Beáta, Izolda, Lea
1 °C
17 °C

Ahol 90 százalék elment szavazni

2014.05.26. 19:00

Gondolná, hogy van olyan település Magyarországon, ahol 10 százalékkal több embert hozott lázba az EP-választás, mint az áprilisi országgyűlési? Miközben mindenki az országos szinten rekordalacsony, 28,9 százalékos részvételi arányon sápítozik, az ország legkisebb falujában, Iborfián a szavazásra jogosultak 90,9 százaléka leadta a voksát, ami azt jelenti, hogy 11 emberből 10 elment szavazni. Az országgyűlési választásokon pedig csak 9-en szavaztak, ami 82,8 százalékos részvételt jelentett.

A törpefalvaknak van véleményük

A Zala megyei Iborfia azon kétszáz kistelepülés közé tartozik, ami hamarosan akár el is tűnhet a térképről, mivel a 2013-as népszámlálás szerint csak 9 állandó lakosa volt.  Az aprócska faluban még bolt sincsen, de a lakói hagyományosan nagyon aktívak politikailag: 2006-ban a település azzal került be a hírekbe, hogy az önkormányzati választásokon 100 százalékos részvétel mellett egyhangúlag választották meg polgármesternek Kustán Ferencnét. Akkor még 26 ember volt jogosult a szavazásra.

A vasárnapi EP-választáson már nem volt ennyire egységes a falu: 7 ember a Fideszre, 2 a Jobbikra, egy pedig Seres Mária pártjára szavazott. Az országgyűlési választásokon még az MSZP-re is szavazott valaki a faluban, neki azonban azóta megváltoztak a preferenciái, mert most egy szavazatot sem kaptak a szocialisták.

Az iborfiai aktivitás egyáltalán nem különleges jelenség a Zala megyei törpefalvak körében. Számításaink szerint a 10 legnagyobb részvételi arányt produkáló magyar településből nyolc zalai aprófalu, ahol részvételi arány 90,9 és 69 százalék között mozgott. Az egyébként is jellemzőnek tűnik, hogy a 100 fő alatti településeken a legmagasabb a részvétel, nem csak Zala megyében.

  

Top 5 részvételi arány
   Részvételi arány    Névjegyzékbe vettek Részt vett
Iborfia 90,91 Zala 11 10
Kozmadombja 86,81 Zala 38 33
Felsőszenterzsébet 84,52 Zala 13 11
Gosztola 77,08 Zala 48 37
Debréte 76,19 BAZ 21 16

 A törpefalvakban általában a Fidesz aratott elsöprő sikert, a kormánypárt a top 5-ös falvakban mindenhol az országos átlag fölött teljesített – a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Debrétén például 81 százalékot ért el. A szocialisták országos teljesítményét nézve nem annyira meglepő, hogy Iborfián, Kozmadombján és Felsőszenterzsébeten senki nem szavazott az MSZP-re, míg Gosztolán az országos átlaguknál kicsivel jobban, Debrétén pedig valamivel rosszabbul teljesítettek. A DK csak Iborfián nem kapott egy szavazatot sem, a felsőszenterzsébetieknek viszont a 18,8 százaléka Gyurcsány-hívő. Az LMP Kozmadombján és Gosztolán kapott 1-1 szavazatot.

A kistelepüléseknek viszont nincs

Meglepő szabályszerűséget találtunk a legkevésbé aktív települések lélekszámában is: úgy tűnik, az 500 és 1000 fő közötti falvakban érezték a legkevésbé szükségét annak, hogy kinyilvánítsák a véleményüket az európai választásokon.


Nagyobb térképre váltás

A legrosszabb részvételi arány a borsodi Vilmányon volt, ahol a szavazásra jogosultak csupán 9,27 százaléka adta le voksát, 939-ből 79 ember. Pedig Vilmány egész sokat köszönhet az Európai Uniónak: EU-s pénzből újult meg például a község ivóvíz ellátása és kapott napkollektort az óvoda és az iskola. Vilmányban egyébként nagyon rosszul teljesített a Fidesz, csak a szavazók 40 százaléka választotta a kormánypártot, az MSZP-re viszont több mint kétszer annyian voksoltak, mint az országban átlagosan. 

Top 5 negatív részvételi arány
   Részvételi arány    Névjegyzékbe vettek Részt vett
Vilmány 9,27 BAZ 939 79
Kovácsvágás 9,68 BAZ 475 46
Beszterec 10,15 Szabolcs-Szatmár 808 82
Nyírtét 10,19 Szabolcs-Szatmár 903 92
Beleg 10,79 Somogy 482 52

Megyei szinten a legkevesebben Hajdú-Biharban szavaztak – 23, 82 százalék –, de itt nem voltak kiugróan alacsony részvételi adatok. Ez inkább Borsodban és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt jellemző. Borsod az igazi végletek megyéje: a legalacsonyabb és a legmagasabb részvételi arányok közé is bekerültek falvak a megyéből.

A legfideszesebb falu az alacsony aktivitásúak közül Nyírtét, ahol a szavazók 70 százaléka a kormánypártra voksolt, de Vilmány kivételével mindegyik településen az országos átlag körül vagy afölött teljesített a Fidesz. Az MSZP ezeken a településeken is elég rosszul szerepelt, csak Nyírtéten kapott 10 százalék fölötti szavazatot. A Jobbik viszont elég erős ezeken a településeken, Belegben, Beszterecen és Kovácsvágáson is 20 százalék fölött szavaztak a szélsőjobboldali pártra. 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!