Pezsgőn és kolbászon tartották a péceli öregeket, de csak papíron

A péceli, Ady Endre utcai idősotthonba – amelyről korábban megírtuk, hogy tömegsírba temeti a halottait – érdeklődőként jelentkeztem be, egy állítólagos rokonomnak kerestem helyet. Belépve először a fertőtlenítővel keveredő húgy és az elfekvés édeskés szaga tűnt fel. Aztán pedig a hangos zene, ami minden szobában szólt. Mint később kiderült, ez nemcsak háttérzaj, hanem egy napi programpont, az otthon honlapja szerint a napi foglalkozás 8-tól 16 óráig a zenehallgatás. Ez azonban láthatólag sem sokakat köt le: a 8-10 fős szobákban az idős emberek a hátukon fekve a falat bámulják, arcukat a párnájukba fúrják, vagy ülnek az asztalnál, és lassan az ölükbe csöpög a nyáluk.

„Embertelen körülmények uralkodnak ebben az otthonban. A fürdőben az embereket egymás előtt kell fürdetni és pelenkázni, amit a szemérmesebbek érthető módon nehezen viselnek. Az igazgatónő azt is elrendelte, hogy pelenkázás után, ugyanabban a ruhában és cipőben menjünk és szedjük ki mi az ebédet” – mondta egy névtelenséget kérő forrásunk. A nővérekből nem a jóindulat hiányzik, egyszerűen kevesen vannak a 75-80, speciális igényű idős emberre. Az otthon ugyanis korábban idősek pszichiátriájaként működött, és még most is sok, pszichiátriai betegségekkel küzdő öreget küldenek ide. Az ő kezelésükhöz szakszemélyzet azonban nincs, így a skizofréniás, paranoid vagy éppen alkoholfüggő időseket is az egyszerű ápolók látják el, az egyébként is sok figyelmet igénylő demens, alzheimeres betegek mellett, akik az intézmény lakóinak a többségét teszik ki.

Fotó: Vály Eszter

Nápolyit, kolbászt csak otthon láttunk

„Az ellátási díj a jövedelem, azaz a nyugdíj vagy a segély 80 százaléka. A fennmaradó 20 százalékot pedig mindenki megkapja zsebpénznek. Vagy hát ki tudja” – mondta a nővér, aki körbevezetett az otthonban. Amikor ott jártam, már túl voltak több belső és egy kormányhivatali ellenőrzésen, tulajdonképpen nyílt titok volt, hogy a vezetőség ezt a bizonyos 20 százaléknyi zsebpénzt sosem adja oda azoknak, akik túl betegek ahhoz, hogy maguk költsék el.

„A nyugdíjból fennmaradó 20 százalékot elvileg maga a lakó kapja meg. Ha túl beteg, esetleg a demenciája miatt hivatalos gyámja van, akkor vagy a legközelebbi hozzátartozója – aki egyben a gyámja –, vagy maga a kijelölt, hivatásos gondnoka veheti fel ezt a pénzt. Nálunk az történt, hogy több súlyos állapotú demens betegnél a vezetőség nem kezdeményezett gyámeljárást, azaz ők maguk nem vehették fel a pénzt, de nem volt kijelölve senki, aki ezt megtehette volna helyettük. Az ő pénzük egyszerűen csak eltűnt” – mondta a helyzetet jól ismerő egy másik forrásunk. Az ő tudomása szerint jelenleg csak egy pár lakó van ebben a köztes állapotban, de nem csak az ő pénzükkel trükközött az igazgató.

Az eltűnő pénzek sorsáról először csak találgattak az otthon dolgozói, de a tavalyi ellenőrzéseken a külső revizorok olyan dokumentumokra bukkantak, amelyek arra utalnak, hogy az igazgató fiktív számlák segítségével tisztára mosta a pénzt, majd zsebre tette – mondta az intézmény egy egykori dolgozója. 2011 januárjából például összesen 210 ezer forint értékben kerültek elő különféle, édességekről szóló számlák. A nápolyikat, süteményeket a számlákhoz csatolt dokumentáció szerint nagyrészt olyan lakók pénzéből vették, akik súlyos cukorbetegek vagy nem tudnak szilárd ételt venni. Hasonló gyanús, néhány napon belül keletkezett számlasorozatokat találtak kolbászokról, rengeteg kávéról és pezsgőről is, 2011 decembere és januárja között pedig összesen 350 ezer forintért vásároltak egyebek mellett 110 törülközőt, 70 pulóvert és 85 tréningalsót ugyanattól a cégtől. Ezek a ruhák a raktárban azonban sosem tűntek fel.

