Akarják az egy százalékot, de titkolóznak

Próbálta már tudatosan, az egyes alapítványok reklám és működési költségeiről, illetve a szétosztott adományokról részletes információkat  begyűjtve eldönteni, hogy melyik alapítványnak ajánlja fel az adója egy százalékát? Ha nincs könyvelői végzettsége, végtelen türelme, és nem igazodik ki magabiztosan a jogszabályok világában, akkor inkább meg se próbálja, mert ahány alapítvány, annyiféle elszámolás, és az csak a legritkább esetben fordul elő, hogy első pillantásra egyértelművé válik minden fontos adat.

Az adóbevallások leadásának határidejéhez közeledve a tíz legnagyobb, gyereket segítő civilszervezetet hasonlítottuk össze egyrészt az átláthatóság szempontjából, másrészt aszerint, hogy milyen hatékonyan kampányolnak, és mennyit költenek el működésre. Az alapítványokat először magunkat civil érdeklődőnek álcázva kerestük meg, de amikor így részben kudarcot vallottunk a pontos összegek felderítésében, és teljesen elvesztünk a „korrigált árbevételek” és „immateriális javak”  értelmezésében, újságíróként is kértünk tőlük adatokat. Mint kiderült, a kért összegek megállapítása a legtöbb szervezetnek sem megy könnyen, tehát nem az állampolgár a béna, ha nem tudja meg a beszámolókból, mire mennyi pénz ment el.

Pedig az 1 százalékos toplista élén végző alapítványok sok esetben több százmillió forinttal gazdálkodnak, amelynek jelentős része közpénz – vagy az adóból folyik be, vagy más állami támogatás – tehát illene vele mindenki számára érthető és elérhető módon elszámolni, pláne hogy ezek a szervezetek sokszor a legkiszolgáltatottabb emberek nevében gyűjtenek pénzeket.

Az 1 százalék csak a nagyoknak jó biznisz

Az összes adózó egy százaléka rengeteg civil szervezetet tudna eltartani, azonban a 4,5 millió adófizetőnek csak egy töredéke ajánlja fel a két százalékát (egyet az egyháznak, egyet a civileknek). Így 2012-ben például 25 milliárd forint helyett – ennyi az összes adózó összes 2 százaléka, tehát az az összeg, amit egy egyháznak és egy civil szervezetnek felajánlhat – csak 14,3  milliárd forint folyt be, azaz a maximálisan összegyűjthető összeg 57 százaléka, és ebből csak 7,2 milliárd ment a civil szervezeteknek, a többit az egyházak kapták.

Az összegyűjtött pénz nagyon egyenlőtlenül oszlik meg a szervezetek között. Tavaly összesen  24 035 szervezet osztozkodott a 7,2 milliárd forinton, úgy, hogy a 10 legtöbb adományt összegyűjtő alapítvány csaknem 1 milliárd forintot kapott összesen, tehát a maradék 24 025 alapítvány között már csak 6,2 milliárdot osztottak szét.

A civil szféra szabadsága és a káosz

Az általános átláthatatlanság nem kizárólag az alapítványok és egyesületek hibája, viszont egyértelműen rosszat tesz az adakozási kedvnek és a tisztességes alapítványokat sok esetben összemossák azokkal, akik nem megfelelően használják fel a rájuk bízott közpénzt.

A nonprofit szféra hagyományos szabadsága volt ez egyik ok, amiért néhány évvel ezelőttig a civil szervezeteknek kellett ugyan beszámolót készíteniük, de azt nem kellett beadniuk az adóhatóságnak, az átláthatóság pedig sokkal kevésbé volt elvárás – mondta el az Indexnek Gerencsér Balázs, a Nonprofit Információs és Oktató Központ Igazgatója. Az is igaz, hogy a közhasznú szervezeteknek mindig is kellett közhasznúsági jelentést készíteniük – tette hozzá. 2011-ben egy kormányrendelet aztán némileg rendet tett, és ma már minden alapítvány köteles kitenni a honlapjára a közhasznúsági beszámolóját, és legalább egy évig ott tartani azt.

