Miért hallgat Orbán az ukrán válságról?

A hétvégére az ukrán, közelebbről a krími válság a magyar választási kampány egyik központi témájává vált. Miközben a vezető nyugati hatalmak és a térségbeli országok állam- és kormányfői, de legalábbis külügyminiszterei sorra ítélik el az ukrajnai orosz beavatkozást – Moszkva jóváhagyásával és egyre kevésbé csak hallgatólagos támogatásával az oroszok lényegében megszállták az Ukrajnához tartozó Krím félszigetet, megszegve ezzel az országról általuk is aláírt 1994-es budapesti egyezményt –, a magyar kormány és a kormánypárti politikusok kényesen kerülik, hogy határozottan állást foglaljanak az ügyben.

Az ellenzéki oldalnak – elsősorban a baloldali ellenzékieknek – ez csodás alkalmat kínált arra, hogy felállítsák az alábbi, meglehetősen egyszerű politikai következtetésláncot, aminek végiggondolásához és politikai meglovagolásához nem kellett Habony Árpád-i éleselméjűség:

Orbán lepaktált Paksról Putyinnal → az Orbán-kormány az oroszok szövetségese lett → az Orbán-kormány nem akar, nem mer szembenni Moszkvával, ezért hallgat az ukrán (krími) válságról → az Orbán-kormány sarokba szorítható az ukrán válság ügyében.

Az egyelőre elsősorban a baloldali Összefogástól érkező támadáshullám alapjai helytállónak tűnnek: a kormány és a Fidesz egyelőre valóban ódzkodik attól, hogy érdemben mondjon valamit a krími ügyben.

A Fidesz.hu-n a március 2-i két vezető téma a rezsicsökkentés és a baloldali cigánypolitika ostorozása, az ukrán ügyhöz a nyitólap egyetlen híre kötődik, az, amelyben tájékozatlansággal, illetve hazugsággal vádolják Gyurcsányékat.

A Kormány.hu nyitólapján már van két, az ukrán helyzettel foglalkozó külügyminisztériumi anyag, de abból az egyik csak a Martonyi János szombati beregszászi tárgyalásáról szóló MTI-hír, amiben egy szó sincs a krími helyzetről, a legerősebb kijelentése az, hogy a kárpátaljai magyarságnak

most újabb veszélyekkel kell szembenéznie, „ezért egy kicsit hangosabban fogjuk mondani, hogy Ne bántsd a magyart!, s elsősorban erre a közösségre fogunk gondolni”.

A másik egy vasárnap délután fél ötkor kiadott közlemény, amely először száll síkra az ukrán szuverenitás és területi egység mellett – a súlyát azonban csökkenti, hogy azt a nem túl markáns kijelentés is, miszerint

elkötelezettek vagyunk a Magyarországgal szomszédos Ukrajna területi egysége és szuverenitása mellett, és a nemzetközi kötelezettségek, így az ENSZ Alapokmánya figyelmen kívül hagyásaként értékeljük az ország területi épségének megsértését

nem Orbán Viktor miniszterelnök vagy Áder János államfő, vagy legalább Martonyi János külügyminiszter személyesen mondta ki, hanem csak egy külügyminisztériumi közlemény jelent meg róla, aminek jóval kisebb a diplomáciai súlya. Ráadásul egyetlen helyen sem nevezik meg Oroszországot a válság felelőseként, nem is utalnak direkten Moszkva szerepére az ügyben.

Orbán Viktor egyetlen szót sem ejtett a krími válságról, sem a pénteki rádióinterjúban nem beszélt róla, sem szombaton, holott az ukrán határtól nem messze, a Nyírségben volt, ahogy mondani szokás, sajtónyilvános programja. 

Az államfő szintén megjelent a nyilvánosság előtt a hétvégén (a mohácsi busójáráson), de szintén nem beszélt a krími helyzetről. És a kormányzati kommunikáció szempontjából lakmuszpapírnak számító köztévén sem ütötte át a hírértéket a krími helyzet: vasárnap este a Lényeg című műsorban a rezsicsökkentésről és az őszödi beszédről volt szó.

Csak összehasonlításként: az Ukrajnával szintén szomszédos, szintén jelentős ukrajnai kisebbség miatt (és a Fekete-tenger miatt is) érintett Romániában, szintén vasárnap maga Traian Basescu államfő szólalt meg Ukrajnáról. És nyilatkozatában sokkal határozottabban fogalmazott, mint Budapest: orosz agresszióról beszélt, és arról: felkérik Oroszországot, hogy függesszen fel minden katonai műveletet Ukrajna területén, és térjen vissza a kétoldalú egyezmények előírásaihoz, amelyek az orosz flotta szevasztopoli állomásozását szabályozzák. (A nemzetközi visszhangokról itt olvashat bővebben.)

