Mengele a szemembe nézett

Amikor a lánya 16 évesen új iskolába ment, és báli ruhát vett neki, Edith Eger nem a pillanat varázsától sírta el magát. Akárhogy örült, fájdalmat is érzett: a húszas évek végén született Kassán, egész gyerekkorában a bálokról, színházi estekről ábrándozott, amikről anyjától és nővéreitől hallott. A várost éppen Košicének hívták, de alig várták, hogy a magyarok egyszer visszajöjjenek, ami 1938-ban, az első bécsi döntéssel meg is történt, novemberben Horthy bevonult Kassára. Hat évvel később, 1944. május 15-én elindult az első auschwitzi transzport a városból. Edithék is rajta voltak, a bálokba a 16 éves kamaszlány sohasem jutott el.

Auschwitz, ahol sosem tudtuk, hogy a zuhanyból víz vagy gáz fog jönni, megadta a lehetőséget, hogy megtaláljuk magunkban a belső erőt.

– kezdte a 86 éves Edith budapesti előadását az ELTE-n, hozzátéve, hogy az az álma, hogy „egy nap kéz a kézben fogunk sétálni, erőt merítve a különbségeinkből, és nem megpróbálva lealacsonyítani a másokat”. A borzalmas emlékek miatt nehéz visszajönnie, de Magyarországot máig gyönyörű és különleges helynek tartja – a Hősök Terét pedig olyan eszköznek, ami közelebb viszi az országot az álom eléréséhez. „A magyarok nagyon okos emberek, az eszkimóknak is el tudják adni a hűtőt. Nekem is magyar szívem van, amiért hálás vagyok” – mondta.

Fotó: Huszti István / Index

De kezdjük az elején: a családi legendárium szerint Edith anyja rangon alul házasodott, amikor szerelemből hozzáment egy feltörekvő úri szabóhoz. Idősebb lányai zenéltek, a legkisebb, azaz Edith táncosnak indult, Horthy bevonulásakor a kormányzó előtt is fellépett, csárdást jártak, amit még 86 évesen is el tud táncolni – fel is kérte a 81 éves Zimbardót, aki ha nem a világ leghíresebb élő szociálpszichológusa lenne, ezzel a produkcióval is bátran turnézhatna.

Csak zuhanyozni viszik

Szüleinek korábban volt jegye Amerikába, de végül nem utaztak el, nem tudták elhinni, hogy a dolgok ennyire elfajulhatnak („Lengyel-magyar határt, zsidómentes hazát” – idézte fel Edith a korabeli szlogent). A marhavagonokba széder este másnapján pakolták be őket, azt mondták, Magyarországra viszik őket dolgozni. Edith, aki 16 éves volt akkor, emlékszik, hogy kérlelte apját a vagonban, hogy borotválkozzon meg, de hiába. Akkor találkoztak utoljára.

Miután kiterelték őket a vagonból, őt az anyjával és a nővérével állították be a sorba, aminek végén Mengele osztotta be az embereket elgázosítandó és munkaképes kategóriákba. Az anyját korán őszülő haja miatt balra, őket jobbra küldték. Amikor megszeppenve anyja után próbált menni, egy kar megragadta:

Sosem felejtem el, ahogy Mengele a szemembe nézett, és azt mondta, nemsokára találkozom az anyámmal, csak zuhanyozni viszik.

– idézte fel a 70 évvel ezelőtti párbeszédet Edith, akinek Birkenauban, a női részlegben a foglyok mondták meg, hogy „csak múlt időben beszéljen az anyjáról, mert ott füstölög a kéményben”. Még ma is láthatóan megviseli, amikor a táborról beszél, mégis megteszi, mert úgy érzi, tartozik ezzel szüleinek: „Át szeretném adni a fáklyát, mert a tudatlanság a legnagyobb ellenség. Azt mondogattuk egymásnak, hogy édesanyánk lelke sosem hal meg, ezért vagyok itt ma, ezt szeretném átadni” – mondta.

Fotó: Huszti István / Index

A mát kell túlélni

Mengelével nem ez volt az utolsó találkozása: volt, hogy a doktor szórakoztatására zenész és táncos foglyokat verbuváltak az őrök. „Arra gondoltam közben, hogy a Rómeó és Júliát táncolom az Operaház színpadán, ahogy a szexuális erőszak áldozatai is gyakran kikapcsolnak, hogy túl tudják élni a traumát” – mondta. A kenyeret, amit cserébe kapott, megosztotta a többiekkel a barakkban.

Edith szerint nem pusztán a véletlenen múlt, hogy ki tudta túlélni a haláltábort: „Mi az életet választottuk, nem azt kérdeztük, hogy miért velünk történik ez, hanem azt kérdeztünk: most mit kell tennünk. Rengetegen meghaltak, mielőtt a nácik egyáltalán elértek volna hozzájuk, a kerítésnek rohantak, ahol halálra rázta őket az áram, én láttam a kék testeket. Vagy megtámadták az őröket, és azonnal lelőtték őket” – mondta, és felidézte, mi minden segített neki túlélni:

• Az vagy, amit teszel, nem az, ami történik veled: „Révész bácsi, a balettmester már gyerekkoromban megmondta, hogy az életben befelé kell figyelni, az érzelmek is belülről jönnek. Csak akkor értettem meg, miről beszél, amikor édesanyám a marhavagonban magához szorított, és azt mondta, nem tudjuk hova visznek, mi fog történni, de azt, ami a fejedben van, senki nem veheti el tőled.”
• Minden nap a mát kell túlélni: „A holnap lett a legjobb barátom. Sosem tudtuk, mi fog történni, de minden reggel azt mondtam magamnak, hogy ha a mát túlélem, holnap szabad leszek. Ezt máig minden reggel elmondom magamban.”
• Csak mi vagyunk egymásnak: „Miután megborotváltak minket, a nővérem, Magda rám nézett, és megkérdezte, hogy néz ki. Azt mondtam, gyönyörű a szeme, mert rájöttem, hogy én vagyok a tükre. Magda mindig szexi volt, otthon Gábor Zsazsának becézték – arra kell figyelni, ami megvan, nem arra, amit elvesztettünk.”

