Bernadett
-2 °C
4 °C

Nem bűncselekmény megírni, hogy verekedett Habony

2014.03.25. 14:26

Megszüntette a bíróság a büntetőeljárást abban az ügyben, amit  Habony Árpád indított, mert a Magyar Narancs a miniszterelnök tanácsadójáról megírta, hogy megütött egy nyugdíjas házaspárt.

A cikk szerzője, Rényi Pál Dániel a Tumblren tette közzé a magánvádas eljárás megszüntetéséről szóló döntést. Eszerint Habony személyi adattal való visszaélés és rágalmazás miatt indított eljárást ellene. A rendőrség bűncselekmény hiánya miatt megszüntette az eljárást, de Habony ekkor pótmagánvádat terjesztett elő. A bíróság szerint viszont nem történt bűncselekmény, mert a cikk – apróbb pontatlanságokat kivéve – a valóságot írta le.

Habonynak a bírósághoz beadott iratok szerint „magán- és üzletemberként számos ismerősének, barátjának magyarázkodnia kellett”, sőt, volt ismerős, aki emiatt nem fogott vele kezet, és „üzleti kár is érte, amely üzleti titok”. A vádindítvány cikkcímeket is idéz, amik szerintük jelentős érdeksérelmet okoztak, sőt, Habony Árpád a rajongói oldalát is megemlítette, „ahol folyamatosan becsületsértő bejegyzések jelennek meg.”