Orbán és Gyurcsány is megőrül, ha nem nála van a labda

• a legjobb parlamenti beszédeket Kukorelly Endre írta
• az egyik legjobb szónok a parlamentben 2010-2014 között Schiffer András volt
• a „lehet más a politika″ az utóbbi húszezer év legjobb magyar politikai ajánlata
• tízezerszer hallotta, hogy nem lehet más a politika, de egyszer úgyis az lesz
• az LMP-nek sokkal szexibbnek kellett volna lennie, de azért még mindig jobban lehet azzal csajozni, ha az ember LMP-s képviselő volt, mintha fideszes lett volna
• viszont mindenki mindig a politikáról akar vele beszélgetni, még a csajok is, és unja ezt
• Orbán szólózik, nem adja le a labdát, Kövér nem hajlandó a parlamenti focicsapattal közös buszban utazni
• Gyurcsányék sem gondoltak semmit a kultúráról, de legalább ilyen brutálisan nem nyúltak bele
• a legfontosabb, hogy a magaskultúra ne valami régi dolog, hanem kortárs ügy legyen

Egy átlagolvasónak a legtöbb név a könyvében akár az LMP-sekről, akár a noname fideszes képviselőkről van szó, teljesen felcserélhető. A háromszázvalahány névből ön hány volt kollégáét tudta megjegyezni?

Én is átlagolvasó vagyok, simán fölcserélek bármit. Megjegyzek, elfelejtek bármit. Az úgynevezett noname képviselők a könyvemben igazán sorminta vagy matyóhímzés, de a nagy tablóhoz tartoznak mégis. Legtöbbjüket arcról sem tudtam azonosítani, az utcán elmentem volna mellettük. Mindenesetre elég gyorsan különválasztódott, hogy – vegyük a Fideszt – van 20-25 okos és kompetens beszélő, és van még ugyanennyi, akikre bizonyos feladatokat osztanak. Nem ők csinálják, de ők adják elő. A többi viszont semmi. Nem mikszáthi értelemben vett mameluk.

Miért rosszabbak a mamelukoknál?

Annak hajdan volt mégis egyfajta színe, kultúrája, lásd Kathánghy Menyhért. Például Mikszáth, aki magát is mameluknak tartotta. Minimum tudtak viselkedni. Viselni magukat, kommunikálni. A maiak ilyen kedves, kerekfejű emberek, néznek ki az arcukból, azt sem tudják, merre hány lépés. Beleértve engem.

Nem is volt egyetlen olyan pont sem, amikor mondjuk elmondott egy jó beszédet, és úgy érezte, igen, lehet, a politikusi pályán kellene maradnom?

Hát olyan nem volt. Azt hiszem, egyetlen jó beszédet sem mondtam. A szövegek elég jók vagy nagyon jók, mert jól megírtam. Talán kérkedésnek tűnik, de többen odajöttek hozzám egy-egy alkalommal különböző „helyekről”. Ha általam belátható tömeg, 50-60 ember előtt kell beszélnem, ráadásul olyan dolgokról, amikben benne vagyok, mondjuk az irodalomról, ott jó vagyok. Vicces, szórakoztató, szubverzív. A parlamentben viszont majd' mindig elfogódott voltam, nem éreztem saját terepnek, még az úgynevezett sikeres beszédeim után is úgy éreztem, úristen, mennyire rossz. Nem gondolom magam odavalónak, ebből a szempontból semmiképpen. Az más, hogy az úgynevezett magaskultúrát ott senki nem képviselte, nem is érdekelt senkit, és ez ellen igyekeztem valamit csinálni. Legalább annyit, hogy ott voltam. Sokan nézegettek, jé, ilyen állat is van.

Ki volt az, aki a legjobban megírt beszédeket mondta?

A legjobban megírt beszédeket én mondtam. (mosolyog)

Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index

Ön után.

Az elhíresült „segget nem tolok mások arcába” beszéd, a lealternatívozott színházak finanszírozásáról szóló, meg több sporttal kapcsolatos, például a futballhuliganizmus-problémát árnyaló „ustawkás” (lásd a könyvet) beszéd jók voltak, mert azokat megírtam, és az jól megy. A többiek meg nem tudnak írni. A beszédírókról ne is beszéljünk, Orbán tehetne ez ügyben ezt-azt. Az Orbán-beszédírók – mélypont. De több tűrhetően jó szónok van minden pártban. Nálunk például a Schiffer baromi jó. Talán nem látványos, talán nem kellemes valamilyen értelemben...