„Csoki, nápolyi? Hát az sosincs itt. Kolbászt is otthon láttam utoljára, pedig úgy enném!” – mondta az otthon egyik lakója, Béla bácsi, aki szellemileg teljesen egészséges, de fizikai problémái vannak. „Párizsi van csak, de az meg olyan vékonyra van szelve, hogy át lehet rajta látni. Pedig sokat, havonta 90 ezer forintot fizetek azért, hogy itt lehessek.” Neki egyébként a legnagyobb problémája nem a rossz minőségű és kevés étel, hanem az, hogy nem hagyják, hogy akár csak egy órát is kettesben töltsön az otthonban a szerelmével, akit ott ismert meg. „Nem tetszik az igazgatónőnek a mi kapcsolatunk, azt mondja, szégyent hozunk az otthonra” – mesélte.

Még a pelenkapénzzel is csaltak

Ahogy egymás után derült fény a vezetőség visszaéléseire, az otthon néhány dolgozója arra gondolt, a pelenkapénzeknek is utánanéz. Ady Endre utcai otthonban a törvény által előírt pelenkapénzt negyedévre előre beszedik. Ez nem nagy összeg, 3 hónapra 7454 forint. Azoknak a lakóknak, akiknek vannak a hozzátartozóik, a hozzátartozók fizetik ki ezt a pénzt. Mivel sok rokon csak ritkán vagy egyáltalán nem látogatja a hozzátartozóit, így nem tudja, hogy milyen állapotban vannak, kell-e nekik pelenka, a vezetőség sok olyan ember nevében is éveken át beszedte a pénzt, akinek egyáltalán nem volt szüksége pelenkára.

A legnagyobb felháborodást az összes eset közül talán az váltotta ki a dolgozók között, ami Ilonka néni kilencvenedik születésnapján történt. A néni akkor már évek óta az otthonban lakott, és állapota egyre romlott. Mire kilencvenéves lett, lényegében már nem tudott kikelni az ágyból és csak pépes ételt tudott enni. Mint minden, a kilencvenedik évét betöltő ember, ő is kapott az államtól a születésnapjára kilencvenezer forintot. Ez meg is jelent azon a kis kartonon, amelyen az ő anyagi helyzetét vezette az otthon: január 14-én beérkezett az összeg, és még aznap el is költötték, forintra pontosan, nápolyira, kekszre, bonbonra és hasonlókra. 

Ilonka néni Amerikában dolgozó lánya később felfedezte, hogy mi történt, óriási botrányt csapott, és így az anyja visszakapta a pénzt. Amikor megkerestük, hogy mondja el, mi történt, csak annyit mondott, „szörnyű dolgok mentek ott”, de többet nem akart mesélni.

Az ápolókat is megalázták

„Az igazgatónő mindent egy piros, kockás füzetbe vezetett. Amikor először hívott össze értekezletet, mindenkinek alá kellett írnia az utolsó oldalt, hogy ezzel hitelesítsünk mindent, amit utána majd beleír. Ebben a füzetben fekete pontokat is osztogatott a dolgozóknak, és akinek összegyűlt kettő, azt kirúgta” – mondta az egyik forrásunk.

Fekete pontot gyűjteni pedig nem volt nehéz: elég volt, ha valaki ki akarta venni a szabadságát, vagy ha egy lakó panaszt tett. Az ápolóknak azt is megmondta az igazgatónő, hogy kinek adják az adójuk egy százalékát, sőt, már úgy nyújtotta át az adóbevallásukat, hogy az egy százalékokra vonatkozó rész ki volt töltve. A kedvezményezett egyébként nem meglepő módon az igazgatónő saját alapítványa volt.

(A cikkben szereplő neveket megváltoztattuk.)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!