Bélát itt ne keressék!

Úgy vagyok én Kovács Bélával, mint a kedvenc filmsorozattal, amiről mindent szeretnék tudni, minden apró részletet, azt is, amit elrejtett a film rendezője. A Jobbikon kívül csak Kovács Bélával vagyok így, Vona Gábor élete egyáltalán nem izgat ennyire, talán éppen azért, mert míg a Jobbik pártelnökének eddigi élete és munkássága nyitott könyv, addig a kémkedéssel megvádolt jobbikos EP-képviselőről ez nem mondható el. Ezen pedig az a csütörtökön megjelent „exkluzív” interjú sem segített, amit Kovács a kórházi ágyán a Jobbik pártlapjának, az Alfahírnek adott. 

Obersovszky Péter a kórházban

Leginkább azt sajnálom, hogy az interjúban releváns kérdések és látszólag kevésbé fontos részletek felett siklott át a riporter, amikor – utólag, némi késéssel – rekonstruálni akarta Kovács életét. Azért csak akarta, mert valójában nem rekonstruálta, annyi történt csak, hogy Kovács Béla rekonstruálta a sajátját, a mikrofonállvány pedig hallgatta, és néha kérdéseknek látszó kérdéseket tett fel.

Önmagában már az is meglehetősen bizarr, hogy a párt egyik befolyásos, de szürke alakjának életéről csak azután tudunk meg többet a semminél, hogy az illetőt nagyon súlyos vádakkal illetik: azzal, hogy az oroszoknak kémkedett. 

Abban, hogy a múltja megismerhető legyen, ő maga nem sokat segít. Kovács nem szeret nagyinterjút adni, nem szeret az életéről beszélni, de még párttársai előtt is titokzatoskodik. Amikor 2010-ben Balczó Zoltán helyére Brüsszelbe küldte a Jobbik, akkor az Origó próbálta meg feltérképezni a múltját, de nem az újságírón, hanem Kovács Bélán múlt, hogy a portrécikk nem lett teljesen kerek. Kovács ugyanis rendkívül szűkszavú volt. De nem járt sokkal jobban a Heti Válasz sem, nekik egyszerűen lemondta az interjút. És persze próbálkozott vele az Index is, ígéretet is kaptunk egy nagyinterjúra, de időközben kórházba került. Ott pedig már csak az alfahíresek kérdezhették.

Azokat az információkat, amelyek biztosan nem stimmelnek a Kovács által elmondott történetből, a 444 már összeszedte. Persze kukacoskodásnak tűnhet, hogy most akkor a nyolcvanas években milyen idő is volt Leningrádban vagy éppen Moszkvában, de egy olyan embernél, akinél felmerül, hogy nem minden úgy történt, ahogy ő az életéről állítja, az apró részleteknek is nagyon komoly jelentőségük van. Sőt, szinte csak azoknak van jelentőségük. És legalább ennyire fontos az, amiről nem beszélt az interjúban, vagy amire nem kérdezett vissza a riporter. 

Egyszerű szülők, hétköznapi iskolák

Az interjúban Kovács Béla azt mondja, szülei „egyszerű emberek voltak”, és ahogy ő fogalmaz, átlagos családi viszonyok közt nőtt fel. Ha a hetvenes években valaki Japánban a magyar nagykövetségen élt és közben amerikai középiskolában és magánegyetemen tanulhatott, akkor a szüleiről a legkevésbé sem mondható el, hogy egyszerű, átlagos emberek lettek volna. Nagy kár, hogy az Alfahír nem kérdezett rá, mégis mivel foglalkozott az édesapja a Külügyminisztériumban, és pontosan mi volt a feladata a tokiói nagykövetségen. Ez ugyanis a mai napig nem világos: az Origónak még 2010-ben Kovács azt mondta, édesapja a követség gazdasági ügyeit intézte, míg a Heti Válasz portrécikke szerint gondnok volt. 