Milyen értelemben nem kellemes?

Abban az értelemben nem kellemes, hogy kellemetlen. Sprőd, nem tud jól mosolyogni, nem túl aranyos-kedves-megnyerő, nem lehet „beleszeretni”, ilyesmi. Én bírom őt, és nálam ez, mint szabad polgárnál, inkább erény, kiütést kapok a karizmagyanúsaktól, de ebben a mi kis kultúránkban kevés.

Itt az kell, hogy valakibe úgy rendesen bele lehessen zúgni.

Ha nekem, mondjuk, pártpolitikusi ambícióim lennének, annyit dolgoznék, úgy átlátnám a dolgok jogi részét, mint ő, és még imádnám is a hangomat, akkor jobban belém lehetne szeretni – mint bárkibe. De nem hagyom bántani a Sifit, szuper – túl azon, hogy abszolút korrekt. Mondjuk ezen nem lehet túl lenni, és ijesztő, hogy noha a parlament hemzseg az inkorrektségtől, sokan mégis a Schiffert baszogatják. Vannak más jó debattőrök is amúgy, de sokszor direkt figyeltem, hogy őt tényleg hallgatták. Az ellenfelei, ellenségei is. Fölállt, egyből belehatolt a dolog közepébe, látszott, hogy kompetens, hogy nem lehet belekötni. Nem is tudtak belekötni. Azzal próbálták elhárítani, hogy elhallgatták, nem reagáltak.

És mi a helyzet a többi volt frakciótársával?

Kitűnő szakpolitikusok, de a megszólalások nem eléggé mentek át. Ezek az aranyos gyerekek nem voltak eléggé aranyosak. Egyik-másik nagyon szexi, de nem eléggé szexi. Ahogy szerettem volna, vártam volna, nem tudtunk elég hatásos lenni. Hogy a nagymamák elolvadjanak, a csajok beizguljanak, a fiúk is beizguljanak, az egész magyar társadalom izguljon be azon, hogy itt van egy teljesen másként beszélő társaság. Nem elég nagyon jókat mondani, igazán szívből másféleképp kell mondani. Nem csak mást, de másképp beszélni.

Sokszor hasonlították a kezdetekben az LMP-t a fiatal Fideszhez. Az a fiatal Fidesz fel tudta izgatni a magyar társadalmat. Ők szexin beszéltek, nem?

Nekik könnyebb volt, mert az a bizonyos kádári szürke szocializmus olyan szinten volt aszexuális. Ehhez képest jöttek azok a fiatal gyerekek, borosta meg fülbevaló, és bárhogy csinálták, bármit csináltak, óhatatlanul szexik voltak. Ma már talán nem ilyen kirívó a különbség. Bár most is van ez a tipikus, kicsit kihízott szürke zakós szoci attitűd, meg a jobbikos lajbi, komolyan, az ember sikítófrászt kap sokszor, hogy néznek ki ezek az emberek. Asszonyok bocskaiban, istenem! Orbánék 95 körül

zakót húztak, pöcsig érő nyakkendőt kötöttek nekik, borzalmasan állt rajtuk, mára ráadásuk jócskán kihízták, reménytelen!

Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index

No és ezekhez képest jobban szabadjára kellett volna engednie az LMP-nek az érzékit, a szexi attitűdöt. Tényleg szabadjára. Van izgalmasabb a szabadságnál? A szabadság levegője azt is megcsapja, aki sosem foglalkozik olyasmivel, hogy szabadság. Fogalma sincs róla, mi csapta meg, de érzi, hogy meg van legyintve.

Schifferen kívül más jó szónokra emlékszik?

Akadtak jó debattőrök.

Lázár János?

Lázárt, Gulyás, sorolom a könyvemben. Alany-állítmány rendben. A Jobbikból is, Balczó például humoros, vicces, csipkelődő. Több okos fiatal jobbikos is van. Csak hát, amit mondanak, az mellbevágó.

Ha már a szexisség meg Jobbik, utóbbi mintha pont ezt akarná üzenni, hogy ők szexik. Lehet, másra izgulnak a mai fiatalok, mint amire ön szeretné.

Próbálnak most cukik lenni, olvastam, van ez a cukikampány, de ettől nem szexisek. Jobbikost nyalogató kutya és fordítva, az nem szexi. A helyes, csini, aranyos, nem nagyképű, szórakoztató, önironikus, felforgató, mély, vicces, nem halálos komoran beszélő attitűdre mondanám, hogy rendben van. Kivenni a politikát ebből a tisztelt hölgyeim és uraimozásból, a félhanggal föntebb' szónoklásból. Erőlködés, borzalmas kockás ing, rossz zakó, rossz fejtartás meg a többi.

