Gyurcsány Ferenc lett az okostelefon-platform királya

2014.03.27. 07:46 Módosítva: 2014.03.27. 08:57
Több mint ötezer okostelefon zizeg napjában többször is, amikor megérkezik Gyurcsány Ferenc legfrissebb Napiferi-üzenete, melyeket saját maga ír, sőt, még a válaszok egy részét is elolvassa. Hiába van nyakunkon a választás, teljesen érthetetlen, hogy a DK-n és Gyurcsányon kívül miért nem aknázta ki egyik párt vagy politikus sem a mobilplatformot, ami pedig remek eszköz a választókkal való gyors, közvetlen és olcsó kapcsolattartásra.

A baloldal kampányának első és egyelőre utolsó igazán kreatív ötlete volt a két hete megjelent Napiferi nevű mobilapplikáció. A dizájnja pont olyan megmosolyogtató, mint a Demokratikus Koalíció girbe-gurba, rikító színű, kevés ízléssel megrajzolt logója, és hát a tartalom sem éppen forradalmi: Gyurcsány Ferenc rövid, sms-nyi üzenetekben reagál napi történésekre, recepteket küldözget, és persze reklámozza a DK fórumait.

Egy tipikus Napiferi-üzenet

  • Napi hírekre reagál, a Fideszen gúnyolódik vagy DK-s rendezvényt reklámoz.
  • Van benne felkiáltójel!
  • A leggyakoribb helyesírási hiba a vessző hiánya, illetve a helytelen egybe- és különírás.
  • Mindennap érkezik, van olyan nap, amikor négy üzenet is.
  • Az eddigi legkorábbi 9:28-kor, a legkésőbbi 21:53-kor érkezett.
  • A nő, akit Napiferi a leggyakrabban említ, Vadai Ágnes.
  • Az utolsó szó minden esetben: Feri.

Mégis, a kampányoló politikusok közül egyedül Gyurcsánynak és stábjának jutott eszébe, hogy okostelefon-applikációval építsen közvetlen kapcsolatot a szimpatizánsokkal. Hiába mélyed ugyanis minden második járókelő az utcán a mobiljába és van itt a nyakunkon a választás, a kampányguruk a két dolgot valahogy képtelenek voltak fejben összekötni.

Feri írta

Köszönöm a jó kívánságokat, már gyógyulófélben...:) Most olvasom, hogy Kövér szerint meg kell erősíteni a családokat. Ja! Ahogy megvédték a magánnyugdíjat. Lesz itt dolguk jövőre a válóperes ügyvédeknek... Feri

(2014.03.13. 12:56)

Kiaknázatlan kampányterület

Feri írta

Hosszú napon vagyunk túl. Nagyon sajnálom, hogy el kellett halasztanunk a mai rendezvényt de ami késik nem múlik. Hamarosan folyt köv! Szép estét. Feri

(2014.03.15. 21:53)

Ez az ötlettelenség különösen az ellenzék oldalán furcsa, hiszen az új kampányszabályozás miatt – a kereskedelmi tévékben, rádiókban nem futhatnak választási hirdetések, ráadásul a köztéri plakátolás lehetőségei is beszűkültek – logikus lett volna, hogy már csak kényszerből is új lehetőségek, új kampányolási platformok után néznek. De a Fidesz sem erőltette meg magát.

A Fidesznek sokkal jobban rá kéne állnia a kreatív appok készítésére! Pl miért nincs még a fidesznek app-ja?? Kiaknázatlan kampányterület.

Feri írta

Hende már börtönben látja a meg sem gyanúsított Vadai Ágit. Rendes keresztény ember:)) telve bosszúvággyal, cinikus hazugsággal. Hát így... Feri

(2014.03.17. 13:26)

– ezt a hozzászólást tavaly december végén írta egy felhasználó Szájer József fideszes EP-képviselő személyes appjához, melyet a Google Play áruház oldalán lévő adatok szerint 50-100 felhasználó telepített. A helyzet azóta sem sokat változott. Bár a műfaj úttörőjének számít még Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója egy saját appal, a kevés, 10-50 letöltés azonban nem véletlen: az alkalmazása egyszerűen csak különféle ömlesztett információkat tartalmaz a politikusról, túl bonyolult és semennyire nem interaktív.