Az sem teljesen világos, hogy Kovács Béla hol is végezte el a középiskolát. Korábbi életrajzában és nyilatkozataiban azt mondta, hogy Budapesten, az I. István Szakközépiskolába végzett, és ezután ment ki Japánba. Ezt az állítását támasztja alá a tablóképe is, eszerint 1974 és 1978-ban járt a magyar iskolába. Az Alfahírnek is azt mondta, hogy a középiskolát Budapesten végezte, majd 1976-ban mentek ki Japánba. De ha így történt, akkor a 3. és a 4. osztályt már nem Magyarországon járta.

Ez az ellentmondás persze feloldható azzal, hogy Kovács időközben hazautazott és Magyarországon tette le az érettségit, de erről az interjúban nem beszél. Sőt, még az is elképzelhető, hogy a magyar osztálytársai jó fejek voltak, és feltették őt a tablóra, annak ellenére, hogy már két éve nem volt tagja az osztálynak. De a tablóképfotózásra akkor is haza kellett jönnie, hiszen ugyanolyan pulóverben és ingben szerepel a fotón, mint a többiek. Ez lehetséges is, hiszen a külszolgálaton lévők néha hazautaztak.

Ennél érdekesebb, hogy a szovjet érdekszférából Japánba érkező Kovács miért egy amerikai középiskolában, majd egy amerikai magánegyetemen tanult, és mindezt ki fizette. A szülők? A magyar állam? Az, hogy a magyar állam fizeti vagy valamilyen formában támogatja a külszolgálaton lévők gyerekeinek oktatását, teljesen természetes, bevett dolog volt.

De az már kevésbé volt szokványos, hogy ebben a hidegháborús időszakban mindezt drága amerikai iskolákban teszi, hacsak nincs más lehetősége a tanulásra – például nincs állami (japán) iskola vagy más nemzetközi intézmény a környéken. És különösen igaz ez az egyetemre, ami szintén amerikai érdekeltségű volt. Legalábbis ezt állították az Indexnek olyan egykori diplomaták, akik ebben az időszakban külszolgálaton dolgoztak, igaz, nem Japánban. De arról mindegyik beszélt, hogy Japánban drága volt a mindennapi élet már akkor is.

A feleség

Kovács kémügyében a Magyar Nemzet alaposan belekeverte a feleséget is, így ha akarja a nő, ha nem, bizony része ennek a történetnek. A kormányközeli Magyar Nemzet feltehetően egy politikusról vagy ügyészségtől, a politikus vagy az ügyészség pedig az Alkotmányvédelmi Hivataltól kaphatta azt az információt, hogy a jobbikos EP-képviselő felesége az egykori orosz titkosszolgálat, a KGB munkatársa volt. Kovács ezt a botrány kirobbanásakor nagyon határozottan visszautasította.

Az Alfahírnek adott interjújában a feleségéről csak annyit kérdeznek, hogy őt a moszkvai egyetemen ismerte-e meg. A politikus nemmel válaszol, és elmesél egy valóban különös találkozást, majd gyorsan továbblép egy másik témára. Idézzük:

Alfahír: A felesége orosz állampolgár, a sajtó őt is belekeverte a botrányba. Őt az IMO-n ismerte meg?

Kovács Béla: Nem, egy hajójáraton. Bizarrnak tűnhet, de valami adminisztrációs hiba folytán mindkettőnk jegye ugyanabba az ágyba szólt. Azóta együtt vagyunk.

„Azóta együtt vagyunk”

Azon a napon, amikor a kémügy kirobbant és Kovács Béla sajtótájékoztatót tartott, szintén szóba került a felesége. Akkor azt mondta, hogy 1979 óta ismeri az asszonyt. Tehát még Japánban élt, amikor megismerkedtek. Az Alfahírnek pedig azt állította, hogy a feleségével a találkozásuk óta együtt vannak.