Ki kellene vennie, de ha ön és az LMP se vette ki, akkor ki fogja?

Ez tényleg hosszú távú játszma. Egyáltalán nem adom föl,

lehet más a politika, ez az utóbbi húszezer év legjobb magyar politikai ajánlata,

mondtam párszor, nem csak úgy mondom bele a levegőbe.

Ott van most is az LMP-lista végén.

Addig kapacitáltak, amíg hagytam. Nincs jelentősége, de jelentése talán van mégis. Annyit állít – jó, szóval én azt állítom –, hogy csak akkor van esélyünk, nekünk, kerekfejű magyaroknak, ha kijövünk ebből a folyamatos gyűlöletet szító dichotómiából. Valamiképp kudarcos a helyzet, ám ez nem azt jelenti, hogy ez a javaslat, egy év, öt év, öt perc múlva ne törne át. Nem a hordozói, maga az ajánlat a fontos.

Az LMP mint párt csak előhírnök, azt mondja?

A lehet más a politika szintagma erős mém. Önző gén, túl fog élni. Kialakult, mert potenciálisan ott volt a lelkekben, aztán teste is lett, neve lett, és hogy kik képviselik, miféle Szilvik és Szabolcsok, igazán részletkérdés. A gén fontos, tehát megmarad, a hordozó az efemer. Hogy kik tagjai a Lehet Más a Politika nevű pártnak, esetleges dolog.

Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index

És ez a gén vagy mém benne van a kormányváltó összefogásban? Ott is vannak ex-LMP-s politikusok.

Benne van. Kőkeményen megképződött az LMP-n belül a magyar társadalmat uraló kétosztatúság. A népi-urbánus, vidék-főváros cucc, frusztrációk és kompenzálás, lenézés, gyanakvás. De kibírták volna, ha nem ilyen a választási rendszer. Napestig sorolhatni a Fidesz bűneit, szerintem a legsúlyosabb, hogy kezükben volt a rendszerváltáskor a fantasztikus lehetőség, igenis kihozni a magyarokat ebből a bipoláris leosztásból. Nem hogy kihozták, még jobban ráerősítettek, aztán ezzel a választási törvénnyel kvázi elintézték, hogy a dolog természete szerint persze az LMP-ben is meglévő megosztottság manifesztálódott. Szakadtak, kettéváltak, ez fáj persze.

Mintha a Fidesz génje tűnne erősebbnek, nem?

Gyűlölni és ledarálni, ezt mindenképp a Fidesz hordozza, ők képviselik a legerősebben, De az ellenoldal is erre játszik, egymást ütik, és akinek ez nem tetszik, azt mindkét oldal a másikba igyekszik beletolni. Nem lehetsz belga. Olyan nincs.

Nem lehet más a politika, ezt a mondatot ezerszer hallottam. Tízezerszer. Különböző hangfekvésekben, a gyűlölettől a lenéző barátságosságig.

Nem baj. Nagy baj, mert az élet rövid, és főleg a tavasz meg a nyár rövid.

A könyvében szinte csak arról ír, hogy párttársaival, politikusokkal találkozik, kocsmázik, de az elsődleges közegével, a művésztársadalommal mennyire tartotta a kapcsolatot a képviselősége alatt, és ők mit szóltak ehhez? Máshogy kezdtek el önre nézni?

Nemigen írtam ezalatt az idő alatt, annyi minden volt, az irodalmi életben mégis benne maradtam valamilyen módon. Egyesek kicsit máshogy néztek rám, de nem tapasztaltam nagy gúnyolódást, tulajdonképpen majdnem mindenki helyes volt velem. Az irónia, ugratás normális, ment a képviselőurazás. Ha meguntam, visszaszóltam, most már elég, szálljál le, mert lenyomlak, szóval inkább kedélyes volt, mint nem.

Nem tekintettek úgy önre, mint aki kvázi a művészek szakszervezeti delegáltja a parlamentben? Nem mentek oda, hogy ennél meg annál a törvénynél lobbizza ki ezt meg azt, vagy tudták, hogy ellenzékiként úgysem képes rá?

