A 10 legerősebb tablókép! Önnél melyik a nyerő?
További Belföld cikkek
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
Ahogy a beküldött tablók is bizonyítják, a magyar ifjúság egy részének esze ágában sincs belesimulni a hétköznapi szürkeségbe, a fiatalság ehelyett bátran letér a járt útról, hogy aztán úttörője legyen valami újnak. Jó volt ezt látni, mert ez reményt hoz a reménytelenségben, hitet a hitetlenségben és tartalmat az online tartalomszolgáltatásban.
A szakavatott zsűri előszűrte a pályaműveket, most pedig Önöké a döntés, hogy elbírálják, melyik ezek közül a legjobb!
A zsűri tagja volt a méltán híres Szarvas, ő művészetszakmailag vizsgálta a műveket. Igazából csak ő volt a zsűri, mert én nem annyira szakmailag, mint inkább emberileg néztem át a beküldött pályázatokat. Azok, akik nem jöttek rá, hogy simán le lehet minket fizetni, most bánhatják, a többieknek gratulálunk!
És most lássuk a versenyzőket, a végén pedig szavazhat, melyik pályamű a legjobb!
1. A budapesti Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola 13.c osztályának a tablója maga a rejtély. Az rendben van, hogy a tabló központi figurája, a Batmanből ismert Joker, aki valójában az osztályfőnök. De Joker miért az egyik diáklány képét tartja a kezében a sajátján kívül? Azért ez megérne egy oknyomozást. Megoldás az olvasóktól jött: ő az egyetlen lány az osztályban. (Minket a két hosszúhajú fiú megzavart.)
2. A Petőfi Sándor Gimnázium 13/B osztályának tablóképét az osztályfőnök küldte be. Ha valami, akkor ez tényleg szimbolizálja a fiatalok tömeges elvándorlását, legalábbis mi így dekódoltuk az alkotás képi világában megbújó ÜZENETET.
3. Nagyon erős versenyzőként szállt ringbe a székesfehérvári Váci Mihály Szakképző Iskola géplakatos osztálya. Az üzenet talán ennél a tablónál a leginkább egyértelműbb. Csoda, hogy túlélték az iskolás éveket.
5. Az egri Neumann János Középiskola és Kollégium 13/E osztályának főnöke civilben milliárdos nagyvállalkozó, ez az egész sulizás neki csak egy olyan hobbi lehet, mint Mészáros Lőrincnek a felcsúti foci. De közben Szarvas felvilágosított, hogy itt másról van szó. Az egész tabló a Nagy Gatsby képi világára épül, és a főnök alakítja a Nagy Gatsbyt.
6. A nyíregyházi Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi Szakközépiskola 12.B osztály magas építési szakon végzett, így magától értetődő, hogy ők maguk készítették el a tablójukat, méghozzá legóból!
7. A Tolna megyei Szent László Szakképző Iskolába 13.E osztálya felvette a versenyt a fehérvári géplakatosokkal, noha esetükben a pénz, mint szimbólum, csak némi áttéttel jelenik meg, és inkább az oda vezető rögös utat állították be központi motívumként. Ahogy a tablót beküldő diák elmesélte, azért lett ilyen a tablójuk, mert ő olasz származású, és mindenképpen valami olaszosat akartak, másrészt az osztályfőnök „nagyon gondosan terelte utunkat”. El tudjuk képzelni a módszereit.
8. A kispesti Károlyi Mihály Magyar–Spanyol Tannyelvű Gimnázium 13/B osztályának tablóját egy bennfentes poén ihlette. Bármi is legyen az, ideje lenne elbeszélgetni egy terapeutával.
9. A dunaharaszti Baktay Ervin Gimnázium 13/B osztályának tablóképét talán Hieronymus Bosch egyik festménye ihlette, esetleg egy lakástűz. Most érkezett: az iskola hivatalosan elhatárolódik a tablótól, az azon szereplő kevéssé szerencsés ábrázolások miatt.
10. Szerkesztőségünk kedvence a debreceni Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola 13/A osztályának remekműve, ilyenkor sajnáljuk, hogy az Index nem nyomtatott sajtó. Szarvas kolléga szerint ebben a tablóban lehet a legtöbb munka, és biztos, hogy profi készítette. Ha nem ingyen, szívességből, akkor nagyon sokba került.