Szegényszagot áraszt itt minden
![DSC 9803](http://kep.index.hu/1/0/623/6230/62309/6230950_e6d6b9035f817b193a8e07ee203e856f_wm.jpg)
További Belföld cikkek
Galamb Miklós nemrég elment a miskolci ingatlankezelőhöz panaszkodni. A cég a Hunyadi utcában működik, egy régi, nagy sarokházban, amelynek emeletét egyetlen furcsa erkély díszíti.
– Leesik a vakolat a falról, meg kellene csinálni – mondta odabent az egykori bányász.
– Nem fog az menni, Miki bácsi – felelték neki.
– Hogyhogy?
– Csak úgy. És maguk se cseréljék ki már az ajtókat, sőt, az lesz a legjobb, ha még a konyhát se meszelik ki.
– De hát miért?
– Mert annak a telepnek vége.
Galamb akkor csendben elköszönt, hazament, és egész úton ezt ismételgette magában: vége, vége, vége.
= = =
A telep, amelyet hangulatuktól függően egyszer gettónak, máskor nyomornegyednek hívnak a miskolciak, a diósgyőri stadion és a Vasgyári út között fekszik. Elátkozott hely ez, ahol még tisztességes nevük sincs az utcáknak, egyszerűen csak számokkal jelölik őket, mintha többet nem érdemelnének. A Tizedik utca például a stadion mellett fut, a Tizenegyedik utca innen fordul vissza a Szinva patak felé, érintve a Kilencediket, Nyolcadikat, Hetediket és Hatodikat, hogy aztán az Ötödik utcánál érjen véget.
![Kiscsoportos foglalkozás](https://kep.index.hu/1/0/623/6230/62308/6230818_870dcc49e7056b5d38d034fb5d84a7af_wm.jpg)
Hajdan gyári, öntödei munkások laktak az itt álló mintegy háromszázötven komfort nélküli lakásban. Sokan közülük az üzemek bezárása után sem költöztek el, és hozzájuk csapódtak azok a reményvesztett családok, amelyekből bőven akadt a rendszerváltás után. Volt, aki illegálisan húzta meg magát, más az önkormányzatnak fizette a nem túl magas bérleti díjat, amikor pedig felszámolták a város hírhedt nyomorgócát, a Szondi-telepet, sokan onnan is idejöttek.
Ezzel aztán végképp megpecsételődött a számozott utcák sorsa. Szegényszagot áraszt ma már itt minden, a foghíjas tetők, a csálé ablakok, a házak mögött, az udvaron összeeszkábált budik, és szegényszagot árasztanak az emberek is. Mi mást is áraszthatnának? Szegény errefelé mindenki, szegény, nyomorult és felesleges.
= = =
A számozott utcák vidéke régóta púp a város hátán, felszámolni mégsem tudták, vagy talán nem merték eddig. A mostani városvezetés aztán nemrég elhatározta, hogy lép az ügyben. A Fidesz-frakció által előterjesztett terv szerint azoknak, akik hajlandók innen elköltözni, a bérleti jog megváltása fejében másfél-kétmillió forintot adnának azzal a kikötéssel, hogy ebből a pénzből magasabb komfortfokozatú lakást, vagy házat kell vásárolniuk. Még valamit kikötött az önkormányzat, mégpedig, hogy csak a város határán kívül vehetnek ingatlant az arra jogosultak. És ezzel kitört a botrány.
– A telepen lakókat egyszerűen megpróbálják kitenni a városból, mert ez könnyebb, mint megoldani a problémát – mondja például Váradi Gábor, a miskolci cigány kisebbségi önkormányzat elnöke.
![Váradi Gábor, a miskolci cigány kisebbségi önkormányzat elnöke](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/623/6230/62308/6230808_b14d5f5b3d9e7f44cde81057ccf77e4b_wm.jpg)
Váradi hajdan versenyszerűen bokszolt, utolsó mérkőzését még 1994-ben, 67 kilogrammban vívta, azóta ökölvívóedzőként dolgozik. Van valami mackós a mozgásában, de ez megtévesztő: a szeme csak úgy villog, amikor beszél.
– A legfelháborítóbb az, hogy a mostani helyzet részben a mindenkori városvezetésnek köszönhető, hiszen évtizedekig nem költöttek itt egy fillért sem az épületekre – magyarázza. – Szerintem még most is viszonylag kis ráfordítással komoly javulást lehetne a telepen elérni. Csak ez így mindenkinek kényelmesebb.
– Beszélt erről valakivel?
– Már hogy beszélhettem volna? – emeli fel Váradi a hangját. – Egy sajtótájékoztatón bejelentették a tervet, utána volt egy rövid egyeztetés a polgármesterrel, másnap pedig már el is fogadta a képviselőtestület az előterjesztést. Az emberek fel vannak háborodva, azt mondják, hogy a képviselők rasszisták, de szerintem nem erről van szó.
