Gyerekei se tudták, hogy a parlament fenegyereke volt

Először nehezen akartuk elhinni kollégánknak, hogy az egyik ismert őrző-védő cég vagyonőrében Király Zoltán ismerte fel. Visszament: tényleg ő volt az. Király Zoltán készséggel állt kameráink elé. Az Ablak egykori műsorvezetője, az utolsó rendi és az első szabadon választott parlament tagja elmesélte az Indexnek, hogyan lett rendszerváltó politikusból a NER rendszerváltásának vesztese, és hogy szerinte miért hasonlít a mostani kétharmados parlament a pártállamira. Jobban érezné magát mikrofonnal a kezében, újságíróként, ahogy pályáját kezdte, de jelenlegi munkájával is ki van békülve.

Én nem veszítettem semmit

Először az Országház Kék Társalgójában beszélgettünk, a régi időkről, meg persze a jelenkori politikáról. Rendszeresen bejár a Parlamentbe nosztalgiázni, mindenki ismeri, a forgatás alatt is mosolyogva üdvözölte az egyik idegenvezető. Volt olyan, meséli Király, hogy amikor a liftnél összefutottak, Orbán Viktor is odaköszönt neki. Róla egyébként finoman szólva nincs jó véleménnyel.

Aztán meglátogattuk óbudai lakásán is, ahol megmutatta relikviáit: a polcon az osztrák határzár szögesdrótjának egy darabja, a falon egy őt ábrázoló karikatúra, ami még az Uborkához készült, rögtön mellette pedig egy Nők Lapja-címlap Királlyal és gyerekeivel – a fotós nem más, mint maga az egykori laptulajdonos, az 1998-ban szitává lőtt Fenyő János. Amikor a fotózás történetet meséli, elkezdi utánozni a néhai médiavállalkozó gesztusait, ahogy régi beszélgetésük közben flegmán szivarozott és fújta a füstöt. Ha már Nők Lapja, megkérdezem, sikeres volt-e a nőknél – azt válaszolja, egy úriember nem dicsekszik, aztán nevetve hozzáteszi, hogy „de igen″. Már az 1994-es címlapfotón ugyanolyan ősz a haja, mint most. Korán, a nyolcvanas évek elejére megőszült.

Végül Királyt a régi munkahelye és a lakásában felhalmozott emlékei után megnéztük új munkakörnyezetében is.

Király Zoltán nemsokára 66 éves lesz, nyugdíjasként vagyonőrködik. Kétszer házasodott, elvált, egyedül él. Két lánya és két fia született, a lányok már felnőttek, a fiúk még egyetemisták.

Az ő taníttatásuk pedig nincs ingyen, de amúgy sem tudna otthon ülni, valamit csinálnia kell, mondja Király. Volt már tévés újságíró, parlamenti képviselő, marketinges cégével még vállalkozó is, aztán a kétezres években köztisztviselő az APEH Szerencsejáték-felügyeleti főosztályán. Végül jött a kormányváltás és a köztisztviselők indoklás nélküli kirúgását engedélyező törvény: ki ugyan nem rúgták, de ezt ő nem is akarta megvárni. Ezután bejelentkezett a köztévénél az ötletével, hogy készítsenek egy nyugdíjasokról, nyugdíjasoknak szóló műsort. Meg is hallgatták, tetszett is Böröcz Istvánéknak, de nem lett belőle semmi.

Új munkáját kicsit sem szégyelli, bírja a huszonnégy órás szolgálatot. Az energiaitalt rühelli, inkább kávét iszik, a műszak végén pedig kapóra jön, hogy az óbudai lakópark-épületben akad egy fitneszterem meg egy uszoda is. A medence partján mesélte el, hogyan lett belőle vagyonőr.

Király 2010-ben kiadott egy életrajzi könyvet, Azok a daliás idők címmel, melyben van egy nagyon érdekes párhuzam. Amikor erre rákérdezek, azt állítja, ő erre még csak nem is gondolt. De rögtön hozzáteszi, van benne valami, és nevet. A könyvben ugyanis arról ír, gazdasági iskolai igazgatóként dolgozó édesapja büntetésként – mivel a régi rendszerhez tartozó értelmiségi volt – az 1946-os infláció utáni pénzváltáskor a korábbi pengős fizetésének csak ötödét kapta meg forintban, ezért a család gyorsan elszegényedett. Hogy apja a nyugdíját valamivel ki tudja egészíteni, egy mélyépítő vállalatnál keresett munkát: nappali és éjszakai portaszolgálatot vállalt. 

Paks az új Bős-Nagymaros

Király újságíróként indult, Szegeden kezdett riporterkedni és az MTV képernyőjén lett hamar népszerű, ő volt többek között az Ablak műsorvezetője. Ismertségének köszönhetően került be a politikába is. 1985-ben ugyanis egy új választójogi törvény alapján legalább két jelöltet kellett indítani a választókörzetekben. Király Zoltán és barátai gondoltak egyet, és az egyik jelölőgyűlésen ringbe szállt. Már az első körben kiütötte a hivatalos jelöltet, az öreg kommunista Komócsin Mihályt, majd annak visszalépése után a pótválasztáson 81,3 százalékkal győzött. A parlamentben aztán folytatta a renitenskedést, többször bírálta a kormányt és a Bős-Nagymaros elleni tiltakozásba is beszállt.

