A magyar választásokról cikkez a New York Times

Az utcákon a leglátványosabb poszter nem a Deep Purple koncertjét reklámozza a Papp László Sportarénában. És nem is a Balkán Kobrát, a színházi komédiát, a borostás főszereplővel, aki Kalasnyikovval hordja a szűk farmert. És határozottan nem a Budapesti Táncfesztivált.

Ehelyett ezen három-négy nyakkendős fickó látható, akik egy rendőrségi fotós előtt állnak egy bohóccal. A poszter legelterjedtebb változatán a férfiak közül ketten Magyarország korábbi miniszterelnökei. A harmadik Mesterházy Attila, a Szocialista Párt elnöke, az áprilisi választások miniszterelnök-jelöltje. A negyedik Hagyó Miklós, a baloldal korábbi alpolgármestere, akit korrupcióval vádolnak.

A három férfi és a bohóc alatt a Nem érdemelnek több esélyt szlogen olvasható.

Így indul Danny Hakim, a New York Times újságírójának cikke a magyarországi választási kampányról. (A lap már korábban is foglalkozott a magyar választásokkal. Egyik szerzőjük, Kim Lane Scheppele alkotmányjogász nemrég új, ötrészes cikksorozatot közölt a téma kapcsán.)

Figyelembe véve, hogy a politikai hirdetéseket a miniszterelnök Orbán Viktor, és kormányzó pártja a Fidesz szabályozza – a hirdetőtáblákon, villanyoszlopokon és buszok oldalán –, ez talán meglepő lehet. De a Fidesz, amelyet a 2010es hatalomra kerülése óta gyakran vádolnak azzal, hogy az autokrácia irányába terelik Magyarországot, tudja, hogy kell irányítani a dolgokat. Újraírták az állam alkotmányát, átvették a hatalmat az összes kormányzati szervnél, és egyre nagyobb nyomás alatt tartják a médiát. Eközben az IMF úgy látja, a magyar gazdaság teljesítménye csak 2017-ben érheti el a 2008-as szintet.

A Fidesz átalakította az országban a politikai hirdetésekre vonatkozó szabályokat. A kereskedelmi tévék nem számíthatnak fel pénzt a reklámért, így ezekből szinte teljesen eltűntek a pártreklámok. Maradnak az állami tulajdonú csatornák, ahol összesen nyolc órányi politikai hirdetés jelenhet meg a kampány 50 napja alatt. Budapesten erősen korlátozott a hirdetés az óriásplakátokon, lámpaoszlopokon és egyéb helyeken.

A kültéri hirdetésekre vonatkozó korlátozások viszont nem érintik az olyan „független” csoportokat, mint az Orbán-párti Civil Összefogás Fórumát, akiket régebben a Fidesz finanszírozott; ők állnak a bohócos hirdetés mögött. A szervezet az egész fővárost és az országot kitapétázta a plakáttal.

Hakim szerint ez a megoldás emlékeztet az amerikai politikai akcióbizottságok (super PAC) tevékenységére. Csak míg a PAC-ok működéséből mindkét párt hasznot húzott, addig a Fidesz arra használta az új szabályozást, hogy mindenki mást állva hagyjon.

Az Orbán-kormány eközben más országokra hivatkozik, ahol szintén korlátozzák a politikai hirdetéseket. Mint azt a Fidesz egy nyilatkozatban is említette, csupán négy európai országban – Ausztriában, Észtországban, Finnországban és Lengyelországban – nem szabályozzák a politikai reklámokat.

A New York Times cikkébe összeválogatott idézetek:

Nem, semmit. Nincs szükségünk segítségre.

– Fricz Tamás és Csizmadia László, arról, hogy támogatta-e a Fidesz a reklámkampányukat.

Érdekükben áll korlátozni a politikai hirdetéseket - a közmédia az ellenőrzésük alatt áll. [...] [A választások] szabadok lesznek, de nem tisztességesek.

– Bajnai Gordon a választásokról.

Mindenhol láttam a Fidesz-posztereket. Elsőre vicces volt, de csak egyszer, nem hónapokon át.

– Soós Bertalan fényképész, a Nem érdemelnek több esélyt mémet elindító fotós.

Hivatalosan ez egy civil kampány, de a civilek csoportja nem civil, hanem a Fidesz szövetségese. Az esélyek finoman szólva sem egyenlők.

– Lakner Zoltán, az ELTE politológusa, aki tragikomikusnak tartja a helyzetet.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!