Már Rogán sem tudja, hogy mekkora a lakása
További Belföld cikkek
-
Jókedvet és esernyőket bekészíteni, borongós-esős időjárással kell dacolnunk
- Lázár János utódja szerint Makón a libák őrzését sem bíznák Magyar Péterre
- Kamionról lehulló méretes jégtömbök okoztak kis híján balesetet az M7-es autópályán
- Ideiglenesen szünetel a szülészeti ellátás a kisbéri kórházban
- Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony
Ismét megváltoztatta a vagyonnyilatkozatát Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető és V. kerületi polgármester. Az új verzió szerint nem 149, hanem 185 négyzetméteres a lakása, amihez egyébként hozzácsatolták a felesége 70 négyzetméteres lakásrészét is a szomszédos ingatlanból, így valójában körülbelül 255 négyzetméter körüli lakásuk van egy budai ingatlanban. Ez utóbbi módosításról azonban még nem kapott végleges használatbavételi engedélyt, így nem tartotta szükségesnek feltüntetni.
Rogán március 21-én is módosította a vagyonnyilatkozatát, akkor az jutott eszébe, hogy nem 50, hanem 100 százalékban tulajdonosa egy 149 négyzetméteres budai ingatlannak (annak, amiről most bevallotta, hogy 185 négyzetméteres és ami valójában körülbelül 255 négyzetméteres). Miután az V. kerületi MSZP ráugrott a hirtelen vagyongyarapodásra, a módosítás mellé ezt írta kommentárként a frakcióvezető:
„az ingatlant házastársi közös vagyonnak tekintem, így valójában 50%-a a feleségem tulajdona. Az ingatlannyilvántartásban azonban 100%-ban sajátként szerepel".
A hétfői módosítások közé az is bekerült, hogy Rogánnak van még egy, körülbelül 40 négyzetméteres II. kerületi ingatlana és egy tárolós teremgarázsa is. Változott a Rogán magánszeméllyel szembeni tartozása is, 800 ezer forinttal nőtt, illetve bekerült a nyilatkozatba egy Bak Imre festmény is.
A vagyonnyilatkozatával kapcsolatos vádaskodásokra Rogán hétfőn így reagált egy közleményben: "Vásároltunk egy lakást a feleségemmel együtt 5 éve egy 20 éve épült, 32 lakásos budai társasházban, majd amikor megszületett Áron fiunk, kibővítettük azt. Ahogy sokan mások, mi is hitelt vettünk fel. Minden tisztességes és törvényes a lakásvásárlásunkban. Egyedül annyi hibát követtem el, hogy pontatlanul töltöttem ki a vagyonnyilatkozatomat, amit utólag teljesen jogszerűen kijavítottam. Sokan éltek már rajtam kívül a javítás lehetőségével, például Lendvai Ildikó, Kolber István és Lamperth Mónika." A közleményben a legújabb módosítást egyébként nem említette meg.
A 32 lakásos társasházat Rogán minden bizonnyal úgy értette, hogy összesen 33, 150-300 négyzetméteres lakás van a több épületből álló luxuslakóparkban, tehát nem egy klasszikus soklakásos társasházat kell elképzelni. Rogán szomszédsága is meglehetősen exkluzív, ugyanebben a luxuslakóparkban lakik például Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is, aki feleségével közösen 2008 óta egy 137 négyzetméteres lakásban lakik.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke
Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.
március 19., 15:24
- Belföld
Megszólalt a füstgyertya miatt rosszul lett fideszes képviselő, aggasztónak nevezte a baloldal akcióját
De azt is elmondta, hogy már jobban van.
március 19., 12:37
- Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett
A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.
március 19., 14:34
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”
A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.
március 19., 13:47
- Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.
március 19., 13:12
- Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon
A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.
március 19., 14:09
- Belföld
Bayer Zsolt a Momentum akciójáról: kib***ni őket a parlamentből a taknyukon és vérükön!
Kiakadt a jobboldali publicista.
március 19., 14:19
- Belföld
Jókedvet és esernyőket bekészíteni, borongós–esős időjárással kell dacolnunk
Napsütésre csak az ország északi, északnyugati részén lehet számítani.
25 perce
- Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból
Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.
március 19., 13:14
- Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására
Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.
március 19., 06:12
- Címlapon
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”
A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.
32 perce
- Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét
A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.
március 19., 17:23
- Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
- Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben
A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.
március 19., 15:50
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után
Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.
március 19., 12:12
- Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten
Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.
március 19., 11:55
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot
A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.
március 19., 11:37
- Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból
A család eddig ingyen használta az ingatlant.
március 19., 11:46
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből
A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.
március 19., 08:51
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
- Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren
Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.
március 19., 11:19
- Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden
A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.
március 19., 12:48
- Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után
A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.
március 19., 06:31
- Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta
A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.
március 19., 11:52
- Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere
A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.
március 19., 08:09
- Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este
Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.
március 19., 09:01