Rogánnak krumplilevesre sem futná a bevallott fizetéséből
Még egy krumplilevest vagy egy főzeléket sem tudna kihozni a vagyonnyilatkozatában bevallott havi jövedelméből Rogán Antal, ha 240 négyzetméter körüli luxuslakásának minden költségét fizetné, valamint azokat a kiadásokat is, amelyek családja mindennapjaihoz tartoznak. Ezt az Együtt-PM társelnöke, Juhász Péter számolta ki keddi sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikus szerint Rogán nettó 1,2 millió forintos jövedelméből igen jelentős részt visz el a budai lakásra felvett 60 milliós kölcsön törlesztőrészlete. Juhász egy banki kölcsönkalkulátor segítségével 500 ezer forintos tételre becsülte a havi részletfizetés nagyságát, amit egy lakópark korábbi tájékoztatója alapján legalább 300 ezer forinttal növel a közös költség, és legalább 150 ezerrel a rezsi.
Juhász havi 250 ezer forintra becsülte a vagyonbevallásban szereplő Audi lízingköltségét. Plusz 150 ezer forintos tétel a havi díj abban a budai magánóvodában, ahova Rogán gyermekét járatja. Juhász szerint egy keresztény politikus nyilván nem spórolja el azt sem, hogy az előző házasságából származó gyermeke után tartásdíjat fizessen. A bíróságok ilyen esetben általában a havi jövedelem 30 százalékát ítélik meg.
Rogánnak emellett minden bizonnyal áldoznia kell a vidéki ingatlanaira is, hiszen Balatonlellén van egy 130 négyzetméteres nyaralója is.
„Rogán Antal és családja valószínűleg csak budai levegőt és napfényt vesz magához, ugyanis még egy tejes krumplilevesre sem futhatja nekik a hó végén, ha mindent kifizettek. Sőt, legalább 100 ezer forint mínuszban lehetnek havonta” – nyilatkozta Juhász.
A fideszes frakcióvezető vagyona körüli bizonytalanságok miatt Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK jelöltje bejelentette, hogy vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Rogán ellen.
A Rogán Antal vagyonával foglalkozó ellenzéki sajtótájékoztatóról kedden sem tudósított az MTI. A távirati iroda már hétfőn is elfelejtett elmenni Juhászék hasonló témában tartott sajtóeseményére, az MTVA pedig nem volt hajlandó magyarázatot adni, miért döntöttek úgy, hogy kihagyják a fideszes politikus számára kellemetlen sajtóeseményt a napi hírfolyamból.