Biztos nagyon éhes voltál, ha ezt tetted

Edithnek azt mondták, tetoválást nem is kap, mert a gázkamrába kerül. Nővérével a káoszt kihasználva tudtak elmenekülni, kikeveredtek a gázkamra felé terelt sorból. Maguk sem tudják pontosan, hogy kerültek végül egy vonat tetejére, amit aztán bombatalálat ért, Edith közvetlen közelében heten haltak meg. A vonat német lőszert szállított, őket élő pajzsnak használták. Később táborról táborra terelték őket, menetelés közben lelőtték azt, aki nem bírta tovább, volt, hogy ő is majdnem összeesett – azok a lányok cipelték, és mentették meg a biztos haláltól, akikkel a táborban megosztotta Mengele kenyerét.

Aki csak magára gondolt, nem élte túl.

Fotó: Huszti István / Index

Súlyos beteg nővérének egyszer répát is lopott, de rajtakapták. „Úgy nézett rám az őr, mint egy szigorú német apa, aki meg akarja leckéztetni a lányát. Aztán leengedte a fegyvert és belökött. Másnap visszajött megnézni, ki merte megszegni a szabályokat. Adott egy cipót, pedig akkor már sok német is éhezett, és azt mondta, biztos nagyon éhes voltam, ha ezt tettem” – mondta. Azt is felidézte, hogy még akkor is volt választása, amikor sokan már a holttestekre fanyalodtak: akármilyen éhes volt, inkább füvet evett.

A szabadulás sem volt egyszerű: Edithet a holttestek közül kotorta ki a felszabadító 71-es gyalogosezred, mert észrevették, hogy mozog a keze. Annyira legyengültek, hogy az utcán leköpdösték és disznónak csúfolták őket a gyerekek. Leendő férjével, egy cseh partizánnal a TBC-kórházban találkozott, azzal lopta be magát a szívébe, hogy svájci sajtot hozott neki. Amerikába érve Edith sokáig gyárban dolgozott, angolul első lánya gyerekkönyveiből kezdett megtanulni. Tanár lett, végül pszichológiából doktorált, máig praktizál, háborús veteránokkal és a szexuális erőszak áldozataival foglalkozik.

Mindenki fejlődjön és szeressen

Három gyereke, öt unokája és három dédunokája van – mint mondta, ez a bosszú legjobb formája. Magda nővére, akinek a répát lopta, Baltimore-ban él, bridge nagymesterként néha Omar Shariffel is játszik, aki élőben nem is olyan jóképű, mint a filmekben. Edith azt mondta, elfelejteni, megbocsátani nem tudja, ami történt, de elfogadta: amikor egy texasi páciense kifejtette, hogy szíve szerint kiirtaná a négereket és a zsidókat, képes volt venni egy nagy levegőt, és csak annyit mondani: „Folytassa.”

Meghalni könnyebb, mint élni. A születési anyakönyvi kivonatunkra nem az van írva, hogy az élet könnyű lesz. A tragédiát lehetőségbe lehet fordítani, addig ismeretlen képességeinket fedezhetjük fel.

 – mondta. A humorról is beszélt, ami nagyon fontos az életben, ellentétben a cinizmussal és a szarkazmussal: „Ezektől a tapasztalatoktól vagyok még mindig fiatal. Ha valaki randevúra akar hívni, a szombat estém szabad, de számítson rá, hogy ha a koromat firtatja, azonnal hazavitetem magam” – nevetett. „Azt szeretném, hogy mindenki fejlődjön és szeressen, de nincs szeretet utálat nélkül, élet halál nélkül, vagy nyár tél nélkül. Hitlert, de Teréz anyát is megtalálhatja magában mindenki″ – mondta.

Fotó: Huszti István / Index

Edithen szó szerint csüggött a hallgatóság, előadása után sorban álltak hozzá az emberek, hogy megöleljék vagy kérdezzenek tőle. Amikor megkérdeztem, a szeretet, amit sugároz, a szenvedésektől lett-e ilyen átható, azt mondta, igen: „Minden apróságért hálás vagyok, minden kis darab ételért, egy sétáért, vagy azért, hogy láthatom a gyönyörű virágokat nőni. Megtanultam jobban észrevenni és megbecsülni a dolgokat, és azt is, hogyan kell szeretni még azt is, amit nem szeretek″ – magyarázta.

Bár ma már rendszeresen beszél a holokausztról, 30 évig a saját gyerekeinek sem mondta el, hogy megjárta a koncentrációs táborokat. Egyszer csak úgy döntött, visszamegy Auschwitzba – ez segített neki, hogy végre ki tudja adni a titkát, és meg tudjon bocsátani magának, amiért ő túlélte a haláltábort, ahol szülei meghaltak. Az Elfújta a szél mellett nagy kedvence a Benigni-féle Az élet szép, és az ő üzenete is hasonló:

Nem akarom cukormázzal bevonni, Auschwitz tényleg a pokol volt. Csak egymásra számíthattunk, de ma is csak egymásra számíthatunk. Csak az itt és most van, csak most tudlak megölelni, ettől gyönyörű ma az életem.

– búcsúzott.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!