Jusztina
1 °C
16 °C

35 percet várt a mentő a kórházra

2014.06.20. 17:40

A Blikk.hu szerint 35 percen át várakozott a mentő egy eszméletlen, mesterségesen lélegeztetett nővel, mert egy kórház sem tudta fogadni őt. Az Országos Mentőszolgálat szerint tényleg várakoznia kellett a nőnek, de ez nem befolyásolta az állapotát, mert a mentőben is a legmagasabb szintű ellátásban tudták részesíteni.

A 64 éves F. Józsefné Rozáliához a lánya hívta ki a mentőket, mert az anyja fulladni kezdett, majd elveszítette az eszméletét. A lánya beszámolója szerint a kórházak sorra passzolták le az anyját, az OMSZ azt írta az Indexnek, hogy a területileg illetékes kórházban nem volt elég hely az intenzív osztályon, ezért kerestek másik kórházat, végül Csepelről az Uzsoki Kórházba szállították a nőt.

Az OMSZ annyit mondott még, hogy ehhez hasonló esetek szerencsére ritkán fordulnak elő, és eddig is történt már fejlesztés, ami a hatékonyságot növelte ezen a téren. További előrelépést fog jelenteni, ha egy számítógépes rendszerben valós időben láthatja majd a mentőszolgálat, hogy melyik kórházban mennyi hely van.