Gyurcsány, az elpusztíthatatlan

2014.05.01. 16:36
Orbánnak és a Jobbiknak nekiment és őszintén elárulta, hogy hiába is akarják az ellenfelei, ő bizony 90 éves koráig a színpadon marad. Hölgyeim és Uraim, Gyurcsány Ferenc!

Olyan Gyurcsány Ferencnek a politika, mint a főzés. Hobbi. Ez volt az érzésem, amikor a Demokratikus Koalíció elnöke, vagyis önmaga elnöke a Városliget szélén, a Közlekedési Múzeummal szemben felállított színpadon szónokolt.

Előtte Vágó István tornáztatta a DK-szimpatizánsok elméit: kvízkérdéseket tett fel európai témákban (főleg baloldali európai politikusokról) és aki tudta a helyes választ, kapott egy cukrot. Aztán Gyurcsánnyal közösen felszeletelték az óriási DK-tortát, apró szeletekre, hogy lehetőleg mindenkinek jusson. Majd jött a DK-esemény fénypontja, a Gyurcsány-beszéd.

Ugyanaz a játszótér

Gyurcsány most is hozta a formáját: papír nélkül beszélt és bár nyilván betanult showelemei vannak, meg tudta teremteni a spontaneitás látszatát, ahogy ügyesen játszott azzal is, mikor hergelje bele magát egy témába és mikor vegyen egy kicsit vissza. Van, aki szabadidejében vitorlázik, más gördeszkázik vagy sakkozik, Gyurcsány pedig szónokol, mert imád a hívei körében lenni, szereti, ha róla van szó. A beszédében ezért nemcsak az ellenfélről, Orbán Viktorról és a Jobbikról beszélt, de legalább ennyiszer magáról is.

A beszéd összefoglalva:

  • Gyurcsány nem Orbán, mert míg az előbbi keletet, addig ő a nyugatot képviseli, márpedig ez két ellentétes világ.
  • A Jobbikkal nem tárgyalnak, hanem küzdenek, de értik persze, hogy a szélsőjobb nem lenne ilyen erős, ha nem lenne ennyi szegény. De a DK majd a szegényekhez is lehajol és felemeli.
  • A DK nem háborúzik, hanem előre megy, és ha lesz is bukás az európai parlamenti választáson, Gyurcsány marad, mert ő sokáig él. Persze csak akkor marad, ha a hívei azt akarják, hogy maradjon. (Persze, hogy akarják.)
 
Programról, konkrét elképzelésekről egy szó sem esett.

Gyurcsány hangoztatta, hogy a DK (vagyis ő) olyan országot akar, amelyik nem másokkal szemben határozza meg önmagát, miközben ő maga is másokkal szemben (Orbán és a Jobbik) határozta meg a politikáját. Beszédében végig ugyanabban az ideológiai koordinátarendszerben mozgott, ahol Orbán is mozog. Ahol valami ellenében lehet csak élni, politizálni. Mással nemigen magyarázható például ez a kijelentése:

Ha rajtunk múlik, akkor kevesebb székelykapu, kevesebb Trianon-emlékmű, de még több kéttannyelvű iskola lesz.

De Gyurcsány beszédéből nemcsak azt tudtuk meg, hogy a székelykapu és a Trianon-emlékmű a gátja annak, hogy felzárkózzunk Európához, hanem azt is, hogy a "történelmi útelágazódásban" a DK áll a jobbik oldalon. Sőt, nemcsak a DK, hanem az egész magyar baloldal, amelynek Gyurcsány szerint "történelmi értelemben igaza van". Bármit is jelentsen ez. 

A kelet-nyugat szembeállításra többször is utalt a beszédében:

Mi vagyunk István örökösei, Orbán Koppány örököse. (...) Orbán vissza akar menni Levédiába. Mi Európába akarunk. Legyen övé Levédia! (...) Hazafiak vagyunk, büszke magyarok, büszke európaiak.

Azt is megtudtuk, hogy Gyurcsány szerint hiába nyert április 6-án fölényesen a Fidesz, az Orbán-kormány valójában kisebbségben kormányoz. Meg is mondta:

Többen szavaztak a kormány ellen, mint a kormányra.

 De hát Orbán szerinte ezt nem fogja fel. 

Most akkor miért is veszítettek?

Volt egy pont a beszédben, ahol úgy tűnt, Gyurcsány elmondja, miért veszített április 6-án a baloldal. Ehelyett csak annyit mondott, hogy míg a választás másnapján sokan megvilágosodtak, ő nem. Aztán pedig arról, mi nem a vereség oka. Például az nem, hogy nem egyeztek ki az "újnácikkal", azaz a Jobbikkal.

Az újnácikkal nem megállapodni kell, hanem le kell őket győzni, politikai értelemben.

A hogyanra is válaszolt:

Muszáj meghallani a reménytelenségben élő százezrek hangjait.

Ez egyértelmű utalás volt arra, hogy a DK megpróbál ráállni a Jobbik-szavazók egy részére, akik nem is olyan régen talán még éppen az MSZP-re szavaztak. Gyurcsány szerint ezeknek az embereknek "nem az újnácik megoldását kell javasolni", de arról egy szót sem szót, hogy konkrétan mit is, azon kívül, hogy elhangzott a "magas jövedelem, biztosabb élet" - ígéretkombó. 

Gyurcsány a beszédeiben szeret magáról beszélni, most sem volt ez másképpen. Híveinek elmagyarázta, hogy azért lett és maradt politikus, mert szerinte amit ő és a DK képvisel, az jót tenne az országnak. De ő sem csinálná mindezt, "ha nem lennének tízezren az országban, akik az életük egy darabját adják a közös ügyért" - és itt egyértelműen a párt aktivistáira utalt és nekik mondott köszönetet. Majd hirtelen megszállta Kozsó és arról kezdett el beszélni, hogy a pártja szegény, de szeretetben gazdag. 

Gyurcsány, az elpusztíthatatlan

Az, hogy Gyurcsány Orbánt vagy a szélsőjobbot szidja, nem új. Ezért a beszéd egyetlen érdekes eleme az volt, amikor bevallotta: képtelen élni anélkül, hogy ezt csinálja. Na jó, nem így fogalmazott, de másképp nehéz értelmezni ezt:

A Gyurcsányok hosszú évig élnek. (...) 90 évig fogok élni. 89 éves koromig politizálni fogok. Az utolsó évben meg főzök. Kifőzök valamit az utódoknak.

Ez jó hír azoknak a DK-híveknek, akik ma a jó idő ellenére lemaradtak a showról. 2050-ig még lesz idejük bepótolni a műsort, aminek a végén Gyurcsány Ferenc dedikálta a könyveit. Az összeset.