– Hanem miről?
– Egy hatalmi játszmáról. A politikusok egymásnak próbálnak betartani, és nem törődnek az emberekkel. Mivel a Fidesz terjesztette elő az indítványt, a DK és a Jobbik azonnal ellenezte azt, az MSZP pedig nem akart sehová sem állni, ezért gyáván tartózkodott.
– Ez komoly: a Jobbik ellenezte?
– Azért ne lepődjenek meg nagyon. A jobbikosok azt mondták, kétmillió forint helyett inkább büntetést kellene kiszabni a telepiekre, mert úgy lelakták az ingatlanokat. Egyébként nem csak cigányok élnek a telepen, hanem mindenki más is. Egyetlen közös van ott az emberekben: a szegénység.
Váradi legyint egyet.
– A francba – mondja aztán.
= = =
Délelőtt van, csendes a telep. Alig páran lézengenek csak az utcákon, forgalom sincs, de hogy is lenne – nincs itt autója senkinek. Idegen ritkán vetődik erre, de ha mégis, amilyen gyorsan csak tud, igyekszik elkerülni innen. Nem mintha a telepiek olyan nagyon szeretnék a látogatókat.
– Ha nem a Váradi Gabi hozza magukat, be sem jöhettek volna – mondja például az Ötödik utcában Oláh András.
– De miért?
– Mert írtak rólunk már épp elég hülyeséget. Elegünk van az egészből.
![Oláh András utcabizalmi-helyettes](https://kep.index.hu/1/0/623/6230/62308/6230830_8a20dc9b6b0aad78c4a789a930b8d8ba_wm.jpg)
Oláhnak különös tisztsége van: ő az utcabizalmi-helyettes. Vigyáz a rendre, tisztaságra, és miközben erről beszélgetünk, körénk gyűlnek néhányan, férfiak, nők vegyesen. Van, aki vödörrel a kezében ácsorog, mert éppen a nyomóskúthoz ment vízért, egy nő papucsban rugdalja a földet, egy fiatal fiú a tetoválásait mutatja. A hangra kijön az utcára Szamkó Zoltán is, az utcabizalmi, aki nemrég ezt írta kék krétával házának a falára: Miskolcon maradunk.
– Miért nem akarnak elmenni innen? – kérdezzük tőle.
– Mert itt születtünk, itt élünk, és itt vannak a halottaink. Rendes ember pedig nem hagyja el a halottait.
Egyre többen figyelnek minket. Egy nő a kapuból integet, hogy menjünk oda hozzá. Gulyás Zoltánnénak hívják, vékony, fáradtarcú asszony, egykor a kohászati műveknél takarított. Meglepődünk, amikor megmondja, hány éves: negyvenkilenc.
– Egyedül lakik ebben a házban?
– Itt senki nem lakik egyedül. A két kisebb gyerekem van velem, meg az öt unokám: Krisztián, Attila, Mária, Amanda, meg a Rajmund. Sajnos az apjuk börtönben van, belekeveredett valamibe. Jövő év május 15-én szabadul.
– Hát a menye hol van?
– Külföldre ment dolgozni, a kicsiket meg rám hagyta. Százharminc ezer forintból élünk.
– Nem lehet könnyű.
– Nem is az. Ha mosás van, csak vízért tízszer megyek a kútra egy nap. Először hajnali hatkor, hogy legyen a gyerekeknek az iskola előtt, utoljára meg este hétkor. Akkor zárom a kaput is.
![Nyomóskútra jár mindenki a vízért](https://kep.index.hu/1/0/623/6230/62308/6230832_abfd03b40a2049eae6ace1f345410209_wm.jpg)
– Maga is a telepen akar maradni?
Gulyásné ránk néz.
– Ha Miskolcon adnának egy másik lakást, nem mondom, azt elfogadnám. De mit csináljunk mi falun?
Két perccel később már az utcákat járjuk. Nézzük a lyukas tetőket, a repedezett aszfaltot, a kopár udvarokat, a budikat, amelyeket néhol kékre festettek. Ez nem az indiai nyomor: nincsenek szeméthegyek az utca közepén, nem rohangálnak meztelen, kosztól maszatos gyerekek a házak között, nincsenek döglegyek, és mégis, valami nehéz, füstös kilátástalanság leng át itt mindent.
Az egyik sarkon idősebb nő siet felénk, Nagy Józsefné.
– Majd megbánják még ezt a miskolciak – kezdi.
– De mit? És miért?
– Hogy elzavarnak innen. Mert aki itt él, az szinte mind közmunkás. Mit gondolnak, ki fogja a városban takarítani az utcákat, ha elküldenek minket? Senki. Itt a cigányon kívül más seprűt, lapátot nem nagyon vesz a kezébe. Meg fog fulladni Miskolc a szemétben, meg bizony. De megérdemlik.