Jóval kevésbé, mint gondoltam volna. Előfordult, de hát ezek az emberek, az írók akkora nagy arcok, baromi erősen próbálták visszafogni magukat, nehogy már kérjenek valamit, vagy úgy tűnjön, mintha kérnének valamit. Van persze minden, csakhogy egy ellenzéki politikusnak nincs túl nagy befolyása. Semmi. Nem mintha a kormánypártiaknak akkora volna. Nekik sincs. Nagyon kevésnek van nagyon sok.

A Pareto-szabálynak megfelelően a kormánypártiak 20%-a viszi az ügyek 80%-át, a húsz százalék húsz százaléka a nyolcvan százalék nyolcvan százalékát. A végső döntések 80 százalékát a 20% 20%-ának 20%-a – egy ember.

– ez egy kis részlet volt a könyvemből. A lobbizásra azért persze számítottam. Arra kevésbé, hogy abban a pillanatban, ahogy megjelenek valahol, azonnal iszonyatos erővel nekem esnek, és mindenki politizálni kezd. Volt egyetemi kollégáim, a családom, akikkel focizok, a szomszéd, az írók meg mindenki. Azért megyek oda, hogy végre hálistennek a családommal a családomról, az írókkal az irodalomról beszéljek, és ez van. Három percig tartják vissza tiszta erővel, mint lovas a gyeplővel a bevadult lovakat, aztán elengedik, rám zuhannak, és vadul politizálni kezdenek. Ami abban merült ki, hogy

mindenki tudja a frankót, és meg is mondja nekem. Hogy milyen hülyék vagyunk, mennyire puhapöcsök, mindenki mekkora barom, meg persze a Schiffer. Megy a Schifferezés.

Nulla kérdés, mindenki teljesen biztos mindenben. Én amúgy gyárilag vagyok empatikus, megértem, felfogom, ugyanakkor meg állati fárasztó, ilyenkor legszívesebben bealudnék.

És a lemondás után?

Azóta is megy ez. Én már így fogok meghalni valószínűleg. Ha nem nagyon akut a dolog, kibírom, még viccesnek is tartom, de olykor egyáltalán nem tudok mit kezdeni ezzel. Például a csajok is elkezdik. Van, hogy a csajokkal is erről kell beszélni, az már durva.

Miért, az nem szexi, hogy LMP-s képviselő volt?

Nem mondom, hogy nem, kétségtelenül megtapasztaltam, hogy ettől izgulnak páran, igen.

Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index

Akkor valamennyire mégiscsak szexi az LMP. Ha például azzal akarna csajozni, hogy figyelj, fideszes képviselő voltam...

Az valószínűleg kevésbé menne. Nekem tuti nem.

Mintha kicsit végig egy olyan pozícióból beszélne a könyvben, hogy ott van ön, az értelmiségi a parlamentben, körülötte meg büdös bunkók, akik nem vesznek könyvet, nem járnak színházba, nem törődnek a kultúrával. Érzek némi értelmiségi gőgöt.

Hú, az baj volna. Nem így gondolom. Nem is így van. De nyilván van abban valami, amit mond, tényleg, írom is egy helyen, hogy biztos nagyarcú gyerek vagyok. Ilyen is van, olyan is van, mindenféle van, de nem lehet mondani, hogy mindenki bunkó lenne. Mindenféle emberek. Igaz, a kultúra tényleg nincs a horizontjában a társaságnak.

Hány százalék a bunkó?

A bunkó bunkó. Nem vele van baj, a probléma szerkezeti. A döntéshozót, aki esetleg személy szerint olvas és színházba is jár, a dolog strukturálisan nem érdekli, nem érinti, mert a kultúra nem hoz plusz szavazatot. Legalábbis így tudja – és valószínűleg sajnos jól tudja. Ennek megfelelően nem érdeke, hogy ide – vagy oktatásba – plusz pénzek kerüljenek. Annak mentén döntenek, hogy mi szavazatmaximáló tényező, abba teszik az erőforrásokat. A kultúra nem ilyen, ergo ki lehet belőle vonni. Ezért néznek üveges szemmel, amikor kultúráról van szó. Nem azért nem foglalkoznak a cigányokkal, mert nem szeretik őket, nem azért nem oldják meg a hajléktalanságot, mert azt gondolják, hogy azok dögöljenek meg, hanem mert a társadalomnak ezek a szegmensei gyenge vagy nulla lobbierejűek. Ez ilyen brutális.

Miért alakulhatott ki ez a gondolkodás?

