Rafael
18 °C
32 °C

Budapesten a bolygó holland túrázó

2014.06.24. 17:25

Budapestre ért a Bakonyban elveszett holland túrázó, aki a Kéktúra útvonalát járja végig. Robin Héman az Írottkőtől indult, a Bakonyban repülőgépmódba kapcsolta a mobiltelefonját, mert azzal szokott fotózni, ez okozta az eltűnését is.

Néha persze visszakapcsoltam, hogy keresett-e valaki, de úgy látszik, az a rövid idő, amennyit megengedtem a készüléknek, az kevésnek bizonyult, hogy beérkezzenek az üzeneteim, a nem fogadott hívásokról szóló értesítések. Így történhetett meg, hogy azt hitték, valami baj történt velem, pedig csak az energiával takarékoskodtam.

– mondta a turistamagazin.hu-nak.

Robin Héman félig magyar származású, majdnem anyanyelvi szinten beszél magyarul. Hollandiában egy újságnál dolgozik, grafikus. A Kéktúrára az interneten talált rá.

Magyarországon akart egy nagy túrát teljesíteni, beírta a keresőbe, hogy “hiking, Hungary” és rögtön az Országos Kéktúrát dobta ki a gép. Megtetszett neki és nekivágott. A terepviszonyoktól függően napi 30-40 kilométert gyalogolt, de volt olyan nap is, amikor 50-et.

Édesapám szerettette meg velem a természetjárást, de igazából az Egyesült Államokban váltam gyalogos turistává. Az Appalachian Trailből már 200 kilométert legyalagoltam. Barátokkal közösen a Pyreneusokban és Írországban, Connemaraban túráztunk nagyokat. Ezeken az utakon járva jöttem rá arra, hogy ez mennyire nekem való hobbi.

– mesélte.

A Kéktúrában azt élvezte a legjobban, hogy tele van történelmi emlékekkel, középkori romokkal, így vándorolva alaposan meg lehet ismerni Magyarország múltját, értékeit. Július 5-éig van Magyarországon. Még nem tudja pontosan, meddig jut az ezer kilométeres távon, valószínűleg a Mátráig.