Ez azonban még messze van az ideálistól, mert a formális, könyvelők által összeállított beszámolóból kibogarászni, hogy pontosan mire is ment el a pénz, legalább annyira bonyolult, mint egy nagymamának megérteni, hogyan működik az internet. Egy sima beszámolót kitenni egyébként a rendelet szerint sem elég,  az alapítványokat a beszámolón túl további, adományokkal kapcsolatos ismertetésre kötelezi. „Azt azonban, hogy ez a "túl" pontosan mit jelent elég különbözően értelmezik az egyes alapítványok” – mondta Gerencsér.

Bár sokan tartanak attól, hogy a civil szféra túlszabályozása többet ártana, mint használna, Gerencsér szerint mivel az adománygyűjtő szervezeteken rengeteg egyéni adomány és közpénz is átfolyik, ezért a civil szervezeteknek ebben a szegmensében még bőven elférne néhány, az átlátható gazdálkodást segítő szabály.

Az almát a körtével?

A civil szféra működését szabályozó vagy felügyelő szakmai szervezetek évek óta próbálkoznak azzal, hogy a szervezeteket adománygyűjtési és működési átláthatóságuk, illetve működési hatékonyságuk szerint osztályozzák, mindeddig azonban nem sikerült egy ilyen pontozó rendszert kialakítani, egyrészt azért, mert nagyon rugalmasak az átláthatósági szabályok, másrészt azért, mert nagyon különböznek egymástól az egyes alapítványok, és így a hatékonyságukat is nagyon nehéz összehasonlítani. Hogyan ítéli meg az ember például, hogy az a szervezet hatékonyabb-e, ami évente 750 beteg gyereket táboroztat, vagy az, amelyik 3500 koraszülöttet ment meg?

Mi sem próbáltuk meg feltalálni a spanyolviaszt, az átláthatósági összehasonlítást három szempont alapján végeztük. Egyrészt osztályoztuk az alapítványokat aszerint, hogy melyik mennyi és milyen minőségű, mennyire közérthető dokumentumot ad közre a működéséről, másrészt megnéztük, hogy a Civil Szervezetek Önszabályozó Testületének etikai kódexe szerint ideális átláthatósághoz képest hogyan teljesítenek a szervezetek, illetve minden szervezetnek küldtünk "civilben" egy érdeklődő levelet, amelyben különböző adatokat kértünk ki tőlük.

A panaszokkal nem nagyon törődnek

Már az is sokatmondó, hogy az ideális átláthatóságot még a legkorrektebb alapítványok sem érik el. Az Etikai Bizottság által kívánatosnak tartott 10 dokumentum közül a legtöbb alapítványnál a panaszkezelési elvek leírása, a független könyvvizsgálói jelentés és az adományozás menetének részletes leírása hiányzott, tehát az, hogy például egy-egy orvosi eszközre pontosan hány forintot és meddig gyűjt az alapítvány. A maximálisan összegyűjthető 10 pontból még a legtöbb dokumentumot nyilvánosságra hozó alapítványok is csak hat pontot értek el.

Mivel az ideálistól messze esett az alapítványok többsége, leosztályoztuk őket aszerint is, hogy  a „magyar valósághoz” képest hogyan teljesítenek, azaz a hazai civil szféra gyakorlatához képest mennyire kezelik nyíltan az adománygyűjtési adataikat. Ezek az osztályzatok leginkább arra világítanak rá, hogy mennyire igyekeznek az átláthatóság látszatát kelteni az alapítványok, annak ugyanis szinte lehetetlen utánanézni, hogy hová megy pontosan az évi nyolcvanmilliós családtámogatás a Gyermekrák Alapítvány esetében. Az osztályzatokat így alakítottuk:

1 – Az alapítvány a törvényi előírásoknak sem tesz eleget.
2 – Csak a minimális törvényi előírásoknak tesz eleget (csak a legutóbbi közhasznúsági jelentés van fenn a honlapon).
3 – Több évi közhasznúsági jelentés elérhető, de ezek nem részletesek, és más, részletező dokumentumot nem tettek közzé/van a honlapon egyéb, de egy törvényi kötelességnek nem tesznek eleget  (ilyen, ha az alapító okirat szerint nem nyilvánosak a kuratóriumi ülések, pedig közhasznú szervezetek esetében kötelező a nyilvános kuratóriumi ülés).
4 – Részletes közhasznúsági beszámolók, és azon kívül egyéb átláthatóságot segítő dokumentumok  is vannak a honlapon, de könyvvizsgálói jelentés vagy kuratóriumi jegyzőkönyv nincs.
5 – Részletes gazdasági beszámolók, könyvvizsgálói jelentés, kuratóriumi jegyzőkönyvek stb. mind fenn van a honlapon.

