Úszót és vitorlázókat mentettek a Balatonból
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság ügyeletére 2014. július 3-án este kilenc óra után bejelentés érkezett, hogy egy fiatalkorú fiú este hét körül úszni indult Káptalanfüred és Alsóörs közötti vízterületre, de nem ért partot. A balatonfüredi vízirendőrök az úszó keresésére indultak.
Rövid időn belül a káptalanfüred előtti vízterületen, a nádastól 5 méterre megtalálták a 16 éves fiút, aki éppen Alsóörs irányába úszott. A fiút a szolgálati kisgéphajóba emelték, és épségben a kikötőbe vitték, ahol édesapjának átadták. A fiatal elmondta az egyenruhásoknak, hogy úszva akarta megtenni a két település közötti távot, de mivel elfáradt, többször megállt pihenni, közben besötétedett.
Épphogy megúszták a vitorlázók
Szerdán este pedig nem sokkal fél kilenc előtt a siófoki vízirendőrök fedezték fel, hogy a Balatonalmádi előtti vízterületen tehetetlenül vesztegel egy vitorlás csónak, aminek utasai a gyenge szélben sehogy sem tudták partközelbe juttatni a hajót. Mivel a tavon már másodfokú viharjelzés volt érvényben, de a szél még mindig gyenge volt a haladáshoz, ezért az egyenruhások a parttól másfél kilométerre veszteglő vízijármű segítségére siettek: vontára vették a csónakot, és a két utassal együtt a közeli kikötők egyikében biztonságba helyezték.