Jesszus, jön a hideg!

2014.05.03. 09:47

Szombaton délután hidegfront éri el az országot, tudatta az Időkép. A front térségünk fölött hullámot vet, bármit is jelentsen ez, de emiatt várhatóan csak lassan vonul át.

Szombaton a kezdeti napos időszakokat követően délnyugat felől egyre gyakrabban erősen megnövekszik a felhőzet, és délutántól egyre többfelé kell számítani záporok, zivatarok kialakulására, helyenként felhőszakadás, jégeső kíséretében. Az északira, északkeletire forduló szelet egyre nagyobb területen kísérhetik élénk, erős, zivatarban viharos lökések is.

A front előtt az ország nagy részén még 20 fok fölé melegszik a levegő, a Dunántúl nyugati felén azonban várhatóan már nem éri el a 20 fokot a csúcshőmérséklet. Vasárnap kellemetlenül szeles időre van kilátás, az északi, északkeleti szelet sokfelé kísérhetik viharos lökések.

Emellett főként az ország déli és keleti tájain hullhat még tartósabb eső, miközben északnyugat felől napközben már elkezd csökkeni a felhőzet, így az északi és nyugati tájakon élők délután néhány órás napsütésben is bízhatnak. Alaposan lehűl a levegő, délután mindössze 10 és 17 fok közötti értékeket mérhetünk, ám az erős, viharos szélben ennél lényegesen alacsonyabb lehet a hőérzet.

Hétfőre a front elvonul, országszerte kisüt a nap, és a kezdetben még élénk, keleten olykor erős szél is fokozatosan mérséklődik. A hűvös hajnalt követően délutánra 15 és 19 fok közé melegszik a levegő. Keddtől felmelegedésre számíthatunk, visszatér a kellemes májusi idő.