Hat luxusautó, egy jacht és hét telek: ez Welsz hagyatéka

2014.04.29. 08:02

Kedden kapja kézhez családja Welsz Tamás halotti anyakönyvi kivonatát, ezzel megkezdődhet a férfi temetésének és hagyatéki eljárásának ügyintézése – írja a Blikk. A lap úgy tudja, időközben a háttérben a mesés örökségért folyó harc is megindult. A több százmilliós vagyonra jogot formál a volt élettárs, Horthy Andrea, de a volt feleség is. A jog szerint Welsz örököse a volt feleségétől született hétéves kislánya, ám a vagyon csak többszörös áttéttel érhető el, hiszen az egy Seychelle-szigeten bejegyzett Cavalli offshore-cég tulajdonában lévő Charity March Kft. nevén van. A Welsz legfőbb bizalmasaként is működő Horthy az örökössel szemben olyan dokumentumokkal akarja alátámasztani saját jogosultságát, melyek vélhetőleg azt bizonyítják, övé a vagyont birtokló Cavalli.

 

Az örökséghez tartozik egy luxusautó-flotta, ami két darab Q7-es Audiból, egy Cadillack Esclade-ből, két Mercedes Spyder VIP-ből, egy Flectwood Southwindből áll, de Welsznek volt egy 25 láb hosszú (kb. 8 méteres) amerikai jachtja, hét érdi telke is. És akkor még a többi vagyontárgyról nem is beszéltünk. A Simon-ügyben letartóztatott, és a rendőrautóban meghalt vállalkozónak 60 millió forint értékű készpénze is lehetett, de ennek a felét a házkutatás során lefoglalta a rendőrség, a másik fele pedig Welsz halála után egyszerűen eltűnt az irodai széfből.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Bankszámla