, hanem a teljes magyarság, „nehéz elmagyarázni azoknak, akik tele vannak gátlásokkal. Meg németekkel. Mindegy”.

Ódor szerint a Simon ügy megmutatja, hogy itthon mindenből politikai ügyet csinálnak. Pedig Svájcban az történne, hogy „egy kis kopasz ember kopogna az ajtaján, hogy az adóhivataltól jöttem”. Majd Kató néni tette fel az adekvát kérdést a közönségnek: Ti még itt vagytok?

Ihos József: Kató néni - politikai kabaré III. rész, Fidesz

− Van egy doktor a faluban. Ez kézrátétellel gyógyítja a daganatot. Föl van dagadva a pénztárca, ráteszi a kezét, rögtön lelapad.
− Már megint mit tettél Kató néni? Beléptél a Fideszbe?
− Nem én léptem be, az uramat léptettem be, hátha jobban teljesít. Meg így legalább lesz a falunak stadionja.
− Dehát beléptél már más pártba!
− Na és? Hát ott van Pozsgay, meg a Csintalan. Miért ne lehetne?
− És mit szól a Paks II-höz?
− Paks II? Az hol focizik? Ja az atom!! Én atompárti vagyok, az uram is. Bemegy a kocsmába és benyom, mint az atom. De én tudom, hogyan született a megállapodás. Azt mondta Putyin, nekünk van a legjobb atomtechnikánk. Mire Orbán: ezt aláírom. És aláírta.
− De hát tiltakozik a Greenpeace is.
− Miért, vannak Pakson bálnák is.

Végül Makay Zsolt, az “egy és oszthatatlan Jesz-MDF - szövetség” elnöke következett, aki azzal kezdte: “Tegye már fel a kezét, akinek 250 milliója van egy külföldi bankban! Nem látom a kezeket. Na ez a nagy különbség a mi közösségünk tagjai és az elmúlt húsz évben uralkodó pártok tagjai között”. Mondjuk ebből egy dolog nem derült ki: van-e valakinek 250 milliója egy külföldi számlán.

Makay szerint Simon Gábor bukása csak a jéghegy csúcsa, egy történelmi pillanat: dominószerűen dőlnek majd azok, akik több száz milliót loptak ki és lopnak ma is az országból. Magyrország gazdaság a kufárok keresztapák offshore lovagok és a strómanok kezébe került.

Makay abban is segít, hogy milyen irányba lehet elindulni Simon eltitkolt vagyona eredetének kutatásában.

Korrupció, szex, kábítószer. Ebből származó pénzek vannak külföldi bankszámlákon.

Makay szerint az új barbárság korában élünk, amelynek eszközei a túladóztatás és a túlszabályozás. „Négy év alatt 800 törvényt fogadott el a magyar parlament, amely minden bizonnyal világcsúcs... de a képviselők ennek a tizedét sem ismerik, az állampolgárok pedig mégkevésbé.” Szerinte az állandóan változó jogi környezetnek annyi érelme van, hogy a húsosfazékhoz közelállók jól tudnak a zavarosban halászni.

A pártszövetség vezetője szerint többek között azért csökkent a munkanélküliség, mert soha nem látott mennyiségű ellenőr (adó, parkoló, BKV) lepte el az országot. Szerinte ennek az az üzenete: Mind csalók vagytok. “Kikérjük magunknak. Erre nagyapám azt mondta volna, mindenki magából indul ki. Saját hazájában üldözik a magyart.” − fogalmazott Makay, aki összefoglalta a pártszövetség programjának lényegét:

  • Adócsökkentés
  • Béremelés
  • Horváth Andrást a NAV élére
  • 4 év alatt 40%-os béremelés

És ismét ott voltunk az európai béreknél és közterheknél: a magyar GDP kétharmada az EU-átlagnak a fizetés pedig egyharmada. „Ne higgyétek el, hogy nincs fedezete a fizetésemelésnek”.

Az esemény végén Pettkó András, volt MDF-es országgyűlési képviselő lepte meg Makayt egy 1990-es MDF zászlóval. Makay elmesélte, 97-ben másodéves egyetemistaként körbejárt minden pártot Debrecenben, majd belépett az MDF-be. Látta, hogy kevés a fiatal, ezért úgy gondolta megalakítja a párt ifjúsági szervezetét Debrecenben is. Petkó Andrást is elment az alapító gyűlésre és egy MDF-zászlóval érkezett. Ezt a gesztust elevenítette most fel, Makay pedig azt mondta Pettkónak:

Gondolom, nem gondoltad volna akkor, hogy így fogunk majd itt állni.