A Jobbik Sneider Tamást jelöli az Országgyűlés alelnöki tisztjére
Az ellenzéki párt előző este elküldte a Háznak a bizottsági struktúrával kapcsolatos javaslatait is. Vona Gábor kifejtette: szeretnének önálló foglalkoztatáspolitikai kabinetet, mert a kormánypártok által javasolt gazdasági "mega-bizottságban" a foglalkoztatás olyan szinten "elveszne a területek erdejében", hogy a magyar társadalom egyik legsúlyosabb kérdése, a munkahelyteremtés nem kapna kellő hangsúlyt és időt.
Roy
Sneider Tamás régebben "Roy" néven volt ismert a szkinhedek közt, ő volt a bandavezér a kilencvenes évek eleji egri cigány-szkinhed háború idején. 1992-ben vádat is emeltek ellene, írtuk korábbi cikkünkben.
Mint ismertette, két változatot is megfogalmaztak. Az egyik szerint megtartanák a Fidesz-KDNP által javasolt, 14 bizottságot tartalmazó struktúrát, ugyanakkor az európai ügyek bizottságát összevonnák a külügyivel, hogy a foglalkoztatás külön testületet kapjon. A Jobbik másik elképzelése szerint 15 bizottság lenne, s a foglalkoztatás mellett külön bizottságot kapna az önkormányzati és térségfejlesztési terület.
A Jobbik elnöke jelezte: az új Országgyűlés alakuló ülését előkészítő pénteki egyeztetésen az a céljuk, hogy a nemzetbiztonsági, valamint az oktatási és kulturális bizottság elnöki posztját megszerezzék. A bizottsági alelnöki posztok majd az elnöki helyektől függnek - tette hozzá Vona Gábor, megjegyezve: ott nagyobb a mozgásterük és könnyebb lesz megállapodni.
A Jobbik várhatóan két országgyűlési bizottsági elnököt és öt alelnököt ad. A párt elnöke arra a felvetésre, hogy az MSZP is ragaszkodna a nemzetbiztonsági bizottság vezetésére, úgy reagált: ezt a vitát pénteken fogják lefolytatni.