Szekeres Imre lemondott a jászsági MSZP-elnökségről
„Benyújtottam lemondásom az MSZP jászsági szervezetének vezetéséről. Nemcsak azért, mert így illik, hanem azért is, mert felelős vagyok az eredménytelenségért” – jelentette be Szekeres Imre a Facebookján.
A politikus azt írja: a többórás vitában egyértelművé vált, hogy a 800 000 hiányzó szavazat nem magyarázható azzal, „hogy lejtett a pálya, és azzal sem, hogy minden eszköz a kezükben volt az internet kivételével”.
„Leginkább persze azon múlott, hogy ezt a négy évet elvesztegettük. Mesterházy Attila volt az elnök végig, övé a felelősség. Enyém is persze, mert nem tiltakoztam, sőt, szeptembertől visszavonultam a Jászságba, mert láttam, használni nem engednek, ártani nem akartam” – írja Szekeres.
Úgy véli, szervezetlenség, zűrzavar, a válaszok hiánya jellemezte a kampányt. „Legalább egy megjegyezhető neve lett volna a választási szövetségnek, s persze az is, hogy ne januárban jöjjön létre.”
Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter, az MSZP egykori frakcióvezetője, elnökhelyettese, az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának tagja 20,21 százalékkal a harmadik helyen végzett Jász-Nagykun-Szolnok megye 02. számú egyéni választókerületében.
„Nem örülök az eredménynek, nem jó a Jászságnak, hogy olyan ember lett a képviselő, aki csak saját érdekeit nézi és fenyegetőzik, gyűlölködik” – írta április 7-én a Facebookon. A fideszes Pócs János 42,8 százalékkal nyert a körzetben.
Az MSZP-sek közül eddig egyedül Fetser János, az orosházi MSZP elnöke mondott le a választás után.