Micimackó és Orbán Viktor Szegeden

• Ránézésre Szegeden sikerült talán a legfurcsábban az új választókerületek kialakítása: a legenda szerint itt nem lejt, hanem szinte dől a pálya a Fidesz felé, miután az egyik választókerületet kettévágták.
• Mégsem egyértelműek az erőviszonyok, ezért négy év után pénteken maga Orbán Viktor is eljött, hogy nyilvános rendezvényen a szegediek lelkére beszéljen.
• A Dóm tér nem telt meg, a fideszes nyugdíjasok unatkoztak, Orbán nem volt csúcsformában. Az előtte felszólaló kormánypárti képviselőjelöltek viszont kritikán alul teljesítettek.
• A többi szegedi eközben békésen sétált a napsütésben, és leginkább a fagyijával volt elfoglalva.

Pénteken Szegedre ért Orbán Viktor ötnapos országjárása. Ez az egyetlen nagyváros, ahol – bár áprilisban még a hagyományosan balos választókört is elbukták – 2010 őszén az MSZP megőrizte a polgármesteri széket. A városban sokan tartottak attól, hogy Szeged afféle pária lesz a fideszes vezetésű városok között, de végül az aggodalmak nem igazán bizonyultak megalapozottnak.

Botka László polgármester persze borúsan látja a helyzetet: az Indexnek elmondta, hogy az intézményközpontosítások miatti elvonásokat és a kormány által átvállalt 25 milliárdos adósság kamatterhének megszűnését beszámítva is 4,2 milliárddal csökkentek a város éves forrásai. Ugyanakkor szerinte az oktatásügy mélyrepülése, a Klebelsberg Központ csődje, a tanárok kiszolgáltatottá tétele miatt Szegeden elég rossz a kormány megítélése, és a kormányváltók kötelező, bár megmagyarázhatatlan optimizmusával biztos benne, hogy mindkét választókerületet a baloldal nyeri. A Jobbik szerinte nem erősödött, különösen mióta a képviselőtestület egyetlen jobbikos tagját garázdaságért jogerősen elítélték, és ezért távoznia kellett.

A 29 fős testületben egyébként a 14 fős Fidesz-frakció csak a jobbikos képviselő segítségével volt többségben: ezt a Fidesz a helyi sajtó szerint a jobbikos klientúrának juttatott busás közműcég-pozíciókkal jutalmazta.

Balos panelprolik, jobbos buckalakók?

Szegeden a 2011-es reform előtt három választókerület volt: egy erősen baloldali, egy inkább jobboldali, és egy leginkább ide-oda billegő. Maradt kettő: egy masszívan baloldali (az 1-es) és egy masszívan jobboldali (a 2-es). Az optimális lakosságeloszlás érdekében az 1-es vk nem is alkot egybefüggő területet: a közepén egy részt a másikhoz csatoltak.

Kíváncsiságból összehasonlítottam a két választókerület demográfiai profiljait (forrás: KSH). Az 1. választókerületnek a 2011-es népszámlálás idején 83 976 felnőtt lakosa volt: 23 százalékuk diplomás, 37 százalék érettségizett, és alig két százalékuk nem járta ki a 8 általánost. A 2. választókerületben 2,5 éve 94 ezer felnőtt élt. 22 százalékuknak volt diplomája, 34,9 százaléknak középiskolai végzettsége, és 3 százalékuk nem végezte el az általánost.

A Szegedet és környékét lefedő két egyéni választókerület között az átrajzolgatások után sem látszik jelentős különbség: lehet, hogy a lakótelepek túlsúlyát a másik oldalon a kisfalvak népe ellensúlyozza, és valójában a fideszes átrajzolás csak javított a helyzeten?

A fideszes gyűlésig volt még kis idő, így kiugrottam egy gyors villám-közvéleménykutatásra Zákányszékre és Bordányba – két közeli, a 2. választókerülethez tartozó homokhátsági faluba. Ezek olyan, zömmel jobboldalinak tekintett falvak, amiket a rossz nyelvek szerint épp azért csatolt a parlamenti többség az egyes vk-hoz, hogy még jobban bebiztosítsák a jobboldali fölényt.

Mivel az idő szorított, addig maradtam, amíg az első 5-5 válaszoló össze nem jött. Zákányszéken ketten a Jobbikra, ketten a Fideszre, egy idősebb férfi pedig a "Hazmaladó" pártra fog szavazni – legalábbis ezt mondta, miközben felült a biciklijére és elgurult. Kis online keresgélés után arra jutottam, hogy a Haza Nem Eladó Mozgalom Pártra gondolhatott. Bordányban mind az öt megkérdezett egyértelműen és határozottan a Fideszt mondta, igaz, egy asztalnál ültek a kocsmában, úgyhogy a dologban a csoportdinamika is közrejátszhatott.

Nem lettem, mert Szegeden

Botka a hatodik, azaz biztos befutó a baloldali pártszövetség közös listáján, ennek ellenére politikai karrierjének folytatásáról nyitott kérdésként beszélt: ráér az őszi önkormányzati választásig eldönteni, hogy a polgármesterséget vagy a nagypolitikát választja-e. Döntése feltehetően az MSZP akkori állapotán is múlik majd.