Feri írta

Csökkent a rezsi? 2010 óta a szemétdíj 36, a csatornadíj 18, a lakbér 24, a PB-gáz ára 46, a vezetékesé 14%-kal NŐTT. Jó reggelt mindenkinek! Feri

(2014.03.21. 09:28)

A Kocsis alkalmazását fejlesztő Appster referenciái között szerepel egyébként több budapesti kerület saját appja, így például a Kocsis Máté vezette Józsefvárosé, a szintén fideszes Bús Balázs által irányított Óbudáé, de az örök baloldali Angyalföldé is. Politikusnak vagy pártnak saját appját azonban ezeken kívül nem nagyon találni. Az egyetlen fideszes, aki kifejezetten a kampányra készíttetett applikációt, a Dunakeszi központú választókerületben induló Tuzson Bence. Bár szűk egy éve létezik egy Napi Viktor nevű Iphone-alkalmazás is, azt a Political Capital készítette a Fidesszel nem egyeztetve, nem kampánycélból, és ráadásul még fizetős is. Mesterházy Attila appja pedig csak iOS-re érhető el, és túl sok interaktivitást sem tesz lehetővé, a tavaly kiadott első verziója óta nem is nagyon frissült.

Gyurcsány Ferenc Napiferije tehát egy ilyen, még csak mezőnynek sem nevezhető valamiből emelkedik ki magasan.

Egy fillérbe sem kerül

A Demokratikus Koalíció kampánystábja egy olyan megoldást keresett, amivel közvetlenül és azonnal el tudják érni a szimpatizánsokat, és főként olcsón. A Napiferi két dolgot tud: a felhasználó folyamatosan kap üzeneteket Gyurcsány Ferenctől, illetve válaszolhat is neki. Ennyi és nem több, az egész pofonegyszerű. Az app ingyenes, ráadásul az Indexnek nyilatkozó kommunikációs igazgató, Wirsching Viktória szerint a Napiferin keresztül küldött üzenetek nekik sem kerülnek egy fillérbe sem. 

Sanyi (41), újságíró, Napiferi-felhasználó lett, és úgy maradt

Milyen gyakran használod a Napiferit?

Rendkívüli módon idegesít mostanában, mert egyáltalán nem nézem, de mindig jön. Hallom, hogy jelez, de soha nem olvasom el.

Mikor olvastad utoljára?

Tegnap belenéztem, azt hiszem, mert megmutattam valakinek, micsoda baromságokat küld nekem a Feri.

Semmi nem tetszik benne?

Egyedül az, hogy meri magát Ferinek nevezni.

Van olyan ismerősöd, aki használja a Napiferit?

Rajtad kívül nincs. És a Katán.

Miért nem törlöd le, ha nem használod és idegesít?

Szerintem ez hamarosan bekövetkezik.

Március 24-ig az alkalmazást 5234-en töltötték le. Az első két hétben az Iphone-okon nem futott hibátlanul, de a problémákat egy frissítés azóta megoldotta. A kampánystáb azt feltételezi, aki letöltötte a Napiferit, használja is, legalább annyira, hogy olvassa a napi üzeneteket. Ezeket ugyanis mindenki folyamatosan megkapja, akinél fut az alkalmazás és online van. Szerkesztőségünk Napiferi-felhasználóit egyébként kifejezetten idegesíti, hogy folyamatosan érkeznek az üzenetek – tapasztalataikról itt jobboldalt vallanak.

Feri írta

Milyen helyes emberek. Van itt Veszprémben vagy 10 fideszes tüntető, egy volt helyi képviselő vezetésével. Kár, hogy kicsit halvérűek... Feri

(2014.03.21. 13:54)

Az viszont kétségtelen, hogy pont az állandó üzenetfolyam miatt az alkalmazás elég hatékony. Wirsching azt mondja, nem is terveznek egyelőre további funkciókat,

az elsődleges cél egyelőre, hogy minél többen használják az alkalmazást. Szándékosan terveztük egyszerűre, annak a célnak kell megfelelnie, hogy közvetlenül, gyorsan és olcsón vagy ingyen elérjük a szimpatizánsainkat. 

Kata (30), újságíró, hivatástudatból Napiferi-felhasználó

Miért töltötted le a Napiferit?

Pont én voltam a kampánypépé (percről percre tudósítás – a szerk.) felelőse, amikor jött a hír, hogy megjelent a Napiferi, és gyorsan letöltöttem, mert az első üzenetről nem akartam lemaradni semmiképpen. 

Olvasod azóta is?

Nem olvasom, csak amikor kampánypépé-ügyeletben vagyok, vagy pedig meghallom, hogy zizeg a telefon. Mert ilyen zizegő hangot ad ki, ha érkezik üzenet.

És el szoktad olvasni?

Ha zizeg, akkor igen.

Tehát ha nem zizeg, akkor nem?

Ha nem hallom meg a zizegést, akkor nem. De ha nagyon érdekes, akkor meg szoktam mutatni a kampánypépé-ügyeletesnek. És sosem próbáltam meg írni Ferinek!

Emlékszel bármilyen érdekes üzenetre?

