Bernát, Felícia
12 °C
25 °C

Orbán csodálta Horn Gyulát

2014.06.16. 07:01 Módosítva: 2014-06-16 07:08:31

Nagyszerű tett volt, amikor 1989. június 27-én  Horn Gyula és Alois Mock osztrák külügyminiszter átvágta a vasfüggönyt, és ezt Orbán Viktor mindig is csodálta – ezt maga a kormányfő mondta a német Bildnek. Orbán Viktor a lapnak azt mondta: más politikai táborba tartozik, mint „a régi kommunista Horn Gyula”, aki „kihasználta a történelmi pillanatot, amikor résnyire kinyílt a szabadsághoz vezető ajtó”, és ezzel nagy szolgálatot tett a németeknek és a magyaroknak.

A szívek forradalma volt címmel megjelent interjúban Orbán azt fejtegette, hogy Magyarországon tartott a leghosszabb ideig a harc a kommunisták ellen, és ennek a harcnak a végét a 2011-es alaptörvény jelentette.

A kétrészes – a lap hétfői és keddi számában megjelenő – interjút felvezető szövegben kiemelték: 25 évvel ezelőtt, 1989. június 16-án Orbán Viktor ütötte ki az első téglát a Falból, az egykori ellenzéki politikus pedig ma Magyarország miniszterelnöke.

Orbán szerint 1989-ben „gondolhattuk és mondhattuk először, amit akartunk, mint minden más normális európai”, és így 1989-ben vált a homo sovieticus ismét normális emberré. 

Arra a kérdésre, hogy tudta-e 25 évvel ezelőtt, hogy az újratemetésen elmondott beszéd lehet élete legfontosabb beszéde, azt mondta: akkor még nem sejtette, de a szertartás azt jelezte Nagy Imre családjának és egész Magyarországnak, hogy „végre az ország kultúrájához illő módon róhatjuk le kegyeletünket a szovjet megszállók elleni 1956-os forradalom jelképes alakja előtt”. Ennek révén a diktatúra évtizedei után visszatért a normális élet. Ebben az értelemben az újratemetés „nemcsak a szellem forradalma volt, hanem a szív forradalma is”.

Orbán Viktor nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy volt-e benne félelem, amikor a még az egész keleti blokkot megszállva tartó szovjet csapatok kivonulását követelte a kommunisták által meggyilkolt Nagy Imre koporsójánál.

Végre ki akartam mondani, amit senki sem mert. Nem azért, mert én lettem voltam a legbátrabb. Nem is azért, mert én voltam a legokosabb. Hanem azért, mert én voltam a legfiatalabb. Aki fiatal, az radikálisan gondolkodik. Megveti a tabukat. Egyszerűen az igazságot akartam elmondani

Arra a felvetésre, hogy nem lehetett tudni, miként reagál Moszkva, elmondta, hogy ezt valóban nem lehetett látni, de „készen álltunk arra, hogy szabadságunkat szükség esetén az utolsó leheletünkig védelmezzük. Nem volt visszaút számunkra”.

Arra a kérdésre, hogy mikor tudta, hogy a forradalom győzött, azt mondta, csak akkor érezték biztosan a győzelmet, amikor Németországban is megtörtént a fordulat. „A kelet- és közép-európai fordulat Németország újraegyesítésével fejeződött be végérvényesen” – mondta a kormányfő kiemelve, hogy a német újraegyesítésétől függött az egész térség sorsa.

Orbán gyakran hallja, hogy a németek hálásak, amiért a magyarok elvállalták az éllovas szerepét. Ugyanakkor ha a németek nem hajtották volna végre gyorsan az újraegyesítést, akkor nem lett volna megfordíthatatlan az átalakulás Magyarországon és más közép-európai országokban. ”Ennyiben mi is köszönettel tartozunk a németeknek az egységért” – mondta Orbán Viktor.

A kegyelet virágai az 1956-os mártírok koporsóinál
A kegyelet virágai az 1956-os mártírok koporsóinál
Fotó: Friedmann Endre / MTI

Arra a kérdésre, hogy a németek vajon kellőképpen méltányolják-e ezt a gesztust, kijelentette: hogy kicsinyesség lenne hálát követelni. Magyarország akkor helyesen és emberségesen járt el, és nem azért cselekedett, mert várt valamit cserébe.

Azzal kapcsolatban, hogy mond-e még valamit a magyaroknak Helmut Kohl neve, hangsúlyozta, hogy a volt kancellár máig legendás alak nálunk. Amikor megszólal, mint legutóbb az idén a Fidesz kampányában, akkor senki sem azt gondolja, hogy egy német politikus beszél, hanem azt, hogy itt Európa és a világ érdemekben gazdag államférfija szólal meg. 

Arra a felvetésre, hogy a magyarok nagylelkűen megbocsátottak a kommunistáknak, holott Nicolae Ceausescut kivégezték, Erich Honeckert pedig bebörtönözték, elmondta, hogy "ez egy fájó pont a történelmünkben", hiszen sehol sem tartott olyan sokáig a harc a kommunisták ellen, mint Magyarországon, aminek az az oka, hogy sok hatalmi összefonódás túlélte a fordulatot.

El kell ismernem: ellenfeleinknek volt tehetségük a hatalmuk megtartásához, (...) jó harcosok voltak.  (...) Húsz évembe került, mire végleg legyőztük őket.

Az interjú második részben Európáról, Ukrajnáról és Putyinról lesz szó. Az interjúról a Bild honlapján közölt videóban Orbán Viktor kijelentette, hogy egy nagyon erős, közös európai politika híve, amely ideológia nélkül, pragmatikus alapon meghatározza, hogy mi a kontinens érdeke.