A kellemes napsütésben még mindig volt egy kis idő, így a belváros sétálóutcájában, a Kárászon szólítgattam le az embereket. A kismotoros kisfiú anyukája a fejét rázta, de a kisfúi lelkes ojbánviktojozásba tört ki, mire az anyuka elvörösödött, így én jöttem zavarba, és továbbálltam. A padon egy tetovált lábú, fülbevalós, izmos fiatal férfi a fagyiját nyalta elmélyülten:

rohadtul nem érdekel a politika, eddig mindig megbántam, hogy elmentem. A legjobban azt, hogy 2010-ben a Fideszre szavaztam. Most a Jobbikra fogok. Nem érdekel, hogy rasszisták, akkor is rájuk fogok. Pedig a csajom cigány, de még ő is rájuk fog. Aztán majd úgyis megszopjuk ezt is.

Az energikus léptű 40-es nő a biciklijét tolja. Szinte futni kell, hogy tartani lehessen vele a lépést.

Elmegyek délután megnézni az Orbánt, hogy egyszer élőben is lássam. Egyetlen embert se ismerek, aki rá szavazna. Körülöttem mindenki démoni, gonosz figurának tartja, hát én most elmegyek, és jól megnézem közelről.

A kampány egyik fő eleme a 245 millió eurós, 85 százalékban uniós pénzből a volt szovjet laktanya helyén épülő ELI szuperlézer-kutatóközpont. A tudományos presztízsberuházásért a város 2007 óta küzdött, 2009-ben nyerte el a lehetőséget, és bár az Orbán-kormány 2010-ben leállította az előkészületeket, mára mindkét oldal büszke rá.

Éljen április 4-e!

A Dóm térről felhallatszott a Hármat tojott a fekete kánya című népies dal, a múzeum és a Könyvtár között pedig rátaláltam az ellentüntetésre készülők maroknyi csoportjára. Még uniós zászlójuk is volt: nyilvánvalóan valami véresen komoly dologra készülnek.

Arra számítottam, hogy a tér tele lesz fiatalokkal, ehhez képest az átlagéletkor nemhogy Gyurcsány Ferencet, de még a sokat látott Schmuck Andort is lázba hozta volna. A Dóm téren nincsenek székek, így a szegélylépcsőkre hermetikusan mindenhová fáradt, idős nénik és bácsik ültek, lufikkal. A később érkezők aztán velük zsémbeltek, hogy hol vágjanak át köztük a tér közepére.

Ennél nagyobb veszélybe a nemzeti együttműködés rendszere nem került, illetve igen, egyszer, majdnem, amikor Bohács Zsolt országgyűlési képviselő, az 1. vk fideszes jelöltje Micimackó retorikai parnasszusainak és buddhai lényeglátásának eléréséről tanúskodva búcsúzásként bejelentette:

Sok munkával rengeteg eredményt elértünk, és hisszük, hogy még több munkával még nagyobb eredményeket lehet elérni.

Sajnos a másik fideszes jelölt és aktív országgyűlési képviselő, B. Nagy László annyira halkan beszélt, hogy az ő sztoikus bölcselmeiből ott, ahol én álltam, egy szót sem lehetett hallani.

Ha majd az EU-nak asztalánál

Orbán lényegében ugyanazt és ugyanúgy mondta, amit turnéja korábbi állomásain. Felsorolta a ciklus eredményeit, bejelentette, hogy nem beszélhet úgy az ellenzékről, ahogy azok róla, majd gyorsan elmondta, hogy amazok gyűlölködnek, acsarkodnak, a rendezvényeik pedig gyűlöletszeánszok, de ő ezzel persze nem foglalkozik.

Aki nem ül az asztalnál, ne lepődjön meg, ha feltűnik az étlapon – ütötte meg a fülem a miniszterelnök új szólásmondása, és nekiálltam kideríteni, hogy ezt vajon hogy értette, mert sajnos pont előtte elterelte a figyelmemet egy, a mamája fejét fideszes lufival püfölő cuki kisbaba. Kiderült, hogy körülöttem senki sem figyelt, de aztán mégis találtam valakit, a kormányfő körüli jól öltözött, trendi fiatalok egyikét, aki emlékezett, hogy erről a héten már mintha lett volna szó: hiába szeretné a Jobbik, nem lépünk ki az EU-ból, hogy részt vegyünk a vitában, és ne háborúval oldjuk meg a konfliktusokat.

Ha nem lépünk ki az EU-ból, az számomra mindenképp a nap megnyugtató híre. Szinte mindegy is, hogy ezt most akkor Simicska Lajos nem engedné, mert akkor milyen pályázaton győzedelmeskednének a cégei, vagy a demokratikus kultúra miatt fontos a dolog: próbáltam kideríteni, de ezekre a nüanszokra már végképp senki sem emlékezett. Az ellentüntetők eltűntek, a snájdig fiatalember visszament a kordonon túlra, a kisbabától a papája elvette a lufit, Orbán pedig azzal köszönt el, hogy nem kell félni az erős vezetéstől.