Az MSZP-s Molnár szkinhedekkel tüntetett Göncz Árpád ellen

2014.05.06. 11:49

A szocialista Molnár Zsolt szekrényéből ma akkora csontváz dőlt ki, hogy a Jókai utcai MSZP-székházban még órákkal később sem adtak ki közleményt, hogy erről most miért a Fidesz tehet.

Az Mno.hu közölt egy 1992. október 23-án készült fotót, amelyen szerintük az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöki posztját betöltő MSZP-s képviselő látható „a bőrfejűekre jellemzően fejére húzott kapucniban szkinhedekkel (...) a baloldal által sokszor mélyen elítélt, az SZDSZ-alapító Göncz Árpád egykori köztársasági elnök elhíresült, 1992-es Kossuth téri kifütyülésén”.

Molnár Zsolt elismerte, hogy „lehetett olyan rendezvényen korábban, ahol bőrfejűek is voltak”. Mint mondta, az 1990-es évek elején jelen volt több futballmeccsen, illetve közéleti tüntetésen is, ahol „esetleg olyan közeg lehetett”, ahol szkinhedek álltak mellette. „Többször is megismételte, hogy soha életében nem volt szkinhed”, és „viccnek, illetve hazugságnak nevezte, hogy ő maga bármilyen ilyen irányzatú mozgalomban szerepet vállalt volna”.

Az akkori parlamenti ellenzék – köztük a szocialista párt és az SZDSZ – a történtek után állította: „a rendbontók bőrfejűek voltak és fasiszta jelszavakat kiabáltak” – írja az Mno.hu a szkinhed múltú Sneider Tamás apropóján: a Jobbik Sneidert jelölte az Országgyűlés alelnökének, amit a baloldali pártok elfogadhatatlannak tartanak.

Csakhogy a korabeli beszámolók szerint a téren nem csak fasiszták és szkinhedek tüntettek Göncz ellen, ahogy azt most az Mno.hu tálalja: az MTI aznapi híre például Boross Péter belügyminiszter napirend előtti felszólalását idézte:

nem több, mint hat-nyolc fiatal viselt a ruháján fasiszta jelképeket, s a téren a skinhead-ek száma sem haladta meg a 60-70-et. Boross Péter hátsó politikai szándékot vélt felfedezni az esetet követő felzúdulás mögött, emlékeztetett a miniszterelnököt ért hasonló inzultusokra, s elmondta, hogy a Corvin közben őt magát is atrocitás érte, beszédét azonban folytatta, s a hangosítás elnyomta a bekiabálók zaját. Rávilágított az ellenzék felelősségére, mondván, hogy hosszú ideje külön tartja a nemzeti megemlékezéseket, azokba politikai színt visz, s ehhez felhasználja Göncz Árpád személyét is.

Vagyis ha az épp 18 éves Molnár Zsolt ott is volt 22 éve a Kossuth téren, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy szkinhed lett volna: csak az lehet biztos, hogy kapucniban tiltakozott Göncz Árpád beszéde ellen. Arra pedig, hogy mi volt a baja Gönczcel, csak ő tudna válaszolni.