Őszödi beszéd: a Népszabadságnál is próbálkoztak
A Népszabadságnak is felajánlották az őszödi beszédet, árulta el az egykori főszerkesztő saját lapjának. Vörös T. Károly az ATV-ben, majd a lapban közölte, hogy az őszödi beszéd májusi elhangzása után közvetlenül telefonon kereste meg Gál J. Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, és azt mondta az akkori főszerkesztőnek: „a 'főnök' nagyon jó beszédet mondott!”.
Vörös T. Károly elmondása szerint kerek perec megmondta az államtitkárnak: küldjék el neki a miniszterelnök szövegét, de legépelve, és ha érdekes, megszerkesztik, majd lehozzák. Gál J. Zoltán a karakán szavak után nem jelentkezett többet. Vörös T. Károly szerint helyes volt, hogy rögtön a beszéd elhangzása után nyilvánosságra akarták hozni azt, de a leghelyesebb az lett volna, ha mindezt a parlamentben mondja el a miniszterelnök.
Gál J. Zoltánt nem akart nyilatkozni a lapnak az ügyben. Mint ismert, a most közzétett nemzetbiztonsági részjelentések – és Gyurcsány Ferenc hasonló tartalmú közlése – szerint is a Miniszterelnöki Hivatalban (MeH) lévő kazettáról másolhatták azokat a felvételeket, amelyeket végül – a nyilvánosságra került adatok szerint a Fidesz közreműködésével – eljuttattak a sajtóhoz.
Az már korábban is tudható volt, hogy az MSZP frakcióülésén elhangzottakat hivatalból rögzítették: a két kazetta egyike Bútor Klára pártigazgatónál, a másik Gál J. Zoltán irodájában, a MeH-ben volt. Ez utóbbival kapcsolatban Gál J. az Atv.hu-nak azt mondta: a kikerült kazetta nem azonos azzal, ami nála, a Miniszterelnöki Hivatalban volt. Tény, hogy korábban Gál J. arra hivatkozott: a sajtóhoz kikerült felvételeken olyan részletek is voltak, amelyek a MeH-másolaton nem szerepeltek.