Az ellenzéki pártok pedig azt érzik: ha Orbán valamiről hallgat, akkor az olyan gyenge pontja, amit ütni kell. Ütik is.

Mesterházy Attila hosszú ideje szokásos vasárnap reggeli politikai helyzetértékelésének a címe az volt: A hallgatás ára, és erősen belekezdett, így:

Orosz-ukrán háború, sőt talán nem túlzás azt állítani, hogy újabb hidegháború is fenyeget, a magyar miniszterelnök pedig sehol. Hallgat. Lehet, úgy érzi, hogy lekötelezettje lett Putyinnak és a paksi üzlet miatt nem szólalhat meg? (...) a megállapodásnak esetleg olyan "pontjai" is vannak, amelyek ebben a válságos pillanatban megnémítják az oroszok távozásának követelésével egykor ismertté vált Orbán Viktort?

Néhány órával később az ügyben eddig kevéssé aktív Gyurcsányék is meglovagolták a hallgatás témáját. A Demokratikus Koalíció közleménye Orbán Viktor „gyáva hallgatásáról” szól, amely szerintük méltatlan egy magyar kormányfőhöz. A gondolatmenet ugyanaz volt, mint Mesterházynál:

Orbán Viktor gyáván hallgat azóta, hogy Putyin elnök felhatalmazást kért és kapott az orosz parlamenttől a fegyveres beavatkozásra Ukrajnában. Pedig (...) az orosz döntés nyomán háború lángolhat fel hazánk keleti határai mentén. (...) Nehéz ezt a némaságot mással magyarázni, mint hogy az orosz elnökkel felhatalmazás nélkül, titokban kötött 3000 milliárdos atompaktum fontosabb számára (...) Félő, hogy Orbán Viktornak többet jelent az Oroszországgal nyélbe ütött paksi üzlet, mint az, hogy Magyarország a demokratikus államok közösségével együtt szót emeljen a háborús fenyegetés ellen.

Délután a liberálisok folytatták, Fodor Gábor a nyílt levele címében azt üzente: Viktor, ne hívd be újra az oroszokat, bővebben pedig azt (a pincsizéssel egy 2007-es Orbán-beszédre utalva):

Itt az ideje, hogy Orbán Viktor belássa, hazánk nem kerülhet olyan ország gazdasági függőségébe, amely nem riad vissza attól sem, hogy agresszióval szerezzen érvényt akaratának. (...) Magyarország afelé halad, hogy a Gazprom legvidámabb barakkja legyen, Magyarország kormánya pedig könnyen Putyin európai pincsije lehet.

Az Együtt-PM pártszövetség sem maradt ki a sorból, ők a budapesti orosz nagykövetség elé szerveztek vasárnap estére gyertyás tiltakozást az ukrajnai orosz agresszió ellen. Ezen Bajnai Gordon felszólította a magyar kormányt, hogy álljon ki Ukrajna függetlensége mellett, Moszkvát pedig arra, hogy haladéktalanul vonja vissza a katonáit.

A baloldali pártok emellett a parlament nemzetbiztonsági bizottsága elé is behívnák a miniszterelnököt, hogy tájékoztatást adjon a válságról.

Az LMP-s Ertsey Katalin a parlament külügyi bizottságát hívná össze, amelynek ő az egyik alelnöke. Ő arról beszélt vasárnap, hogy

„a magyar álláspont pontosan annyira láthatatlan, amennyire Vlagyimir Putyin szeretné”.

A Jobbik viszont egyelőre nem beszélt a krími helyzetről, sem a kormány azzal kapcsolatos felelősségéről, a párt eddig az ukrán válságból csak a kárpátaljai magyarok ügyét emelte ki. Ez kevéssé meglepő persze, hiszen a párt a paksi bővítést is támogatja, vagyis nem kritizálta olyan élesen a Budapest–Moszkva-megállapodást, mint a baloldaliak.

Felszálltak viszont az ukránozós vonatra a kisebb pártok közül a Schmuck Andor-féle szocdemek: vasárnapi közleményükben azt kérték Áder Jánostól, hogy kezdeményezzen az országos listát állított pártok vezetőivel egyeztetést az ukrán krízisről, és az abból adódó esetleges menekültkérdésről.