Bajnaiék így buknak 50 milliót
További Belföld cikkek
- Az MSZP feljelentést tesz a Vodafone adásvételének ügyében
- Meghalt Orbán Sándor, a Kádár Étkezde tulajdonosa
- Lázár János összehívta a sajtó képviselőit, bejelentésre készülhet a miniszter
- Bemutatta következő képviselőjelöltjeit a Demokratikus Koalíció
- „Sáros, opálos, zavaros” – rengetegen panaszkodnak az ivóvízre Budapest környékén
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi rendkívüli ülésén megváltoztatta az Országgyűlésbe bejutó pártok költségvetési támogatásának korábban megállapított arányát.
A módosítás a közös listát állító pártokat érinti, a KDNP-nek, az MSZP-nek, a Jobbiknak, az LMP-nek és a PM-nek kedvez, a Fidesz, az Együtt és a DK kevesebb pénzt kap. Számítások szerint az új elosztás legnagyobb vesztese az Együtt - A Korszakváltók Pártja, mert a szervezet így a korábbi számításhoz képest több mint 50 millió forintot veszít.
A testület azért hozott határozatot az április 30-i jegyzőkönyvi döntése kijavítására, mert korábban téves számítás alapján állapították meg a – mintegy 2,5 milliárd forint – költségvetési keret felosztási arányait.
A múlt szerdai döntést a választáson közös listát állító pártok egymás közötti megállapodását figyelembe véve határozták meg, de kiderült, hogy ezt a szabályt csak a kampányfinanszírozásra lehet alkalmazni, mert a pártok működési támogatásának elosztását a párttörvény szabályozza.
Az NVB ezért keddi határozatában (15:3 arányban) úgy döntött, hogy a költségvetési keret 75 százalékát a pártokra és a megválasztott jelöltekre adott szavazatok arányában osztja szét, azaz a közös listát állító pártok nem dönthetik el, hogy a kapott támogatást hogyan osztják el egymás között.
Az új határozat melléklete értelmében a pártok a következő arányban részesülnek a 2,5 milliárdos támogatási keret a szavazatok arányában elosztott 75 százalékából:
Párt | Százalékos részesedési arány | Támogatás (millió forint) | Korábban számolt támogatás (millió forint) |
Fidesz | 40,182 | 753,4 | 835,4 |
Jobbik | 21,214 | 397,7 | 396,7 |
MSZP | 19,38 | 363,4 | 313,6 |
KDNP | 6,317 | 118,4 | 34 |
LMP | 5,391 | 101,1 | 100,8 |
DK | 3,016 | 56,6 | 63 |
Együtt | 2,821 | 52,9 | 109,2 |
PM | 1,68 | 31,5 | 22,4 |
Így ennyit kapnak
- Fidesz: 822,8 millió Ft
- Jobbik: 467,1 millió Ft
- MSZP: 432,8 millió Ft
- KDNP: 187,8 millió Ft
- LMP: 170,5 millió Ft
- DK: 126 millió Ft
- Együtt: 122,2 millió Ft
- PM: 100,9 millió Ft
- MLP: 69,4 millió Ft
A döntés nem érinti a költségvetési keretnek azt a 25 százalékát, amelyet egyenlő arányban kell szétosztani az országos listákról mandátumot szerző pártok között: ebből minden pártnak (a fentiek mellett beleértve a Magyar Liberális Pártot is) 69,4 millió forint jut.
A határozatot Patyi András, az NVB elnöke a nemzetgazdasági miniszternek küldi meg. A határozattal szemben még három napig jogorvoslattal lehet élni, és a Kúriának is három napja van arra, hogy a beadványokról végzést hozzon.
Az NVB jelenlegi összetételében kedden ülésezett utoljára, mert kedden éjfélkor lejár a listát állító pártok delegáltjainak mandátuma. A testületbe – a hét választott tag mellé – a frakciót alakító pártok, illetve az európai parlamenti választásra listát állító pártok és pártszövetségek küldhetnek egy-egy delegáltat.