Őrizetbe vették Simon Gábort
További Belföld cikkek
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik részvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
- Ellepi a karácsonyi vásárokat a TEK a magdeburgi támadás után
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
Hétfőn őrizetbe vették Simon Gábort. A Központi Nyomozó Főügyészség megerősítette az információnkat. "Az újonnan közölt megalapozott gyanú lényege szerint Simon Gábor egy saját személyi adatait tartalmazó, hamis, egy dél-afrikai országban kiállított útlevelet szerzett, majd megkereste egy korábbi ismerősét, aki a hamis útlevél felhasználásával kérésére egy magyar banknál bankszámlát nyitott. A cselekmény felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas" - közölte az ügyészség.
Az MSZP volt elnökhelyettesét azután tartóztatták le, hogy a rendőrség egy hete házkutatást tartott Welsz Tamás érdi lakásában.
Welsz és a volt szocialista politikus kapcsolatáról az Index számolt be csütörtökön. Welsz, aki a hányatott sorsú magyar légitársaság, a Sólyom Airways vevőjeként került pár hónapja a figyelem középpontjába, hosszabb ideje Simon pénzügyi bizalmasa volt.
Rábukkantak egy széfre
A hatósági rajtaütés során kiderült, hogy a politikus külön széfet is tartott Welsz házában. A házkutatást végző nyomozók a páncélszekrényben több, Simonra nézve terhelő dokumentumra bukkantak. Úgy tudjuk, hogy a széfből került elő az a Gabriel D. névre kiállított, de Simon fényképét és adatait tartalmazó afrikai útlevél, amelyet egy nagyobb összeget tartalmazó bankszámla nyitásánál használtak. Simon bissau-guineai (nem pedig dél-afrikai, mint az az ügyészség közleményében áll) állampolgárként szerepel az okmányban.
Információink szerint Welsz lakásán olyan papírokat is találtak, amelyeket a 240 milliós osztrák számla fedősztorijának alátámasztásához készítettek. A dokumentumok szerint a nagy botrányt kiváltó bécsi számlán található pénzt, amelyet Simon a botrány kirobbanása után leadott, módosított vagyonnyilatkozatában sem tüntetett fel, mint sajátját, uruguayi eredetű kezelt vagyonként akarták a hatóságok előtt bemutatni. A széfből a hamis dokumentumok mellett több tíz millió forint értékű pénzkötegek is előkerültek.
Tiszta Panama
Simon segítője, Welsz már egy ideje egyébként a hatóságok látókörében volt. Egy panamai csalás miatt az Interpol körözi, ennek ellenére a rendőrség eddig nem vette őrizetbe, szabadon mozoghat. Ezenkívül a III. kerületben lopás miatt is folyik eljárás, amelyben információnk szerint ő is érintett. A panamai ügyben a panamai hatóságok már vádat emeltek ellene. Az ügy lényege, hogy a Panamában Tom Wallace-ként ismert Welsz Tamás két társával, Horthyval és egy panamai, Eduardo Enrique Arange Sucre nevű férfival közösen olyan kinti offshore cégeket nyúlt le, amelynek valódi tulajdonosai magyar üzletemberek voltak. Ehhez az ügyhöz kapcsolódik az a nyomozás is, amit a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya folytat jelenleg.
Ja nem, Afrika
Welsz Afrikából szerzett útleveleket, melyeket aztán itthon, elsősorban vállalkozóknak értékesített. Az útlevelekben elég volt kicserélni a fényképet, és az illető már egy másik néven gond nélkül nyithatott valahol bankszámlát. Welsz Tamásnak például Tom Wallace néven volt ilyen útlevele.
Welsz környezetéből úgy tudjuk, hogy családja révén jó titkosszolgálati kapcsolata volt, és több olyan zavaros ügyletben volt benne, amelyben a hatóságokat is informálta. Emellett baloldali politikusokkal, köztük Simonnal is kapcsolatban állt, az MSZP volt elnökhelyettesét évek óta ismeri.
Amióta azonban az Interpol körözi, "befagytak" az üzleti vonalai, noha úgy tudjuk, komoly adóssága is van. Afrikába pedig azért nem mehet, mert információnk szerint az ottani embereivel elszámolási vitába keveredett az útlevelek miatt. Pedig lenne dolga Afrikában: nemcsak útleveleket hozott el onnan, de autókkal is kereskedett kint. A Bamako rali támogatójaként vitt ki terepjárókat és mentőkocsikat, amikről azt állította, hogy adományok. Több autója is kint "ragadt", nem tudja azokat eladni.