Arra is kíváncsiak voltunk, mennyire készségesen válaszolnak az alapítványok egy potenciális adakozónak, aki az adója egy százalékának felajánlása előtt tájékozódni szeretne az arról, hogy az adott alapítvány mire költi el a pénzét. Ezért minden vizsgált szervezettől megkérdeztük, hogy mennyit költöttek az elmúlt három évben reklámra, működésre és mennyit jótékonykodásra, illetve, ahol ez adekvát volt, bekértünk egy számlát a különböző kórházaknak beszerzett eszközökről. 

A megkeresett tíz alapítványból nyolc válaszolt a levélre, de persze teljesen eltérő részletességgel és korrektséggel. Az egyik alapítvány, amely nem válaszolt a civil érdeklődésünkre, az Együtt a Leukémiás Gyerekekért alapítvány volt, amelytől viszont, amikor újságíróként majdnem ugyanazt megkérdeztük, elsőként írtak vissza, hogy „egy rutinszerű NAV-ellenőrzés” miatt most nagyon elfoglaltak. Az Együtt a Leukémiás Gyermekekért válaszának elmaradása egyébként azért is meglepő, mivel tőlük konkrétan arra kértünk magyarázatot, hogy a 2012-es beszámolójuk szerint összesen 289 millió forintot költöttek, de ebből csak 42 millió ment el jótékony célokra.

Számlát csak a Heim Pál Alapítványtól kaptunk, a többi szervezet, akitől ilyet kértünk azt ajánlotta fel, hogy nézzük meg működés közben az eszközöket valamelyik kórházban.

A leveleket részletességük és korrektségük alapján így osztályoztuk (az eredményeket a fenti táblázatban látja. azt nem vettük figyelembe az osztályzásnál, hogy az adatok megegyeznek-e a valósággal): 

1 – Nem is válaszoltak
2 - Válaszolt, de nem a kérdésekre (tucatlevelet küldött/elirányított a honlapjára)
3 - Válaszolt a kérdésekre célzottan, de adatokat nem írt
4 – A kérdésekre válaszolt, és a többségéhez írt adatokat is
5 – Minden kérdésre teljesen korrekten válaszolt, ha kértünk tőle, küldött számlát is

Összességében azt állapítottuk meg, hogy minél kevésbé támaszkodik egy alapítvány az egyszázalékos támogatásra, tehát minél több egyéb bevétele van, annál átláthatóbb. Így például a Bátor Tábor, amelynek költségvetésében csak kb. 10 százalékot tesznek ki az egyszázalékos adományok, sokkal részletesebben számol be a gazdálkodásáról, mint az Együtt a Leukémiás Gyermekekért, amely szinte kizárólag az 1 százalékokból él. Ennek feltehetően az az oka, hogy cégvezetőket sokkal nehezebb zavaros beszámolókkal és jól hangzó számokkal meggyőzni egy stratégiai gazdasági együttműködésről, mint az egy százaléka felajánlásáról az átlagos állampolgárt, aki csak a megható reklámfilmeket látja.

Szeretik kozmetikázni az adatokat

Az alapítványok válaszleveleiből az is kiderült, hogy sok szervezet szemérmetlenül kozmetikázza az egyszerű civil érdeklődőnek elküldött adatokat. A Böjte Csaba féle Dévai Szent Ferenc alapítvány például azt írta, hogy csak önkéntesek dolgoznak náluk, és a működési költségeik is minimálisak, mivel az irodát ingyen kapják, így csak postaköltségre és a banki költségekre megy el pénz a kapott támogatásokból. Levelük szerint reklámra egy fillért sem költöttek megalakulásuk óta. Ha azonban megvizsgáljuk a közhasznúsági jelentéseiket is, akkor kiderül, hogy az elmúlt három évben évi 11-13 millió forintot költöttek bérekre, tehát igenis vannak fizetett alkalmazottaik, a 205 ezer forintos postaköltség pedig eltörpül az évi 16-18 milliós teljes működési költség mellett. Reklámra tényleg nem sokat költöttek, de a nullánál azért többet: 2009-ben például 166 ezer forintjuk ment el hirdetésre.

