Menyhért, Mirjam
17 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Feljelent a polgármester a péceli tömegsír ügyében

2014.07.17. 08:52

Vizsgálatot rendelt el a péceli polgármester annak tisztázására, hogy a helyi idősotthonban elhunytak köztemetésének lebonyolításakor az önkormányzattal szerződésben álló temetkezési vállalkozó megsértette-e a megállapodás bármely pontját – közölte a városvezető csütörtökön az MTI-vel. Szőllősi Ferenc független polgármester emellett feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, kegyeletsértés miatt.

Az Index szerdán írta meg, hogy a péceli idősek Otthonában a korábban köztemetéssel eltemetettek sírjait egy temetkezési vállalkozó megszüntette, arra hivatkozva, hogy túl sok helyet foglaltak. Az elhunytakat egy Ady Endre Szociális Otthon Elhunytjai feliratú márványtábla alatti tömegsírba temették: 20-25 embert egy helyre. Az otthon sosem hívták így, bár ebben az utcában van.

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán egy fonyódi rendezvényen jelentette be, hogy az államtitkárság vizsgálatot rendelt el, amely súlyos visszaéléseket tárt fel a péceli otthonban. Az intézmény igazgatóját azonnali hatállyal menesztették.