Egyre emlékszem csak, amiben azt írta, hogy valamilyen céklát készít, és próbáljuk ki, gusztusosan hangzott.

És elgondolkoztál rajta, hogy kipróbálod?

Igen, mert nem volt benne hús, vegetáriánus recept, úgy rémlik.

Értem. Ismersz Napiferi-felhasználót, aki nem újságíró?

Nem.

Szerinted kiknek készült?

Az újságíróknak. Nem tudom elképzelni, hogy bárki más olvasná.

Azért tetszik?

Csalódás nekem egyébként a Napiferi, ezt muszáj elmondjam. Van egy kollégám, a Joób Sanyi, aki megkapta az üzenetét, én pedig nem. És ki voltam akadva, hogy miért hagyott cserben a Napiferi. Egy csomót frissítgettem, és jóval nagyobb késéssel kaptam csak meg azt, ami Sanyinak meg már rég megvolt!

Lehet, hogy valami platformhiba.

Ugyanolyan telefonunk van. Kicsit kellemetlennek érzem egyébként, hogy rajta van a telefonomon, félek attól, hogy valaki nem újságíró ismerős meglátja, és következtetéseket von le a telefontulajdonosról.

Változott a véleményed Gyurcsány Ferencről a Napiferi hatására?

Igazából még unalmasabb, mint hittem.

Mindig Feri írja

A Napiferi persze nem működne Gyurcsány személyisége nélkül, a felhasználók rá kíváncsiak, az app pedig olyan illúziót kelt, mintha tényleg a volt miniszterelnökkel sms-eznénk. Wirsching elmondása szerint egy sajtómunkatárs kezeli azt a háttérfelületet, amelyen keresztül az üzeneteket lehet kiküldeni, azonban az üzeneteknek minden esetben Gyurcsány a szerzője,

ahogy a Facebook-oldalán is minden üzenetet ő ír, és mint ahogy a beszédeit is saját maga írja. Ezekhez ragaszkodik is minden esetben.

A Napiferivel a felhasználók válaszüzenetet is írhatnak, a megjelenés utáni első napokban több száz ilyen üzenet érkezett. Ezek száma azóta csökkent, Wirsching szerint üzenetenként átlagosan 30-50 válasz érkezik. Az üzenetek többsége teljesen semmitmondó bátorító, biztató üzenet vagy egy-egy jó kívánság: hajrá, húzzunk bele, gyerünk, és hasonlók. Akad egy-két konstruktív javaslat vagy komolyabb kérdés, és persze érkeznek gyűlölködő üzenetek is – szemkilövető, elkúrtad stb. –, ezek aránya azonban a DK kommunikációs igazgatója szerint elenyésző. Leginkább az első napokban érkeztek nagyobb számban negatív válaszüzenetek, nagyjából 10-20 darab.

A visszafogottságnak persze az is az oka, hogy az emberek a saját telefonjukról nem mernek annyira keménykedni. Meg persze az is, hogy aki utálja Gyurcsányt, úgyis hamar leszedi a Napiferit a telefonjáról.

Gyurcsány mindennap kap egy összefoglalót a válaszüzenetekről, és állítólag mindennap olvassa is ezeket. Az olyan jellegű üzenetek esetében, amelyek igényelnek választ – például, ha egy rendezvényre hívják a DK elnökét –, a stáb elkéri a felhasználó e-mail címét, és intézkednek a továbbiakról.

Azokhoz szól, akiknek semmi nem elég Feriből

Bár az Index kevés Napiferi-felhasználójának legkitartóbbja, Kata szerint ez az alkalmazás leginkább az újságíróknak készülhetett, Wirsching Viktóra arról beszélt,

folyamatosan cél az, hogy újabb csoportokat meg tudjunk szólítani és valóban az a gondolat is meghúzódik az alkalmazás fejlesztése mögött, hogy ez a fiatalok számára egy népszerű eszköz. Tehát egyrészt szeretnénk, ha őket is elérnénk vele, azonban nagyon fontos számunkra a meglévő bázis megtartása is.

A DK bázisa a közvélemény-kutatások szerint az egyik legaktívabb és legelkötelezettebb, és mivel maga a párt eleve egyetlen ember köré épül, a szimpatizánsoknak valószínűleg sosem elég a Gyurcsányról szóló csip-csup hírekből. De hogy ez a típusú tartalom a bizonytalan és fiatal szavazókat is meg tudná nyerni, hát, az első két hét tapasztalatai alapján ez nem tűnik életszerűnek. 

A készítők legfőbb célja egyelőre a felhasználók számának növelése, valamint hamarosan egy új – már meglévő, csak ki nem használt – funkcióval is bővül a Napiferi, a szavazással.