Lukács
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Kemény harc lesz a baloldali törpefrakcióért

2014.04.07. 00:37 Módosítva: 2014.04.07. 15:33

A baloldali összefogás most szétröppen, mi meg azt latolgatjuk, hogy milyen összetételben és hány frakció alakulhat ebből a formációból a parlamentben.

Úgy fest, a formáció legnagyobb vesztese az LMP-ből kilépett PM-es formáció, a legnagyobb nyertese pedig – most legalábbis úgy tűnik Fodor Gábor lehet. 

A hivatalos eredmény ez: az új parlamentben 29 képviselője lesz a szocialistáknak (bár Kunhalmi Ágnes fővárosi XVIII. kerületi körzete még billeg), közülük nyolcan egyéniből jutottak (ebből heten a fővárosból, Szabó Sándor pedig Szegedről). 

De nem is ez az érdekes, hanem hogy mi lesz a Kormányváltás társutasaival, a DK-val és az Együtt-PM-mel. Mindkét formáció négy-négy fővel mehet az Országgyűlésbe, a frakcióalakításhoz viszont öt képviselő kell. Itt jöhet a képbe Fodor Gábor. Ő a korábbi pletykák szerint Gyurcsány Ferenc segítségével került fel a Kormányváltás közös listájára, ezért valószínű lehet, hogy a frakcióalakításban melléjük áll. Kónya Péter szintén közel áll Gyurcsányhoz, ezzel a DK-frakciónak még nagyobb esélye lehet. 

valasztas patko 0153

  

DK Együtt-PM MSZP MLP
Gyurcsány Ferenc Bajnai Gordon Bangóné Borbély Ildikó Fodor Gábor
Molnár Csaba István Kónya Péter (Szolidaritás) Bárándy Gergely Péter   
Vadai Ágnes Szabó Timea Botka László István   
Oláh Lajos (evkbp05) Szabó Szabolcs (evkbp17) Demeter Márta   
      Gúr Nándor László   
      Harangozó Gábor István   
      Harangozó Tamás Attila   
      Heringes Anita   
      Józsa István   
      Korózs Lajos   
      Legény Zsolt   
      Lukács Zoltán Géza   
      Mesterházy Attila   
      Molnár Zsolt Krisztián   
      Szakács László   
      Teleki László   
      Tóbiás József   
      Tóth Bertalan   
      Tukacs István   
      Varga László   
      Velez Árpád   
      Hiszékeny Dezső (evkbp07)   
      Tóth Csaba János (evkbp08)   
      Burány Sándor (evkbp09)   
      Kiss László (evkbp10)   
      Kiss Péter (evkbp11)   
      Kunhalmi Ágnes (evkbp15) ???   
      Hiller István (evkbp16)   
      Szabó Sándor (evkcso1) - Szeged