Mesterházyt kivonták a forgalomból Simon miatt
DK-s és Együtt-PM-es forrásaink is nemtetszésüket fejezték ki, amiért aközben, hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon sok száz fős, váratlanul nagy érdeklődésű eseményeken lép fel, Mesterházy alig jelenik meg a nyilvánosság előtt.
Egyik forrásunk arról beszélt, ha már az MSZP elnöke szívós taktikai csatában maga mögé utasította Bajnait, és Gyurcsányt is pacifikálta, mindenki azt várná tőle, hogy éljen a lehetőséggel, és vezesse is az Összefogást. Időközben ráadásul elindult Mesterházy miniszterelnöki kampánya, megjelentek az óriásplakátjai, és az Összefogás minden jelöltjének szórólapján szerepel az arca, személyesen mégsem beszélt, nem tart fórumot, alig szólal meg. Nehéz elmagyarázni a választóknak, ez miért van – mondta egyik forrásunk.
Forrásaink szerint hivatalosan ugyan nem ismeri el az MSZP, de az elnök időleges kivonása a forgalomból egyértelműen a Simon-ügy miatt történt.
Az MSZP-elnökhelyettes, Simon Gábor politikai karrierjét néhány nap alatt derékba törő botrány elején Mesterházy külföldön tartózkodott, így a belső vizsgálatok megindításánál sem volt jelen. Az Egyesült Államokból hazatérve viszont már menthetetlen helyzetben találta helyettesét, ezért megfogadta azt a tanácsot, hogy lehetőleg tartsa magát távol a korrupciós ügytől. A szocialista párt elnökének azért ajánlották a szereplési szünetet, mert a kormányoldal többször is megpróbálta Simon illegális pénzeit pártpénzekként bemutatni.
Úgy tudjuk, Mesterházy a következő napokban már országjáró körútra indul.