Akad olyan alapítvány is, amely egy kicsit mást válaszolt, amikor civilként és amikor újságíróként érdeklődtünk a különböző költségeikről. A Heim Pál Alapítvány 2010-es reklámköltése például 3 millió forinttal megnőtt újságírói érdeklődésünkre. Levelük további érdekessége volt, hogy azt írták, nem haladják meg a működésre költhető 50 százalékos határt, ami így is van, de a határt a törvények az adományok 30 százalékában határozzák meg (hamarosan 25 százalékra csökken ez az arány).

Az alapítványoknak egyébként a reklámköltését is törvények szabályozzák, jelenleg az adományok 10 százalékát költhetik hirdetésre a szervezetek. Az alábbi táblázatban azt látja, hogy a 10 vizsgált alapítvány mennyit költött reklámra, mennyit működésre, és hány milliót fordított jótékony célokra. Azt is összegyűjtöttük, hogy melyik szervezet hány dolgozóval oldja meg a napi működést. Az adatok részben a közhasznúsági beszámolókból, részben az alapítványok válaszaiból származnak, és az elmúlt három év átlagköltését jelentik. 

A beszámolókból könyvelői végzettség nélkül, egyszerű földi halandóknak is kiszűrhető pár olyan érdekesség, amely egy adott alapítvány elszámolási és működési korrektségére utal. Érdekesnek találtuk például, hogy a Gyermekétkeztetési Alapítvány 2010-ben és 2011-ben forintra ugyanannyit – 1 148 708 429 forintot – költött. A Gyermekrák Alapítvány beszámolóiból pedig még egy korábbi cikkünk írásakor az tűnt fel elsőre, hogy a működési költség mellett jótékonysági költésként feltüntetve évi átlagosan 50 milliót fordítanak az irodájuk üzemeltetésére.

Így húzzák össze a nadrágszíjat

Mivel a fenti számok csak úgy önmagukban nehezen összevethetőek, kiszámoltuk, hogy milyen hatékonyan működnek az alapítványok – egy jótékonyságra költött forinthoz hány működési forintot költenek –, és a jótékonykodásukhoz képest mennyit költenek reklámra, azaz egy jótékonyságra költött forinthoz hány reklámra költött forintra van szükségük.

A mi számításunk alapján a leghatékonyabban a Gyermekétkeztetési Alapítvány működik, nekik egy „jótékonysági forint” elköltéséhez 0,02 „működési forintra” van szükségük.Az ő helyzetük azonban speciális, mert évente csaknem egy milliárdot kapnak az EU-tól illetve állami támogatásból, ami azért sokat alakít a számokon. A legdrágábban a Peter Cerny Koraszülöttmentő Alapítvány működik, teljesen érthető okokból, hiszen jól képzett orvosokat fizetni és high-tech mentőket a hét minden napján, 0-24 órában készenlétben tartani sokkal több pénzbe kerül, mint egy iroda bérleti és villanyköltsége. Reklámra viszont arányaiban is ők költenek a legkevesebbet, 0,04 forintot jótékonyságra költött forintonként.

Kissé meglepő módon a két kórházas alapítvány költi arányaiban a legtöbbet reklámra: minden jótékonyságra elköltött forintra 0,2 forint reklámköltség jut az ő esetükben, ami a tíz alapítvány átlagát is meghaladja.

Összehasonlításunkból összességében az derült ki, hogy leginkább a Bátor Tábor, a Szent Márton Gyermekmentők és a Peter Cerny alapítvány törekszik az átláthatóságra és ők számolnak el a legrészletesebben az adományokkal, míg a Gyermekétkeztetési Alapítvány, az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, a Bethesda Kórház Alapítvány és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány esetében nehezen nyomon követhető az adományok útja.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!