Kérdésünkre, hogy van-e ma is olyan ügy, amiért ugyanolyan vehemensen kiállna és amire ugyanígy felkészülne, Király rögtön rávágja, hogy igen, van: a paksi orosz bővítés ügye. 1988 októberében, a vízlépcsőről szóló parlamenti vita idején azonban Király már nem volt MSZMP-tag, áprilisban ugyanis a „négyek bandáját″, Király mellett Bihari Mihályt, Bíró Zoltánt és Lengyel Lászlót kizárták a pártból, hogy ezzel üzenjen a rendszer a reformértelmiségnek. Ha a mostani politikai mezőnyből kellene valakihez hasonlítani, talán Ángyán Józsefhez lehetne.

Az MSZMP után az MDF-ben sem maradt sokáig, bár párttag soha nem is volt. A lakiteleki találkozón részt vett, ahogy fogalmaz, a lakitelekiek maguk közé tartozónak érezték. Hogy ez mit jelent? Amikor megkérjük, helyezze el magát a politikai-ideológiai mezőben, azt mondja, népi, nemzeti, plebejus mentalitású pasinak tartja magát – hát ezt. Végül 1990-ben függetlenként, de MDF-es támogatással már az első fordulóban megnyeri a szegedi körzetét 65,47 százalékkal, rajta kívül ez csak Raffay Ernőnek (szintén Szeged) és a Kecskeméten induló Debreczeni Józsefnek sikerült.

Mint akit a mozdony füstje megcsapott

Aztán az Antall József vezette párt frakciójával is hamar szakított.

A paktum után Király népszavazási kezdeményezéssel próbálkozott, ám mivel a kormányfrakciók ezt nem támogatták, nem tartotta etikusnak, hogy az MDF-es padsorokból terjessze azt elő. Így hát kilépett és beült a függetlenek közé. Az 1994-es választáson már nem jutott be képviselőként a parlamentbe, de azt mondja, azóta sem tudott elszakadni az Országháztól. Be-bejár, szeret nosztalgiázni. Ez nem nehéz, mert igen hasonlónak látja a mostani és az utolsó pártállami parlamentet. 

„Orbáni gonoszság″ – ezt a kifejezést ő használja, amikor a Dávid Ibolya-féle MDF-kerül szóba, 2010-ben ugyanis visszatalált a párthoz és ismét képviselőjelöltként indult. Öt választáson indult összesen, szerinte az volt a legmocskosabb. Csalással vádolták, megtámadták az ajánlószelvényeit, melyeket a vád szerint részben pénzért vásárolt, a rendőrségen meg bűnözőként kezelték. Azt állítja, a cél az volt, hogy az MDF budapesti jelöltjeinek megfúrásával a Fidesz elgáncsolja a párt budapesti listáját. Hiszen ez önmagában garantálta volna Dávidék bukását. Ami persze enélkül is bekövetkezett, és hát a végnapok dicstelen MDF-SZDSZ összefogásáról Királynak is megvan a véleménye.

De nem csak az MDF-es visszatérését időzítette rosszul, politikai döntéseit már a '90-es évek második felében sem a racionális megfontolások vezették. Ezt ő maga is elismeri. Sőt ez igazából a teljes pályafutásáról elmondható. Mindig az ellenzéki, a végül kisebbségben maradó álláspont, az alulmaradó párt volt az övé. Az 1994-es választáson például szociáldemokrata színekben indult – az MSZDP csúnyát bukott –, 1998-ban pedig MSZP-sként maradt alul. 

Király azt mondja, az MSZP-s kaland is ugyanerről szólt. A terv, amit felvázol, leginkább érdekes politikai sci-finek tűnik. A szocdemek és a kommunisták '48-as egyesülését akarta fordítva lejátszani, vagyis gyakorlatilag az MSZP-t bevinni az MSZDP-be. Ehhez az kellett volna, hogy a szocialista pártban szerezzen befolyást. Már csak azért sem tartotta lehetetlennek, hiszen volt ott egy szociáldemokrata platform Vitányi Ivánnal, Nyers Rezsővel és más, régi szocdemekkel. Szerinte a kísérlete ott bukott el, hogy '98-ban MSZP-s jelöltként nem sikerült parlamenti mandátumot szereznie és elkezdenie az építkezést.

A nép nem zavarja el ezeket? Nem is értem!

Persze ez nem csak rajta múlt, meséli, hiszen Kecskeméten indult, ott, ahol balos jelölt nem tud mandátumot szerezni. Ő maga sem tagadja, a politikusi mesterségnek az a nem elhanyagolható összetevője, miszerint a hatalom megszerzésére is képesnek kell lenni, nem igazán volt az erőssége.

Nem csoda, hogy amikor a hatalom után a hatalmon lévők is szóba kerülnek, Király azt mondja, mindenkit el kell zavarni. A teljes politikai elitet, mert ők felelnek minden rosszért. Mindenkit, akinek köze van az elmúlt huszonöt évhez. És ez az, amiért nagyon egyetért az LMP-vel. De van egy prózaibb oka is, amiért nekik drukkol: tőlük kapott szakértői belépőt a Parlamentbe, és ha kiesnek, nem tudja, onnantól hogyan lesz állandó bejárása.

(Riporter: Pándi Balázs, Panyi Szabolcs;  operatőr: Bakró-Nagy Ferenc, Jellinek Dóra, Szili Tamás; vágó: Iván Róbert)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!