Ezek szerint Japánban is együtt voltak, majd amikor 1980-ban Kovács visszaköltözött Magyarországra és Oroszországba ment, majd 1986-ban megint visszatért a szülőhazájába, mindvégig vele volt a felesége. Akivel aztán 1986-ban házasságot is kötött, méghozzá Magyarországon. Miután besorozták katonának és leszerelt, a feleségével együtt hagyta el az országot, együtt mentek Ausztriába is.

Mindezek az események pedig még akkor történtek Kovács és felesége életében, amikor a szovjet birodalom állt. Szovjet állampolgárok ebben az időszakban nem utazgathattak csak úgy ide-oda, nagyon komoly hátszél kellett ahhoz, hogy egy orosz nő ebben az időszakban egyáltalán elhagyhassa a Szovjetuniót. Ez leginkább csak és kizárólag akkor volt lehetséges, ha házasságot is kötött, vagy akkor sem. Márpedig Kovács felesége már 1979-ben utazgathatott gond nélkül, erre utal a hajóút és az is, hogy a találkozásuk után együtt voltak. Hacsak az a hajóút nem valahol a Szovjetunióban volt. De akkor mit keresett volna ott az éppen Japánban élő Kovács?

Az interjúban Kovács azt meséli, hogy Ausztriában voltak, amikor a felesége megpróbálta meghosszabbítani a szovjet útlevelét, de nem sikerült neki, sőt, az állampolgárságától is megfosztották. Ekkor viszont megkapta az osztrák állampolgárságot. Ennek a részleteibe sem ment bele a jobbikos politikus, pedig fontos lenne tudni, mi történt pontosan. Hogyan volt lehetséges az, hogy 1979-től közel tíz éven át a felesége külföldön élhetett és szabadon utazgathatott, majd egyszer csak megfosztották az állampolgárságától. Nem árt tudni, hogy ebben az időszakban kizárólag politikai okok miatt fosztottak meg valakit az orosz állampolgárságától. (Kovács szerint felesége „sok évvel később” egyébként visszakapta az állampolgárságot, méghozzá Japánban.)

Amiről nem beszélt

Az interjúból sajnos semmi nem derül ki abból, hogy 1988-tól mit is csinált Kovács Béla és felesége. Hacsak nem elégszünk meg ezzel a magyarázattal:

Bécsben sok ismerősöm, barátom volt, sokukat még Japánban ismertem meg. Ott hoztunk létre egy céget, ami tulajdonképp egy tanuló kft. volt. Később jött az ötlet, hogy valamiféle vállalkozást hozzunk létre, amely Oroszország és Japán közötti ügyletekkel foglalkozik. 

Majd egy nagy ugrás következik az interjúban, és Kovács már arról beszél, hogy a hosszú külföldi tartózkodás után 2003-ban miért tért vissza feleségével Magyarországra. Nem fogják elhinni! Azért, mert egy évvel később csatlakoztunk az Európai Unióhoz. Ahhoz az unióhoz, amiből a Jobbik leginkább kilépne, sőt, már a belépéskor ellene volt. Nem úgy Kovács, aki ugyan 2005-től jobbikos, mégis azért jött haza, mert bízott abban, hogy a csatlakozás „lehetőségeket teremt”, idézzük őt:

Hazahívott a szülőföldem. Ráadásul akkoriban csatlakoztunk az Európai Unióhoz, erről naiv módon azt gondoltam, hogy ez lehetőségeket teremthet az ország felemelkedéséhez, ma már látom, ez hibás feltételezés volt. 

Hiába mesélt tehát a múltjáról Kovács Béla, nem jutottunk közelebb hozzá és máig nem tudni, pontosan mit is csinált 1988 és 2003 között Ausztriában, majd a Szovjetunióban. 

Ami viszont már tudható, hogy hazatérte után a Jobbikban foggal-körömmel küzdött azért, hogy Brüsszelbe küldjék.