És többet nem is mond Nagyné, csak elmegy.
= = =
Soós Attila nemcsak a Fidesz helyi szóvivője, de a Városgazdálkodási és -üzemeltetési bizottság elnöke is. Magas, szemüveges, szikár férfi, szabatos mondatokban fogalmaz, pontos, kiérlelt minden szava. Látszik, hogy nem először beszél a telepről, és ha valami, akkor talán éppen ez zavar egy kicsit. Valahogy túl kész, túl kerek ez az egész, nincs rajta egyetlen repedés sem.
![Soós Attila, a miskolci városgazdálkodási és üzemeltetési bizottság elnöke](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/623/6230/62308/6230836_cf2fca330b0b911ecfb3cf7921105f1e_wm.jpg)
– A számozott utcák kérdése régóta napirenden van Miskolcon – kezdi. – A Tizedik és a Tizenegyedik utcát például az előző városvezetés akarta elbontani. Ez persze indulatokat váltott ki az emberekből, csakúgy, mint a mostani rendelet.
– Nem csoda.
– Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy vékony jégen járunk, de nekünk az egész városra tekintettel kell lennünk. Védenünk kell például a környéken lakók komfortérzetét is. Jártak már a telepen?
– Onnan jövünk.
– Akkor tudják, miről beszélek. Rengeteg bejelentés érkezik hozzánk a környékről, az emberek sokat panaszkodnak a bűzre, a terület ráadásul alkalmas a rejtőzködő életmódra. Ne értsék félre, nem arról van szó, hogy valaki bemegy az egyik oldalon, és nem jön ki a másikon, viszont vannak aggasztó esetek. Kérdezzék csak meg a büféseket, vagy a buszsofőröket. A gyerekem osztálytársát éppen az egyik buszmegállóban fosztották ki: elvették tőle a pénzét és a telefonját.
– Ezek valószínűleg elszigetelt esetek. A problémát talán mégsem úgy kellene megoldani, hogy felszámolják az egész telepet.
– Természetesen erővel nem teszünk ki senkit, nem is tehetünk, hiszen ezek az emberek bérlők, jogaik vannak. Egyszerűen felkínálunk nekik egy lehetőséget arra, hogy költözzenek jobb körülmények közé.
– Másfél-kétmillió forintért. Ön szerint ennyiért milyen lakást lehet kapni?
– Miskolcon? Szerintem semmilyet.
– Akkor miért kötötték ki, hogy csak a város határain kívül lehet ingatlant vásárolni? Ezzel az erővel kár volt magukra haragítaniuk mindenkit.
– Nézzék, mi adjuk a pénzt, lehetnek bizonyos kikötéseink. Még egyszer mondom, mi nem akarjuk elüldözni ezeket az embereket, pláne nem kitelepíteni, mert mostanában ilyet is hallani.
– Szóval, aki nem akar elmenni, maradhat?
– Így van. Mi elsősorban megegyezni akarunk a bérlőkkel.
– Viszont tolni lehet őket arrafelé, hogy elfogadják a feltételeiket, például úgy, hogy megkeserítik az életüket. Az igaz, hogy a rendőrség erősen bírságol arrafelé, az ingatlankezelő pedig nem végzi el még az állagmegóvó munkákat sem?
Soós Attila csodálkozik. Nehéz megállapítani, vajon őszinte-e ez a csodálkozás, vagy megjátszott, mindenesetre elkerekedik a szeme, és enyhén hátradől.
– Erről én nem tudok – mondja aztán.
Egy pillanatig maga elé néz, majd nagy levegővel folytatja.
– Ezt a problémát valahogy meg kell oldani. Voltak korábban tervek a közművesítésre, de a szakembereink kimutatták, hogy értelmetlen fejleszteni arrafelé. Tudják, hogy hívják az ilyen helyet a szociológusok? Avult telep. Nem lehet kezdeni vele semmit. Avult telep, és kész.
= = =
Amikor kijött a miskolci önkormányzat rendelete, benne a kitétellel, hogy a telepen élő bérlők csak a város határain kívül kereshetnek lakást, enyhén szólva megijedtek a környéken. Nem pánik tört ki, de valami olyasmi. Szikszón például azonnal lakossági fórumot hívtak össze, amelyen arra kérték az egybegyűlteket, egyelőre senki ne adja el a házát, vagy ha mégis, akkor azt az önkormányzatnak ajánlja fel először.