Aki abból indul ki, hogy ezek genyók, téved. Nem arról van szó, hogy vagyunk mi, derék nemfideszesek, meg vannak azok, a rosszak. Az úgynevezett rossz meg jó úgy keletkezik, hogy ki mit akar az élettő. És sokan csak azt akarják, hogy a labda náluk legyen. Effektíve az Orbán például olyan futballista, hogy nem adja le a labdát. Erről nagyon sokat hallottam. Nem adja le, és ráadásul meg is oldja adott esetben, a maga magyar másodosztályú szintjén. Jobb megoldások is lehetnének, nagyobb hatékonyság, élvezetesebb játék, ha leadná, de für alle Fälle nem adja le.

De nem játszott vele a képviselői focicsapatban, ugye?

Amikor odakerültem, ő már így nem keveredett. A Kövérrel játszottam párszor, ő lejött. Külön. Egyszer Horvátországban a Sabor ellen játszottunk, akkor például mindenki egy busszal ment, kivéve a gyevi bírót. A Kövért, aki külön autóval. Mindegy, nyomorult emberek vagyunk, a Kövér is olyan nyomorult, mint ön vagy én. Félreértjük a dolgot tehát, ha azt hisszük, ezek velejéig romlott emberek. Kétségtelenül romlottak, hiszen

ha valaki azért, hogy állandóan nála legyen a labda, ellenszenves dolgokat csinál, ráadásul ő maga is tudja, hogy ellenszenves, akkor ez előbb-utóbb visszaíródik a lelkébe,

és igazán ellenszenves, ha tetszik, rossz ember lesz. Nem azért, mert eleve rossz, hanem mert azok a lépések, ahogyan a hatalmat meg lehet szerezni és tartani, rosszá tesznek. Egyébként ez minden pártra vonatkozik, nem akarok itt gyurcsányozni, de szerencsétlen Gyurcsány is megőrül, ha nem nála van a labda. Képtelen kicsit félrevonulni. Nem bírja ki.

Gyurcsány tábora, a kormányváltó összefogás mit gondol a kultúráról?

Semmit. Nyolc évig megtapasztaltam, hogy ugyanúgy nem volt a horizontjukban, nem foglalkoztak vele. Csak nem ilyen nagyon brutálisan csinálták. Nem nyúltak bele. Néha kicsit. Néha jobban, de nem csináltak azt, hogy saját klienseikkel ilyen leírhatatlan módon kivételezzenek, és mindenki mást kipenderítsenek mindenből. Azok meg csak ignorálták, de ezek gátlástalanul belenyúlnak a kulturális kérdésekbe, mert a kultúrában alig vannak embereik.

Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index

Ha a nyelvteremtés is a kultúra része, abban hallatlanul sikeresek. NER, Békemenet, rezsiharc. Erről is ír a könyvben.

Ez olyan, mint a szocializmusban. Magyarországon kevésbé,de ha átmentél Romániába vagy Csehszlovákiába, rögtön ilyen kurva nagy transzparensekkel találtad magad szembe, hogy Szabadság meg Demokrácia. Ki volt írva baromi nagy betűkkel. Noha minél jobban kiírnak valamit, annál kevésbé van meg. Ha megvan, nem kell kiírni, mindenki tudja, hogy megvan. Tehát minek kiírni, kár a reklámfelületért. Az ún. Békemenet teljességgel a maga fordítottja: kifejezetten agresszív, kirekesztő valami, és nagyon jóindulatú vagy, ha önparódiának látod, és nevetsz rajtuk. Ahelyett, hogy sírnál. Akik ezeket a nyelvi truvájokat csinálják ugyanis, rosszfajta emberek. Rontják a magyart. Fordulj el tőlük, hagyd ott őket, nem szabad velük egy légtérben lenni. Ez az úgynevezett nyelvcsinálás pár, magát eladó értelmiségi végtelen cinizmusa.

Ha nem mond le és marad a parlamentben, mi az, amiről még többet beszélt volna, ami önnek a legfontosabb?

Minden magaskulturális projekt,

minden műalkotás egy-egy ajánlat arra, hogyan éljél. Minél több ilyen ajánlatot veszel figyelembe, annál jobb lesz az életed.

Elsősorban a kortárs kultúrát kellene játékba hozni. Kortárs módon öltözünk, étkezünk, közlekedünk, tájékozódunk, kommunikálunk, csajozunk, az ember mindent kortárs módon csinál, kivéve a kultúra. Az ilyen tuti bevált régi dolog, így tanultuk az iskolában. Ezen kéne radikálisan változtatni. A magaskultúra mindig kortárs ügy volt, ha ez újra evidenciává válna, egy csapásra változtatna mindazokon a strukturális bajokon, amikről eddig beszélgettünk.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!