Be lehet kamerázni a konditerem öltözőjét?
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Bekamerázták egy budapesti konditerem öltözőjét
- Olvasónknak azt mondták, hogy lehet a kamerák látóterén kívül öltözni
- Aláírattak vele egy beleegyező nyilatkozatot, de amikor vissza akarta mondani, nem kapta vissza az összes pénzt
- Jogvédők szerint nyilatkozat ide vagy oda, jogszerűtlen bekamerázni az öltözőt
Olvasónk (nevezzük Áginak) konditerembe kezdett járni, de 4000 forintot és egy vitatkozással töltött tavaszi délutánt bukott azon, hogy kiiratkozott egy helyről, ahol biztonsági kamerákat szereltek fel az öltözőbe. Először nagyot nézett, amikor aláírattak vele egy papírt, hogy az öltözőben biztonsági kamerákat szereltek fel – de semmi rizikó, tették hozzá, a felvételekhez csak a vezető férhet hozzá hatósági szervek jelenlétében.
Megpróbálta visszavonni
Mondta a lány, hogy nyugodjak meg, azok csak a szekrényeket veszik, így elhittem neki. Aláírtam a papírt. Bementem az öltözőbe, és láttam, hogy tíz négyzetméteren két kamera van felszerelve egymással szemben, aminek látószöge az egész öltözőre kiterjed. Ugyan volt egy, a lépcső alatti rész, ahol az ember meztelenre tud vetkőzni anélkül, hogy vegye a kamera, de az a hely csak egy embernek elég, nem beszélve arról, hogy a szekrények elég távol vannak tőle, és útban lettem volna, mivel pont a fürdő bejáratával szemben volt.
– mesélte Ági. A kamerákat látva megpróbálta visszavonni a hozzájárulását, de a recepciósok azt mondták, nem adhatnak vissza pénzt. Az ügyvezető megígérte végül, hogy beszél a tulajdonossal, akivel arra jutottak, hogy a befizetett 18 ezer helyett 14 ezret adnak vissza (az éves kedvezményt, amit Ági eredetileg felhasznált, az elszámoláskor már nem adták meg, mivel nem járt egy teljes évig).
Sok volt a lopás
A Tempelfit cég ügyvezetője az Indexnek megerősítette, hogy kamerákat szereltek az öltözőbe, de kijelentette: egyeztettek egy jogásszal, aki szerint a hozzájárulások aláíratása után jogszerű a felvételkészítés. A kamerákra azért volt szükség, mert mindennaposak voltak a lopások, rendszeresen feltörték a szekrényeket. Szerinte van elég olyan hely, ahol diszkréten lehet öltözni az öltözőben, és a felvételek a rendőrségre vannak bekötve, tehát a konditerem dolgozói vagy vezetői nem is férnek hozzájuk.
Ági ezt máshogy látja:
Mikor szerződtem velük, akkor nem voltak kamerák, azt ne kívánják, hogy fizessem a havidíjat és még azt is hagyjam, hogy a rögzített meztelen képeimet, videóim egy számítógépre mentsék úgy, hogy nem kizárt, hogy a világhálóra is felkerülhet. Akkor már teljesen mindegy, hogy ki rakta fel, annak örökre nyoma lesz, és ha ez megtörténik senki nem fog kárpótolni. Csodálkoztam, hogy a lányok simán belementek, hogy róluk meztelen felvételeket rögzítsenek, tároljanak számítógépen.
Szabad ilyet?
Az eset nyilvánvalóan felveti a kérdést, hogy szabad-e öltözőben felvételt készíteni, akár a benntartózkodók hozzájárulásával, akár anélkül. Hidvégi Fanny, a TASZ Adatvédelmi és információszabadság programvezetője szerint konkrét tiltás nem vonatkozik az ilyen esetekre, bár vannak párhuzamok: munkahelyen például nem lehet öltözőben felvételt készíteni, és őrző-védő vagy magánnyomozó cégek sem tehetnek ilyet (ezeket a területeket a munkajog és a vagyonvédelmi törvény külön szabályozza). A konditeremre azonban, mivel saját maga szerezte be a rendőrségre bekötött kamerát és nem a dolgozókat, hanem a vendégeket veszi fel, egyik passzus sem vonatkozik. A TASZ szerint azonban ez nem jelenti azt, hogy a bekamerázás ne sértené az emberi méltóságot vagy az információs önrendelkezési jogról szóló törvényt.
Ezt erősítette meg Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke is: az öltöző bekamerázása egyértelműen ellentmond az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvénynek. Majtényi leszögezte: ez akkor is igaz, ha aláíratnak a vendégekkel egy nyilatkozatot, például mert aránytalan és sérti az emberi méltóságot. Hozzátette: egy elrontott szöveget (egy adatvédelmi biztosi ajánlást) leszámítva teljesen következetes a magyar joggyakorlat a kérdésben.
Sem időm, sem szükségem
A Tempelfit cég ügyvezetője, akinek már az eredeti cikkben is megjelent a véleménye, a cikk megjelenése után megkereste szerkesztőségünket. Mint írja, úgy érzi, jogosan jártak el az ügyben. A kamera felszerelésének hátterét így magyarázta el részletesen:
2014.02.28-án többszöri jogászi és rendőrségi egyeztetés után megfigyelő rendszert szereltettünk be az öltözőkbe, amit egy különálló szerverre rögzíti az öltözőben történteket. Ezek a felvételek 24 órán át maradnak a szerveren, aztán automatikusan törlődnek! Ezt sem én, sem senki más nem tudja megnézni (hozzáférési jelszó hiánya miatt). Egyébként is sem időm, sem szükségem nincsen rá, hogy a vendégeink öltözködési és más szokásait. Viszont amennyiben probléma merülne fel (lopás vagy bármi más) így hatóságok együttműködésével vissza tudjuk nézni. A kamerák felszerelése óta nem történt lopás teremben, ezért úgy érzem, hogy hatásos ez a módszer.
Az ügyvezető újra kiemelte: azért nem kapta vissza Ági a teljes összeget, mert bár éves bérletet vett eredetileg, csak egy hónapig járt az edzőterembe.