![Füzesséri József, Szikszó polgármestere](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/623/6230/62309/6230920_1e117d1b1b35d9e5aa75b0cb54cbb25f_wm.jpg)
– Ez talán csúnyán hangzik majd, de nem akarunk itt szegényeket – mondja Füzesséri József polgármester. – Értsék meg, mi nem tudunk gondoskodni az újonnan jövőkről, mert korlátozottak a lehetőségeink. Adottak az óvodai, iskolai férőhelyek, a munkalehetőségek, kialakult egy egyensúly, és ez az egyensúly könnyen felborulhat.
– Egyeztettek önökkel a miskolciak a rendelet megszavazása előtt?
– Egy szót sem szóltak, és ez a legsérelmesebb az egészben. Egyszerűen áttolják ránk a problémáikat. De mondok még valamit: jó, nem Szikszón vesznek azok a telepiek házat, hanem a környező kis falvakban, Aszalón, Homrogdon, Alsóvadászon. Viszont ide fognak átjárni hozzánk a szolgáltatásokért. És akkor mit fogunk csinálni?
Szikszó központjában sétálunk a polgármesterrel. Megnézzük a főtéren az artézi kutat, a felújított templomot, csendes, tiszta utcákat látunk, és egy pillanatra megértjük Füzessérit: félti azt, amit elért. Később kimegyünk a település szélére, a Nagyidai útra, ahol a cigánytelep kezdődik. Furcsa dolgot hallunk ugyanis: hogy az itteni cigányok ellenzik a legjobban a miskolci szegények betelepülését.
– Kialakult Szikszón egy jól működő közösség romák és magyarok között – magyarázza Molnár László, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke. – Itt most megváltozna minden, ha idegenek jönnének közénk.
![A jobb oldalon Molnár László, a szikszói cigány kisebbségi önkormányzat elnöke áll](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/623/6230/62309/6230930_270fa17c72fc6bb6cffc69f7c99bf8e8_wm.jpg)
– Idegenek? De hát leginkább romák települnének ide.
– Azok városi emberek, máshoz vannak szokva. Nem jó, ha keveredni kezdenek velünk, de szerintem ők sem akarnák ezt.
– Lehet, hogy összeszoknának.
– Azért van itt még más is. Tudják, ha a Julia Roberts költözne ide, egy szavunk se lenne, mert annak van pénze bőven. De ezek az emberek szegények, és mi is azok vagyunk. Most öljük egymást a munkáért?
Széttárja a kezét Molnár, mintegy mutatva, nem tud mit csinálni. Nemrég múlt ötvenkilenc éves, már dédunokája is van. Az első gyermeke még tizenöt éves korában született, akkor nagykorúsítani kellett, hogy elvehesse a szerelmét. Nézzük, ahogy ide-oda hintázik a széken, nézzük a házát, az udvaron parkoló öreg Megane-t, a virágokat a kerítés mellett, és csak akkor szólalunk meg.
– Tudja, hogy maga király lenne a miskolci telepen?
– Miért? – csodálkozik Molnár.
– Mert autója van.
= = =
Megfogadjuk Soós Attila tanácsát, és elmegyünk a büfésekhez. Éppen az Ötödik utcával szemben, az út túloldalán működik az Éva nevű egység, amely – mondjuk így – az egyszerűségével tüntet. Van benne néhány szék, asztal, a sarokban pult, látszik, ide nem szórakozni, hanem inni jár az ember. A helyet nemrég vette bérbe öt évre Bégány Balázs. Amikor a telepről kérdezzük, kicsit elfelhősödik az arca.
![Bégány Balázs a pultnál](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/623/6230/62309/6230924_f7c13161ae48c63309a9c60b7406e0ba_wm.jpg)
– Azok az emberek nem tudnak viselkedni, hitelbe akarnak mindent, köpködnek, makukáznak.
– Mit csinálnak?
– Makukáznak. Rágják a napraforgómagot. Nálunk ezt így mondják.
– Haragszik rájuk?
– Nem én. De milyen országban élünk, hogy nekem százezret kell fizetnem havonta lakástörlesztésre, ők meg csak úgy kapnak kétmilliót.
– Biztos nekik sem könnyű.
– De nekem sem. Annyit mondok, ha elmegy innen az utolsó is közülük, aznap ingyen lesz a sör nálam. Ezt vehetik ígéretnek.
Kinézünk az ablakon, ahonnan éppen az Ötödik utcára látni. Szívesen mondanánk, hogy szinte már látjuk, amint markológépek fordulnak be a sarkon, és esnek a házaknak, hogy elképzeljük a port, a törmeléket a nyomukban, de semmi ilyen nem történik. Egy férfit figyelünk, ahogy a telep felé ballag. Arrébb egy kislány rollerezik az út szélén. Balra ketten beszélgetnek, egyikük cigarettát vesz elő, és rágyújt. Lassan kisüt a nap. A rolleres kislány eltűnik egy kerítés mögött. Aztán egy asszony hajol ki egy ablakon.
Nem történik semmi.
Egyáltalán nem történik semmi.